A rendszerváltás után, a Duna Televízió létrejöttével (is) a hétköznapi nyelvben egyre inkább emlegették a darabokra szakított nemzetrészeket a határon innen és határon túl jelzővel. Idővel a szebb hangzásért és az összetartozás erősítéséért immár inkább külhoni magyarokként szereplünk a köznyelvben. Szinte mindegy is, hogy miként múlik az idő, és hogyan változnak a nyelvben a trendek, a határok kérdése mindannyiunkat foglalkoztat. Ezúttal nem feltétlenül az országhatárokra gondolok… Bizonyára időnként adott a kérdés, hol van az a határ, amikor határozottnak kell lenni, de nem bunkónak, fizikailag erősnek, de nem elefántnak, ugyancsak erősnek lenni lelkileg, de nem érzéketlennek, kedvesnek lenni, de nem nyálasnak, viccesnek és humorosnak lenni, de nem gúnyosnak és alpárinak. A felsoroltak közül az utóbbi foglalkoztatott leginkább az elmúlt napokban, hiszen holnap lesz immár a 32. Hargita Megyei Farsangbúcsúztató.

Bevallom, testemnek-lelkemnek kedves rendezvény. Mindig szívesen és örömmel tudósítok róla. A szervező község utcái mindig muzsikaszótól, bolondozástól és kacagástól hangosak. És itt jön a kérdés, ami foglalkoztatott a napokban: hol van az a határ a viccelődésben, a mókázásban, amely elválaszt a gúnytól és az alpári viselkedéstől? A megyei farsangbúcsúztató szervezői, résztvevői erre ráéreztek az elmúlt években, és meglátásom szerint nem is volt ebből gond, viszont megyénk egy-egy településén látni túlkapásokat. Rendben van az, hogy a mulatozáson kifiguráznak egy-egy rendőrt, használják a politikus szófordulatait, görbe tükröt tartanak a polgármester, a pap, a pedagógus és a postás elé, hiszen ebben az időszakban szabad a leginkább tréfálkozni, és ilyenkor nem is illik megsértődni. Az azonban nincs rendben, ha a tréfálkozás megalázó módon, gúnyt űzve, megbélyegezve és főként gyermekek által történik. A mulatozás idején a felnőttek jókat szoktak azon is derülni, hogy Illés mekkora sárgarépát, azaz murkot és hagymákat „termesztett”. Értem, hogy ez is a szokás része, ilyenkor még ezt is szabad. Valóban jó, ha egyesek ki tudják élni a kicsiny(es)sége(i)ket, de az nem oké, hogy mindezt a gyermekek előtt, velük együtt, ráadásul úgy, hogy a hétköznapokban nincs gatyájuk a serdülő gyermekkel nyíltan, őszintén beszélni a szexualitásról és annak szebb vonzatairól. Vigyázzunk méltóságunkra, tartsuk tiszteletben saját és mások határait, így talán nem leszünk mókamesterekből hígagyú kretének!
Az „oktatás” után jöjjön egy vicc: 
– Hány gyereke van a félbolondnak?
– ???
– Ötven.
– ???
– Mert egy bolond százat csinál.