Azt hiszem, az a legjobb, ha rögtön az elején beismerem, hogy labdarúgó-mérkőzés az okozója ennek a jegyzetnek. Szombaton egy angol bajnoki mérkőzésen történt, hogy a játékvezetők még a videobíró segítségével sem voltak képesek észrevenni, hogy Luis Díaz, a Liverpool szélső támadója egyértelműen nem volt lesen, amikor gólt szerzett a Tottenham ellen. A tévedést a mérkőzés után elismerte az angol játékvezetői bizottság. Jürgen Klopp, a megkárosított csapat edzője erre csak annyit tudott mondani: „Kinek segít ez most? Nem kapunk érte pontokat.”
A nyilvánvaló játékvezetői tévedés alaposan kiverte a biztosítékot a világháló kommentmezőin. Valahogy nehezen fér az emberek fejébe, hogy egy olyan versenysorozatban, ahol csak a közvetítési díjakból több milliárd font folyik be a kasszába, hibás döntést hozhatnak a játékvezetők, akik segítségül hívhatják a kortárs csúcstechnológiát is a hibák kiküszöbölésére.
A lehető legtermészetesebb emberi reakció ez. Senki sem szívleli az igazságtalanságot. Különösen akkor, ha az okozott kárt már nem lehet megtéríteni. Ilyen esetekben ugyanis elvárnánk, hogy a nyilvánvaló és elismert tévedésnek következményei legyenek. A mérkőzést azonban nem fogják újrajátszani, legalábbis eddig soha nem fordult elő ilyesmi csak azért, mert egy játékvezető óriásit hibázott. 
Az ilyen igazságtalanságoknak – különösen, ha megismétlődnek – a legsúlyosabb következménye, hogy az emberek elkezdenek kételkedni magának a versenysorozatnak a tisztességében. Persze egy-két ilyen eset legfeljebb rövid ideig tartó közfelháborodást okoz, de ha az illetékesek nem orvosolják a gondot, akkor bizony a hatalmas üzlet szenvedhet el súlyos veszteségeket. Ki akarna jogdíjat fizetni egy olyan versenysorozat közvetítéséért, ahol a szabályok nem vonatkoznak egyformán mindenkire?
Mindez csupán a jéghegy csúcsa. Nem kell ennek belátásához messzire menni. Bőven elég, ha elkezdünk saját házunk táján sepregetni. Azaz a kies Kárpát-medencében. Itt az anyaországon kívül élő magyar nemzetiségű ember másodrangú állampolgárnak számít, és van pofája azt állítani a mindenkori többségi hatalomnak, hogy ez nem igaz. Ők nem diszkriminálnak. Hogyne. És képesek megállni röhögés nélkül. Ráadásul még ők vannak felháborodva, hogy a magyarok „nem elég lojálisak”. Mégis milyen alapon vár el lojalitást valaki, aki még arra sem hajlandó, hogy emberszámba vegyen? Hogyan vár el lojalitást bárki, aki csak a hatalom birtokosa pozíciójából képes tárgyalni, de egy gramm emberség nincs benne? Mert bizony társadalmunk struktúrái tele vannak ilyen és ehhez hasonló mérgező emberi viszonyokkal. Azután a hatalmasok óbégatnak a leghangosabban, hogy őket senki sem tiszteli. Nos, nagyurak, az a helyzet, hogy a tiszteletet ki is kell ám érdemelni. Uralkodni nem elég. A fenyegetés, a megfélemlítés nem használ. 
Egy kicsit messzire jutottunk a futballmérkőzéstől, igaz? Nem a véletlen műve. Nincs az az emberi társadalom, amely képes hatékonyan működni, ha átszövi a korrupció, ahol nem bízhatunk a tisztességes, emberi bánásmódban.
Meglehet persze, hogy egy olyan világban, ahol az igazságtalanság szerves része a hétköznapoknak nem kell azon csodálkozni, ha néha csal a bíró.