Hirdetés

Elkerülhetetlen találkozások

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 4 perc

Nyaralás alatt annyira nem követem, hogy mi történik itthon, a kikapcsol(ód)ás kifejezés nagyon jól mutatja, hogy mit kell tennünk, ha jót akarunk magunknak. Néha azért rápillantok a telefonomra, de legtöbbször hamar ki is lépek a hír- és közösségi oldalak böngészéséből, mert rájövök: az, ahol és amiben most vagyok, sokkal érdekesebb annál, mint a csip-csup történések olvasgatása, nem maradok le semmiről. A múlt heti halálos medvetámadás viszont alaposan kibillentett ebből az ellazult egyensúlyi állapotból. Elborzadva olvastam, hogy mi történt a Bucsecs egyik forgalmas túraútján a 19 éves lánnyal, sehogy sem tudtam elhessegetni a hír hatását. Talán azért, mert nagyon friss még egy hasonló élmény. Pár hete nekünk is „sikerült” rámennünk egy hatalmas anyamedvére, aki mellett három bocs játszadozott. Szerencsénkre ez egy ember-alig-járta vadonban történt, az állat – bár fenyegetően reagált – nem támadott egyből, mi pedig kihátráltunk a helyzetből. Fizikailag, mert lelkileg azóta is bennem van a találkozás igencsak vegyes érzése.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Többnyire épp az „embertelen” helyeket keressük több mint tíz éve, majdnem minden hétvégén. Eddig alig láttunk medvét, legfeljebb csak távolról, és már rég kialakult egy biztonságérzet bennem: jól csináljuk, megfelelően betartunk minden vadonjáró szabályt, és lám, működik. De ezek szerint mindig mégsem. Mert lehetnek olyan körülmények (széljárás iránya, terepviszonyok stb.), amikor az állat nem észleli az ember közeledtét, és túl közel „engedi” magához. És itt jön be az, hogy mennyire elrontottuk a vadon és az ember viszonyát, ezáltal rengeteg negatív változást indítva el, ami aztán visszaüt, gyakran végzetesen. A medvepopuláció nagyságáról, az élőhelyhez viszonyított arányokról beszéljenek a szakemberek, de azt természetszerető emberként is jól lehet látni, hogy ma vannak a „rendes” medvék, amelyek még viszonylag háborítatlan erdőségekben élnek és ösztönösen elkerülik a találkozást az emberrel, és vannak azok, amelyek már rég hozzászoktak az ember jelenlétéhez, emiatt jóval kiszámíthatatlanabb a viselkedésük, jóval több hatás éri őket, ami adott esetben ingerlékennyé teheti a vadat (motorzaj, zene, tülkölés, erős szagok stb.). Mert nagyon közel mentünk hozzájuk, gondoljunk csak bele például abba, hogy mennyi hegyi út épült, és mekkorára nőtt éppen emiatt a kirándulók száma, hiszen ma már egy gumipapucsban is el lehet jutni sok olyan helyre, ahová mondjuk tíz évvel ezelőtt csak többórás gyaloglás után. Ezt már visszafordítani nem lehet, a medvekérdés pedig a turizmus szempontjából is neuralgikussá vált.
Mert tombol a nyár, a hegyi üdülőtelepekre lassan ki lehet tenni a „Megtelt” táblát, és amíg a törvényeket toldozgatják, módosítgatják, addig még számtalan tragédia történhet. Addig azonnali intézkedésekre lenne szükség. Hiányolom a tájékoztató szórólapokat, táblákat azokról a helyekről, ahol megtörténhet elvileg a medve–ember találkozás, és amelyek ahhoz adnak közérthető ajánlásokat, hogyan kell viselkedni, mit kell és mit nem szabad tenni, milyen medveriasztót érdemes használni stb. Hiányolom a kirándulók felkészültségének alaposabb ellenőrzését: hogyan indulnak túrázni, mit visznek magukkal, mit hagynak maguk után. Hiányolom az útszélén tébláboló medvék etetésének végleges és szigorú visszaszorítását. Hiányolom a korszerű medvebiztos kukákat a hegyi településekről, a szemetelés drákói szigorral való megszüntetését. Hiányolom az emberek tudatosítását: egymás mellett él két csúcsragadozó (ember és medve), és amíg a politikusok, akadémikusok, állatvédők a számokról, megoldásokról vitáznak, addig a terepen együtt kell létezni – ha lehet, minél kevesebb veszteséggel. 
Valahogy arról sem esik szó, hogy mekkora iparággá nőtte ki magát a fizetett medveles-látogatás. Pedig ezeknél is medvék sokaságát szoktatjuk hozzá az ember jelenlétéhez, szagához, a könnyen kapott táplálékhoz. Valahogy el kéne érni, hogy az emberek hallgassanak a szakértőkre, vegyék komolyan a figyelmeztetéseket, a hegyimentők tanácsait. Az állatvédőktől is kompromisszumos, támogató viszonyulást kér a helyzet, ami így, ebben a formában lassan tényleg tarthatatlan.
Egyértelmű: gyors és hatékony lépések kellenek. A medve nem játék, a sok medve végképp nem az. A székely vicc már rég halálosan komoly.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!