Gyermeket csak ésszel!
Januárban elemzünk, számvetést készítünk, tervezünk és igyekszünk tudatos döntéseket hozni, aztán az elkövetkező tizenegy hónap történései vagy segítenek megvalósítani ezeket, vagy nem. Ebben a hónapban sok mindent számszerűsítünk: rögtön az első napokban az anyakönyvi hivatalok adatainak közlése nyomán megtudhatjuk, hogyan alakul a népességszám. Ezek az adatok évről évre egyre lesújtóbbak: az elhalálozások száma jóval meghaladja a születésekét, és a közegészségügyi igazgatóság adatait vizsgálva azt látjuk, hogy az abortuszok száma is nagyon magas (2020-ban 31 681 abortuszt regisztráltak az országban!). Az alacsony születésszám okairól, hosszú távú következményeiről és az ezzel kapcsolatos félelmekről baráti beszélgetésekben, a médiában és a törvényhozás szintjén is szó esik, de számomra egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a kivezető utat keresnénk. Sőt! Egyre több helyen találkozom olyan elemzésekkel, amelyekben számszerűsítve van, mennyibe kerül egy gyermek felnevelése… Egy „kutatás” – amelyben csak az első életév költségeit számolják ki – azt mondja, hogy Romániában 16 ezer lejre rúgnak ezek a kiadások, de más elemzők odáig merészkedtek, hogy egészen a felnőttkorig megfuttatták egy gyermek felcseperedésének költségeit. A számok természetesen hatalmasak és elrettentőek, s mindannyiszor hangsúlyozzák a szerzők, hogy ehhez bármikor adódhatnak még „váratlan kiadások”, ha esetleg a gyermek betegséggel születik, vagy kiemelkedően tehetséges.
Bár egyáltalán nem szokatlan a huszonegyedik század materialista világában mindent pénzre váltani, a „mennyibe kerül egy gyermek” fejezet mégiscsak túlmegy minden határon. És nem elsősorban azért, mert precízen kiszámol minden kiadást, hanem azért, mert az alváshiányt, a „veszteséggel járó átalakulásokat”, a hormonális hullámvasutat és az érzelmi munkát is megemlítik mint számlázhatatlan, de mégiscsak költségként, veszteségként(!) felróható tényezőket. A felmérések – Magyarországon is elvégezték, ott a gyermekkel kapcsolatos, felnőttkoráig elszenvedett kiadások 10–30 millió forint között mozognak – egyetlen pozitívnak mondható része, hogy rávilágít a társadalmi egyenlőtlenségekre, nevezetesen arra, hogy a jó anyagi helyzetben lévő szülők gyermekei összehasonlíthatatlanul nagyobb előnyökkel indulnak a nagybetűsbe, mint szegénységben élő társaik.
Amikor elfogynak a logikus érvelések, csak kérdések maradnak: miért fontos valaki(k)nek, hogy az amúgy is gyenge gyermekvállalási kedvet anyagi kérdéssé degradálja? Ugye az oxitocinszint megemelkedését nem lehet pénzre váltani?