A második nekifutásra megrendezett elnökválasztás első fordulójának vészjósló eredményeit nézve már világosabban látszik, hogy milyen bonyolult módon tevődött egymásra az a két értelmezési keret, mely végső soron meghatározta a választók magatartását. Míg tavaly no­vemberben csupán pillanatfelvételt láthattunk a preferenciákról, a hét végén leadott voksok eloszlásának ismeretében már folyamatként és társadalmi dinamikaként is lehet következtetni a román társadalom politikai élethez való viszonyulására. Pontosabban dühére.
És immár azt a következtetést is le lehet szűrni, hogy a kormánykoalíció által támogatott jelölt kampányát sikerült alaposan félrekalkulálni. A politikai logika alapján akár érthető is lenne, ezzel természetesen nem felmentve a közös jelölt mögött felsorakozó pártok politikai felelősségét. Természetesen ez a felelősség is csak akkor jogos, ha egyetértünk a közös cél létjogosultságában: választói felhatalmazással gátat vetni a szuverenista, euroszkeptikus és újabban oroszbarát erők előretörésének. A számok alapján sikerült ennek pontosan az ellenkezőjét megvalósítani. Az egyetlen szélsőjobbos jelölt, George Simion a novemberi szavazatai mellé megszerezte még a Călin Georgescu választóit is – plusz áfa, ami feltehetően a hagyományosan szociáldemokrata szavazók köréből került ki.

Az említett két értelmezési keret pedig nem más, mint a Nyugat-ellenes – Nyugat-barát, illetve az elitellenes – status quo párti tengely. Való igaz, az AUR és a hozzá csapódó politikai erők egyszerre Nyugat- és elitellenesek, de igen jelentős azok aránya, akik bár Románia Nyugat- és Európa-barát politikáját támogatják, a jelenlegi politikai elitet elzavarnák. A második fordulóba bejutott mindkét jelöltre inkább többé, mint kevésbé igaz az állítás, hogy zsigerből rendszerellenesek. (A köztük lévő hasonlóságok sora ezzel véget is ért.) És bár minden elemző nekiugrott a választásiaritmetika-feladatnak, osztották-szorozták az eredményeket, egy variációt kifelejtettek: összeadni a két győztes szavazatait, megszámolni azokat, akiknek elegük van az utóbbi évek kormányzásából, kormányválságai­ból, a politikai tökölődésből. És ez nem kevesebb mint a szavazók 60 százaléka, majdnem hatmillió (!) szavazó. Ha az egyik jelölt Európa- és elitellenes retorikával, míg a másik Európa-párti, de ugyancsak elitellenes üzenetekkel jutott a második fordulóba, akkor itt a kulcskérdés a politikai osztály leváltása, de legalábbis a berendezkedés megreformálása. Most éppen ez a román társadalom legfontosabb elvárása. Természetesen a társadalom szerényebben iskolázott csoportjaiban egy mozdulattal össze lehet maszatolni az elitellenességet az Európa-ellenességgel, valószínűleg ez srófolta fel Simion támogatottságát, de ez semmiképp nem jelenti azt, hogy az euroszkepticizmus van többségben. Az elitellenesség, az van többségben.

Ebből a megközelítésből vizsgálva a koalíció pártjainak jelöltjét és kampányát, hát… Maradjunk annyiban, hogy a jelölt személyében sikerült megtalálni a status quo kabalafiguráját, aki bármilyen programmal is rukkolt elő, magán viselte az „ezek úgyis csak lopnak” címkét. Érdekes módon, e koalíció pártjainak főemberei tavaly novemberben szemlesütve, bűnbánóan mormolták, hogy igen, megértettük a választók üzenetét. Ezek szerint mégsem. Az ugyanis mindegyik párton belül reformokkal, fájdalommal, feszültségekkel, de egyfajta megtisztulással járt volna. Ebbe az irányba vezetett volna, ha Marcel Ciolacu a tavalyi fiaskó után mond le, ha Ilie Bolojannak a háromszáz fős parlamentre vonatkozó tavalyi bejelentését legalább napirenden tartja a parlament, és a kiváltságos kategóriák különleges nyugdíjairól legalább diskurzust kezd a kormány. Mert a kiváltságok, a pénzben és életvitelben kifejezhető egyenlőtlenségek hergelik az embereket, dühösek lesznek, és lám, miként szavaznak.
Ehhez képest az önmagát felépítő, az első fordulót másodikként behúzó Nicușor Dan megnyugtató bizonyságát adta annak, hogy pontosan érti, mi zajlik a társadalomban, viselkedése egyben arra is bizonyíték, hogy az elitellenesség elsőbbrendűségéről szóló elmélet márpedig igaz. Az elhasalt Crin Antonescu mögött álló kormánypártok egyike, a PSD úgy határozott, a második fordulóban szimpatizánsainak lelkiismeretére bízza a választást, míg két koalíciós partnere egyértelműen Nicușort támogatja. A bukaresti főpolgármester ezt úgy kommentálta: másodrendű kérdés, hogy a pártok mit lépnek, legfontosabb az emberekkel folytatott párbeszéd. A második fordulónak nehéz helyzetből nekifutó jelölt pontosan tudja: minden szereplése, amiben együtt mutatkozik a klasszikus politika klasszikus pártjainak klasszikus elitjével, számottevően csökkenti esélyeit Simionnal szemben.

Amit pedig a PSD művelt azzal, hogy kihátrált a koalícióból – nem mellesleg politikai válságot idézve elő, nem más, mint amikor az emberiség legősibb szolgáltatását a szolgáltató hirtelen félbeszakítja, rendbe hozza a toalettjét, mert új vendég jelentkezett be.