Az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint John J. Hopfield amerikai és Geoffrey E. Hinton brit-kanadai tudós kapja azokért az alapvető felfedezéseikért és találmányaikért, amelyek lehetővé teszik a mesterséges neurális hálózatokat használó gépi tanulást – olvasható a testület indoklásában. Mint részletezték, amikor mesterséges intelligenciáról beszélünk, gyakran a mesterséges neurális hálózatokat használó gépi tanulást értjük alatta. Ellen Moons, a fizikai Nobel-bizottság elnöke azt is kifejtette: az emberek közös felelőssége, hogy ezt az új technológiát biztonságos és etikus módon, az emberiség legnagyobb hasznára alkalmazzák. Az egyik díjazott, Geoffrey E. Hinton arra az újságírói kérdésre, hogy van-e benne megbánás a munkájával kapcsolatban a mesterséges intelligencia jelentette kockázatokat látva, úgy válaszolt, hogy a mögötte álló kutatói pályán nem változtatna, de aggódik amiatt, hogy a következmények végül olyan, az embereknél okosabb rendszerek lehetnek, amelyek átveszik az irányítást. Az amerikai kutató, John J. Hopfield pedig már több olyan petíciót is aláírt, amelyben tudósok a technológia szigorú kontrollját sürgetik.

Arról, hogy a mesterséges intelligencia berobbanásával mennyire szükséges a kontroll és a józan, természetes intelligencia, már írtam korábban, abból kiindulva, hogy például szemfülesek némi programozói tudással videóikban köztiszteletben álló személyek arcát felhasználva próbáltak hamis befektetésekre rávenni embereket. De a lehetséges felhasználási (és csalási, károkozási stb.) lehetőségek ennél sokkal széles körűbbek. Például ezt a vezércikket is írhatta volna a ChatGPT, hiszen a hétvégén épp egy olyan képzésen vettem részt, ahol azt gyakoroltuk, hogyan „lophatjuk el” egy írás stílusát, majd adhatjuk parancsba, hogy adott témában ugyanabban a stílusban írjon szöveget az MI. Az olvasó megnyugtatására közlöm: a képzésen ugyan kipróbáltam, de a szerző nevénél ezúttal is jogosan szerepel az enyém. Ugyanakkor kétségtelen, hogy az MI itt toporog az ajtónk előtt számtalan felhasználási lehetőséggel. 
Pár éve még megrögzötten kitartottam a „buta” telefonom mellett, de aztán engedve a kényelemnek és a kíváncsiságnak, mára már okosóra számolja a lépéseimet, okosmérleg vezeti a súlyomat egy alkalmazásban, és az autóban is kértük már meg a számítógépet, hogy mondjon egy viccet a fiainknak. És természetesen viselem a kényelemmel járó kellemetlen következményeket is: például a karácsonyi istentisztelet közben a katasztrófavédelem üzenete villant fel az órám képernyőjén, amelyben egy kigyulladt gyergyószentmiklósi tömbházról számolnak be. A kényelemért kemény árat fizetünk: az állandó kapcsolódás és értesítések zavarhatják a koncentrációt, hozzájárulhatnak a stresszhez, a digitális függőséghez, és mivel csökkentik a személyes interakciók számát, szociális elszigetelődéshez is vezethetnek. 
Az idei fizikai Nobel-díjak is jelzik, az MI fontos tényezője lesz a társadalmunknak, úgy, ahogy Röntgen sugarai, Lénárd Fülöp katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodellje, Gábor Dénes holografikus módszere, a Tejút közepén elhelyezkedő négymillió Nap tömegű szupermasszív fekete lyuk felfedezése, vagy átnyergelve a kémia területére, a maghasadás és az atombomba kérdésköre. Mert az jó, hogy van, és tudjuk, hogyan működik, de kérdés, hogy hogyan használjuk.