Senki számára nem újdonság, hogy kedves országunkban a megélhetés és a családfenntartás nem kis munka, a szó szoros értelmében nyögvenyelős. A média rendszeresen hangot ad a financiális ügyeknek és problémáknak, legyen gazdasági vagy fejlesztési, önkormányzati vagy családi. Bár nehéz megemészteni a műanyag és fém fizetőeszközöket, nem kétséges: az életben maradás, az élelmezés és az egészség is a pénztől függ. A háború árnyékában sok minden – árak, vélemények, álláspontok – megváltozott, de tudjuk, hogy nem lehet és nem is szabad mindent a fegyveres konfliktusra hárítani. A gyógyszerimport ugyanakkor globális problémákkal küzd, és a kormánynak nem kis erőbefektetés csitítani azt a médiaszelet, amit a gyógyszerhiány keltett. Bár az influenzaszezon csúcsakor lecsengett a különböző készítmények hiánya okozta tömegkétségbeesés – a hiány állandó, és nem változott. Az olyan nagyobb problémákat, mint a cukorbetegeknek szükséges tabletták, inzulinelválasztást és inkrentinhatást serkentő szerek hiányát könnyen elfedik a medve-, kisebbségi, pénzügyi kérdések. A múlt héten látogattam el egy gyógyszertárba, ahol előttem egy középkorú férfi keserűen nyújtotta a kiszolgáló gyógyszerésznek oda a receptjét, elmesélve, hogy ez az utolsó gyógyszertár a városban, ahol még nem volt, és szíveskedjenek kiadni a vény tartalmát, ha van raktáron. Kitalálják, mi volt a válasz? Nem volt gyógyszer. 
Érdemes ugyanakkor tudni, a diabéteszes gyógyszerek rendkívül hatásosak, ha gyors fogyást szeretne elérni testén az ember. Nem titok, sokan fogyasztanak ilyen szereket, hogy fittebbnek és csinosabbnak nézzenek ki, és ahogy minden újfajta trend, kis régiónkba is begyűrűzött ez a „módszer”. A gyógyszertárak ugyan igyekeznek nem kiszolgálni a fogyásra törekvő vásárlót, de amennyiben vénnyel érkezik – és lehet, hogy egy-egy rokonszenvesebb családorvos kiállít hasonló okokból receptet –, a kiszolgálónak kötelessége segíteni az illető „betegen.” Távolabb nem kis hasznot húznak azok a gyógyszer-kereskedelemmel tevékenykedő internetes oldalak, melyek a hasonló célból vásárló vevők igényeit szolgálják ki, mindenféle igazoló okmány és engedély nélkül – úgymond feketén. A Facebookon már zárt csoportok is vannak, melyeken belül olyan külföldről beszerzett szerekkel kereskednek, mint a liraglutid, ami csak cukorbetegeknek írható fel, fogyásra semmiképpen sem. Itt válik kiábrándítóvá és kétségbeejtővé a jelenség. 
Ha elfogult akarok lenni, az, hogy mindenki izmos vagy rekordsovány akar lenni, benne van a Zeitgeistban, ez pedig befolyásolhatatlanul folyik a saját medrében. De azzal, hogy a szépségideál globálisan megváltozott, nem lehet egyetérteni, az ízlés Hume szerint is szubjektív és tanulható. Az önzés is. És úgy fest, ennek terjed most a divatja. A kárt pedig most sem azok szenvedik el, akik kilók sokaságától szabadulnak meg, hanem a nyilvántartott diabéteszes nénik és bácsik, szülők és gyerekeik, akiknek az életük is függhet a napi gyógyszeradagtól. Nálunkfelé a soványokat csúfondárosan „gelesztásnak” nevezik. Véletlen is lehet ez az összefüggés: ha nem figyelünk jobban egymásra, „a nyüvek megették az egészet.”