Megérkezett a célhoz – ezt mondaná a GPS, ha naponta használnám a megyeszékhelyen. Időnként azonban alaposan összezavarodna, és azt is mondhatná, elmész te a fenébe. Miért mondaná ezt? Többek között azért, mert a célhoz való megérkezés után általában négy-öt kört kell tennem, és nem győzné magyarázni az irányt. Tudjuk, Csíkszeredában egyre nagyobb gondot okoz a parkolás. Amennyiben délelőtt fél 9-ig nem sikerül helyet találni, délután öt óráig szinte lehetetlen, még a lakónegyedekben is. Minden egyes helykeresés alkalmával, ha nem mérgelődöm, akkor egy jót mosolygok, mert gyakran eszembe jut egy volt kollégám, akivel egy alkalommal filmezni mentünk a Csíki Székely Múzeumba. Hogy időt spóroljunk, az intézményhez közeli egyik átjárónál kiszálltam, gyorsan elvettem a kamerát és az állványt, azzal elindultam. Közben a kollégám utánam kiáltott: én majd Alcsíkról érkezem! Szóval felcsíkiként gyakran az az érzésem, hogy a parkolás után tényleg Alcsíkról kell visszajönnöm.
Most lehetne hánytorgatni, hogy miért kell kocsival járni, környezetszennyező, és lehetne sorolni a hasonló jelzőket, amelyek igazak is. Ha csak tehetem, biciklivel vagy gyalog járok, de van, amikor ez nem választási lehetőség. S bizonyára sokan vannak így mások is! Az is tény, hogy a város megközelíthető busszal és vonattal is, de ha a járatok nem illeszkednek a munkaprogramhoz, akkor hiába. Különben tíz évig ingáztam busszal is, vonattal is. A tömegközlekedésünk és a parkolás közös jellemzője a káosz. Nem egyszerű eligazodni, melyik busz mikor, honnan indul, gyakran az sem biztos, hogy a drága jegyért legalább lesz-e (féllábas) állóhely (télen a fűtés, nyáron a kondi már csak luxusnak számít), vagy csak a bűz és esetenként a modortalan sofőr. A vonatok is úgy járnak, mint a rosszmájú székely bácsi ingaórája, amelyik egyszer csak leesett a falról és fejbe ütötte a feleségét, mire a bácsi azt mondta: hmmm, mennyit késtél. Szóval télen a hideg, nyáron a meleg miatt késnek. Néhány hónapja olvastam, miszerint országunkban a vonatok tavaly összesen 3 487 509 percet, azaz hat év és hét hónapot késtek. Mondanom sem kell, hogy ezzel is elsők vagyunk az unióban. Hátulról. Sokan emiatt használjuk ritkán a tömegközlekedést, akkor is csak kényszerből.
Ha netalán székelyudvarhelyi olvasóink között akad olyan, aki kuncogva mondja magában, itt esss jobb, mint Csíkban, az téved. Alkalomadtán ott is, meg a megye más városaiban is azt tapasztalom, egyre több az autó és a fejetlenség. De nemcsak a megyében vannak efféle problémák. Kézdivásárhely is lassan belefullad az autórengetegbe – erről számolt be minap az egyik hírportál. A tájékoztatás szerint a céhes (számomra nagyon kedves) városban 11 111 jármű van bejegyezve úgy, hogy bár a település lakossága 18 ezerre tehető, a sok külföldön dolgozó miatt vélhetően 14-15 ezer az állandó populációszám.
Nincs könnyű dolguk sem az autósoknak, sem pedig az önkormányzatoknak. Mindenki el kell intézze hétköznapi ügyes-bajos teendőit, és a bürokrácia Magdijainak világában nem akkor, amikor tudja, hanem elméletileg pontos időben. (Persze nekik nem számít, ha mégsem hívnak be az előjegyzett időpontban.) Az önkormányzatok sem tudnak egyik napról a másikra új parkolóhelyeket teremteni. Ugyanakkor az sem megoldás, hogy megbüntetik a járművezetőt azért, mert parkolóhely hiányában nem feltétlenül parkolásra kialakított helyen hagyja az autóját. Baj van elég! Ráadásul az üzemanyag sem olcsó, és ki tudja, hogy még mi lesz! Egy biztos, a káoszból rendet kell tenni, és a tökéletlenkedést el kell felejteni! Ne büntessük egymást (ok nélkül) pénzbírságokkal, se azzal, hogy az alig totyogó Pista bácsi nem tud bemenni a magánrendelőbe, mert a közelében nincs parkolóhely!

Ui.: A roncsautókat nemcsak a városi nagytakarításkor kellene elszállíttatni! Ezúttal sem mondtam meg a tutit. Ez csak a véleményem. A véleményről meg mindenki tudja a mondást… Tisztelettel.