Alighogy pénztárcánk kiheverte a decemberi ajándékozási lázat, máris ránk köszöntött a január. Mint lenni szokott, év végén az ünnepek miatt megnövekedtek kiadásaink. Azonban a kötelességek ezzel korántsem érnek véget, év elején folytatódik a kiadások sora. 
Attól függően, hogy mit sikerült eddig elérnünk, vásárolnunk vagy örökölnünk, róják ki ránk az ingatlan- és gépjárműadót, illetve más, az önkormányzatoknak fizetendő illetékeket, persze mindezt megterhelve a 13,8 százalékos „inflációkövető” drágulással. A végösszeg sok esetben meghaladja az ezer lejt. De a lakosság nem panaszkodhat, hiszen ösztönzésképpen, ha márciusig befizetjük a sarcot, akkor nagylelkűen kapunk tíz százalék kedvezményt. A közteher törlesztésén túl várnak még ránk a különböző tagsági díjak, amelyeket szintén érdemes az év elején fizetni, hogy valamennyit faragjunk a végső összegből. Mindemellett az egyházra is gondoljunk, el ne maradjunk a kepével. A keperendszer az egyházi illeték – adó – egy fajtája, amelyet egykor terményben fizettek. A kötelezettségek felsorolását tovább folytathatnánk a különböző élethelyzetek és -szakaszok boncolgatásával. 

Az alkotmányban foglaltak alapján jogunk van a magántulajdonhoz, mi rendes törvényszerető nép módjára ragaszkodunk is tárgyainkhoz, aminek meg is fizetjük az árát. Értjük?! Fizetünk azért, ami alapjában a miénk. Csodás találmány, nemdebár? Viszont ne bagatellizáljuk el a dolgot! Igenis komoly dologról van itt szó, és mai kiszámíthatatlan világunkban, ha valaki munkanélkülivé válik, attól még rendelkezhet ingatlannal. Azonban munkahely ide vagy oda, adózni kell, vagy irány a hajléktalanság! Milyen szép és kifejező a magyar nyelvű „hajléktalan”, azaz olyan személy, akinek nincs hajléka, lakása, otthona. Így elkerülhető az ingatlanadó. 
Nem biztatnék senkit, hogy ezt az életformát válassza, csak hogy az adóbefizetést elkerülje, különben sem választás kérdése, hogy ki válik hajléktalanná. Mondhatni, mindenki feje fölött ott lebeg a kard. 
Tudom, hogy az ember társas lény, de mint tartják: valamit valamiért. Ingó és ingatlan javaink – csakúgy, mint társas kapcsolataink – bizonyos szinten be vannak árazva. Bizonyára eléggé anyagiasnak tűnhetek, de amikor első havi fizetésünk majdnem felét meglévő szociális és materiális javaink fenntartására fordítjuk, bizony el-eltöprengünk egy s máson. Többek között, hogy jelenlegi életünkért bizony szép kis árat fizetünk.