Túros Eszter művészettörténésztől kölcsönöztem a címet, s nem véletlenül, ugyanis a hét végén több képzőművésztől hallottam e fogalomtársítást a gyergyószárhegyi alkotótábor fél évszázados jubileuma kapcsán. A művésztelep ötven évét bemutató csíkszeredai kiállítás katalógusába írt bevezető kisesszé viseli ezt a címet, s a szerző azzal zárja eszmefuttatását, hogy „Miközben a művésztelep kötőanyagát éppen a helyhez kötöttsége jelenti, egy globális perspektívában is láthatóvá válik. Szárhegy a mi művészeti centrumunk, amelyet az ott zajló alkotói folyamatok, kapcsolódások tesznek felbecsülhetetlen értékűvé”. Erőss István, a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora is hasonlóképpen fogalmazott, mikor a Szárhegy-jelenségről faggattam. Miután kifejtette, hogy a művészek egyre inkább vágynak a nagy művészeti központoktól távol eső, nyugisabb helyekre, „a mű megszületése után a technika segítségével akárhol látható a nagyvilágban, nem kell föltétlen a művészeti központokba zarándokolnod, hogy láthassad; a központ–periféria viszony kezd fellazulni, s egy eldugott kis faluban születnek rangos és esztétikailag nagyon fontos művek”.

Hasonlóképpen vélekedett Ferencz Ernő szobrászművész is, hangsúlyozva, hogy átértékelődött a központ és a peremvidék fogalma. Érdekes volt ugyanazt hallani korban egymástól húsz-húsz esztendőnyi távolságra álló szakemberek, művészek szájából. Ehhez viszont Szárhegy, a szárhegyi művésztelep hosszú utat kellett megtegyen. Kellett hozzá az alapító atyák – akkoriban harmincas éveikben járó fiatalemberek – merészsége, romantikus hozzáállása, kellett a művésztársadalom hozzájárulása, kellett a hatóságok cinkossága, az ideológiai érvekkel való játszadozás, az örök éber hatalom éberségének kijátszása. Munkájukkal olyan alapot teremtettek, amely szilárdnak bizonyult, amelyet a rendszerváltás utáni politikai átrendeződéssel járó társadalmi bizonytalanság nem tudott kikezdeni, s amelyre a megállapodott körülmények között ismét lehetett építeni. Az alapértékek ugyanazok maradtak: a szabad, korlátozásoktól mentes alkotás, az alkotói szabadság, a megtermékenyítő együttlét az alkotás magányában. No meg az ismerkedés és a megismerés lehetősége, új emberekkel, más irányzatokkal, új technikákkal való találkozás lehetősége. Az alkotó úgyis azt szűri le a kapott élményekből és információkból, amit be tud építeni saját, egyéni művészi koncepciójába. Szárhegy fennállásának ötven éve alatt az erdélyi művészet egyik központja lett, kisugárzása, a művészeti életre való hatása tagadhatatlan. Hatására nyert elfogadottságot a művészet, vált népszerűvé a művészeti oktatás, jelentek meg a szellemében fogant, de immár saját arculattal rendelkező művésztelepek, nőttek ki rendezvények, mint például a Székelyföldi Grafikai Biennálé. A Székelyföld peremvidék. Mindenféle szempontból. Szárhegy példája, no meg a mált hét végi szárhegyi és csíkszeredai történések sora azonban bizonyítja, hogy a perem is válhat központtá, azaz a periféria is lehet centrum.