A címül írt fogalompárt általában egymás ellentéteként használjuk, holott a kettő együttesen határozza meg mindennapjainkat. A néphagyományok iránti érdeklődés, kultúránk e szelete értékeinek újrafelfedezése és a köznapi használatba való beemelése egy sajnálatos történelmi esemény következményének tudható be, része a Trianon utáni sokk feldolgozásának és letargia leküzdésének. Csíkban e történelmi katasztrófa csak tetézte a gazdasági elmaradottságot, szegénységet, társadalmi kilátástalanságot. Ekkoriban sorakoztatták fel Erdély-szerte a Kós Károlyék által közzétett Kiáltó Szóban megfogalmazott imperatívusz – „építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára” – melletti és elleni érveket; azokban az években zajlott a lehet–nem lehet vita. Makkai Sándor reformárus püspök Nem lehet című vitairatában fogalmazta meg: „Eltekintve tehát attól, hogy a kisebbségi sors politikai, gazdasági, szociális, vagy kulturális szempontból elhordozható-e vagy nem, mindezek mögött, legmélyebb gyökerében elviselhetetlen, mert merőben ellenkezik az emberi méltósággal”, hangsúlyozva, hogy „szolgasorsban, lefokozott életformák között hosszú időkig el lehet tengődni, de nem lehet fejlődésképes nemzeti életet élni, ez pedig az új Európában annyit jelent, hogy nem lehet embernek lenni”. Ne feledjük, pár év, alig egy évtized telt el a második világháború végétől, az ország elvesztésétől, az impériumváltástól és annak megannyi következménye fokozatos begyűrűzésétől a mindennapi életbe. Volt, aki Makkaival egyetértve repatriált, más viszont a „lehet, mert kell” álláspontra helyezkedve a maradást választotta és próbált egzisztenciát teremteni magának. A maradók a népi értékek felé fordultak, mély gyökereikre hívták fel ezáltal a figyelmet és ezen értékek felmutatása révén igyekeztek elkülönülni környezetüktől. De a mozgalom célja nem csupán a múltba fordulás volt, sokkal inkább a múlt értékeinek feltárása, megismerése és a korszerű életvitelbe való beépítése volt; a háziipari mozgalom elindítása pedig éppen e „divat” iránti igényt kiszolgálva fedezett fel újra elfelejtett vagy szükségtelenné vált mesterségeket, reneszánszát élte a népviselet, a népies ruha, a posztó, a csizma készítése, újból keresett portéka lett a szőttes, a faragott bútor, a díszes kerámia. A mozgalom megalapítói és hívei szerint a környezettől való kulturális különbözőségek felmutatása mellett a háziipar újrafelfedezése munkát és kereseti lehetőséget adott sok szegény, nincstelen ember számára. E törekvés kapcsán, e cél hatékonyabb megvalósítása érdekében jött létre a „kicsi magyar világban” a Kalot népfőiskola és a Kaláka Leánynépfőiskola, megfelelő elméleti és szakmai tudást biztosítva az ifjaknak.
Az Ezer Székely Leány Napja is e törekvéssorozatba illeszkedett: sajátos értékeink felmutatása és a másság megélése. Ez nagyon fontos, szükséges tevékenység, de önmagában nem elégséges, üres fesztivizmussá silányodik, ha nem társul hozzá gazdasági tartalom is. A hagyomány nem azt jelenti, hogy a múltban és a múltnak élünk, hanem azt, hogy hagyományainkat korszerűen éljük meg. Ha mindennapjainkban szervesen ötvöződik a hagyomány és a korszerűség.