Némi – nem teljesen alaptalan – malíciával rólunk, újságírókról azt mondják: mindenhez konyítunk, semmihez sem értünk. És hát tényleg – az esetek kilencvenkilenc százalékában szakirányú végzettség nélkül írunk autópálya-építésről, a tanügyi törvény módosításáról, az őshonos kisebbségek európai helyzetéről, templomi freskók feltárásáról, postpartum depresszióról, színházpremierről és szerelemféltésből elkövetett emberölésről. Okkal van ez így: egyrészt a napilap nem szakközlöny, aminek egy további vetülete, hogy olvasói között megtalálhatók ugyan, de feltétlenül kisebbséget alkotnak a tervezőmérnökök, oktatásügyi államtitkárok, jogvédő aktivisták, középkorászok, lélekbúvárok, teatrológusok és elítélt gyilkosok; másrészt az újság egyik legfontosabb feladata az olvasók tájékoztatása és a történések dokumentálása; harmadrészt meg hát ilyen az újságírói munka természete, és mi, a művelői szeretnénk azt hinni, hogy ha a szakma műfaji és etikai szabályait szem előtt tartja, egy jobb tollú újságíró úgy is tud relevánsan és érdeklődésre számot tartó módon írni egy kormányválságról, hogy korábban – cserkész becsületszóra! – egyszer sem volt szenátor. Vagy cserkész. 
Az utóbbi időben például az én feladataim úgy alakultak, hogy sok mezőgazdasági témájú – a földművelés és az állattartás legkülönfélébb aspektusaira kitekintő – írást is kellett gondoznom, szerkesztenem – lásd fenn: minden különösebb előképzettség nélkül. Igyekezetemben, hogy bár döntetlenre birkózzak a szakzsargon izmosabb kifejezéseivel, internetes fórumokon kerestem, szótáraztam, szakembertől kunyeráltam útmutatást, aminek következtében most már olyan mezőgazdasági szakkifejezéseket is ismerek, amelyek közül bármelyikért felpofoznák az embert akármelyik falusi kocsmában. A hegy alatt abrakolva szerzett agronómusi szószedetemet most nem zúdítom a nyájas Olvasóra, csak egyetlen terminus technicusszal hozakodom elő: szekunder szégyen. 

Hogy az inkább pszichológiai vagy humánetológiai műszó? Lehet. Ehhez sem értek. Viszont prímán passzol annak az összefoglalására, amit a környezetvédelmi tárca traktor-roncsprogramjának eddigi alakulását (?) végigkövetve érzek. Nem kezdem ismét a fűtőtől, a tavalyi év elején beharangozott, s aztán az országos sajtóban folyton lebegtetett, ígérgetett programról, amely által a kormány, a Környezetvédelmi Alap (AFM) lebonyolításában új traktorok vagy önjáró mezőgazdasági gépek megvásárlásában segítené jelentős összeggel – akár 55 ezer euróval – a hazai gazdákat, elég sokszor írtam már. Konkrétumot viszont annál kevesebbet, mert hát nem volt mit: a sajtóban tett ígérgetéseken túlmenően a minisztériumtól csak folyosói pletykákat, az alap vezérigazgatójától csak udvariasan semmitmondó választ kaptam. A helyzet tisztázása érdekében közlöm, hogy magam egy citromfát nevelek virágcserépben – nem privát indíttatásból bolygattam a témát, hanem mert lapunk rengeteg vidéki olvasója jelezte: nagyon szeretné megtudni, pontosan mit, hogyan és mikor kell tegyen, hogy részt vehessen a programban. Nem tudtam, más sem tudott nekik érdemben válaszolni, miközben 2024 második felében tűkön ült a székelyföldi gazdák egy része, a traktorprogramot osztották úton-útfélen. Hitték is, nem is – de sokat nyomott a latban, hogy 2024 választási év volt (mit tudtuk még akkor…), ezért sokan bíztak benne, hogy a kampányeufória talán megadja ezt a lehetőséget. Csakhogy az emberek egyik félelme az volt, hogy – a napelemes programban tapasztaltak mintájára – az online feliratkozás során pár másodperc dönti majd el, ki jut és ki nem jut támogatáshoz. Ez aztán eloszlani látszott év végére, miután megjelent a program finanszírozási szabályzata, és közölte, hogy nem online platformon, hanem forgalmazóknál és gyártóknál kell feliratkozni. Meg is történt, mégpedig úgy, hogy sok forgalmazó nemcsak a dokumentumokat, hanem bár 500 eurónak megfelelő foglalót is elvett a reménybeli traktortulajdonosoktól – hol szerződés, hol számla alapján, de mindenképp erkölcstelenül. Nos, a legújabb fejlemények most ezt rúgták fel: néhány napja a környezetvédelmi miniszter nyilvánvalóvá tette, hogy mégsem a dealereknél kell feliratkozni, hanem minden pályázó egyénileg tölti fel a finanszírozási kérelmét – naná, hogy a napelemes pályázat mintájára. Visszatértünk tehát ugyanoda, ahol tavaly tavasszal, nyáron voltunk. És nemcsak, hogy továbbra sem lehet konkrétumokat tudni, egyéves folyamat, közvita, felterjesztés, kiközlés után jottányival sem látszik biztosabbnak, hogy egyáltalán lesz-e traktor-roncsprogram? Ami viszont biztos: hogy az emberek futhatnak a forgalmazóknál hagyott pénzükért – azt még meglátjuk, ki milyen sikerrel.
Nem lehet csodálkozni azon, hogy most már akármit halljanak a traktor-roncsprogramról, a gazdák fülében az úgy cseng: Curukk-nye! Csak aztán ne legyen hüledezés, ha sokuk adandó alkalommal úgy válaszol majd vissza: Csá, macsi!
Nos, mint már tisztáztuk, mi, újságírók nem értünk behatóan mindenhez. De a méltánytalanság felismeréséhez nem kell szakirányú végzettség.