Rendezgetem a szekrényben a gyermekruhákat – évszakváltás van, amikor a kinőtt darabok helyett újakat kell vásárolni, ezért elkerülhetetlen a szelektálás. Nézem a hatalmas ruhakupacot, amelyből már egyetlen darabnak sem vesszük hasznát. Hová tegyem, kinek adjam? Vajon elfogadják-e használtan, vagy töltsem fel a róluk készült fotókat egy turkálós csoportba, hogy a következő ruhavásárlás költségeit segítsem ezáltal? De egyáltalán: miért is vásároltunk ennyi ruhát a gyermekeknek? 
Ezek a kérdések a legtöbb szülőben felmerülhetnek manapság, hiszen ha nem a kávékapszulák, az eldobható pelenkák, az egyszer használatos tányérok-poharak, a pillepalackok, az élelmiszer-csomagolások, akkor a ruhahegyek fogják elborítani a Földet. Az egyre silányabb minőségű, de divatos darabok uralják az üzletek kínálatát, viszonylag olcsón hozzájuk lehet jutni, és ezért aztán lelkiismeret-furdalás nélkül dobjuk ki őket, amikor már nem szolgálnak. 

Az elmúlt években nagyon sok ruhaipari cég szűnt meg az országban, a jelenség Hargita megyében is domináns volt: a romániai minimálbér növekedésével a megrendelők mindinkább áthelyezték a termelést más kelet-európai, illetve ázsiai országokba, ahol a költségek alacsonyabbak, és munkaerőt is jóval olcsóbban lehet kapni. Legutóbb egy Máramaros megyében működő ruhaipari cég megszűnését jelentették be, de megyénkben már 2020-tól kezdődően tömeges elbocsátások sora tette bizonytalanná családok életét, megélhetését. Természetesen ebből nem következett az, hogy kisebb lett a választék a ruhaüzletekben, legfeljebb egy-egy jó minőségű hazai márkát nem találtunk már a kínálatban. 
Míg több európai országban teljesen természetes turkálóban vásárolni, garázsvásárokat szervezni, addig nálunk a használt ruha ritkábban jelent teljes értékű alternatívát a hétköznapokban. Valahogy jobban szeretjük, ha új, még akkor is, ha már vásárláskor feltűnik a gyenge minőség, vagy az ár-érték arány kibillenése. 
Pedig ha tudatosítanánk, hogy becslések szerint egy pamutpóló elkészítéséhez 2700 liter vízre van szükség, és a poliészter anyagú ruhák mosásakor felszabaduló mikroműanyagszálak bekerülnek az élelmiszerláncba, talán elgondolkodnánk, valóban olyan nagy szükségünk van-e egy újabb ruhadarabra… Mint ahogy azon is, hogy száz év alatt hogyan jutottunk a házilag szőtt lenvászon és gyapjú alapanyagú ruháktól és lakástextíliáktól a fast fashion-korszakig? Miért nem tartjuk fontosnak a minőséget, a hordhatóságot, a bőrbarát alapanyagot, és főként a tartósságot? 
Bár az Európai Unió az elkövetkező években csökkenteni szeretné a textilhulladékot és növelné a ruhadarabok életciklusát, a jelenben ezeknek csupán egy százalékát hasznosítják újra, a többit elégetik vagy hulladéklerakókban helyezik el.
Ezért (újra) elhatároztam: mindegyiket továbbadjuk, s helyettük eggyel kevesebbet vásárolunk.