A közélet a reflektorfény árnyékába költözött. Tudom. kicsit zavarosnak tűnhet ez a kijelentés. Megmagyarázom. Megmagyarázom a nyilvánvalót, ha így jobban tetszik. Mert az teljesen nyilvánvaló, hogy jelenleg a reflektorfényben a katari labdarúgó-világbajnokság tündököl a maga megosztó ellentmondásaival együtt. Minden más ehhez képest árnyékba kerül rövid ideig.
Sajnos nemcsak sportszakmai okok miatt kerül reflektorfénybe a focivébé. Attól a felfoghatatlan mértékű korrupciótól, amely oda vezetett, hogy Katar rendezheti meg a világ legnagyobb hatású sporteseményét – amely nyáron a sivatagi éghajlata miatt nemhogy focimérkőzések rendezésére nem alkalmas, hanem az emberi létezésre sem –, egyszerűen képtelenség eltekinteni. (Itt lehetne vitatkozni azon, hogy az olimpia esetleg nagyobb hatású sportesemény, de ez most indokolatlan szőrszálhasogatás lenne, meghagyjuk inkább a trolloknak.)
Megszoktuk, hogy az ország, amelyben élünk (hazának nevezni mégiscsak durva eufemizmus lenne), alapjáraton korrupt, bürokratikus, csigatempóban lehet ügyet intézni megfelelő kapcsolatok nélkül. Ha nem néztünk soha távolabb saját bajaink horizontjánál, akkor simán kialakulhatott az a benyomásunk, hogy mi vagyunk a legszerencsétlenebbek ezen a világon. Elvégre önmagunkat sajnálni meglehetősen kényelmes, önmegnyugtató tevékenység. Ellenben, ha távolabbra tekintünk, akkor láthatjuk, hogy nemcsak nálunk van baj elég. Az emberi természet ugyanis egyetemes, így az emberi jellemhibából fakadó bajok is rendkívül hasonlóak a világon mindenütt.
A világ, amelyben élünk, valóban egyetlen gigantikus faluvá változott. Íme egy újabb közhely, amely önbeteljesítő jóslatként is egészen jól működött. Ezzel szemben az elmúlt években szinte már semmi sem úgy ment, ahogy kellett volna, vagy legalábbis emberileg érthető, elviselhető módon. A világjárvány kitörése óta egyik válságot a másik követi. A szomszédban dúló háborúnál nagyobb válságra már tényleg semmi szükségünk nincs. Ahogy erre a mostanira sincs persze, de sajnos nem kérdeznek meg minket, amikor kirobbantják ezeket.
Annyi a baj és a nyomorúság, bármerre nézünk, hogy bele lehet bolondulni. Legalábbis akkor, ha megpróbálnánk a vállunkra venni a világ gondját. Ráadásul az év legstresszesebb időszaka következik. Persze nem mindegy, minek nevezzük. Ha adventi időszaknak, akkor arról legfeljebb valamilyen kellemes várakozás jut eszünkbe. Ellenben, ha a karácsony előtti nagy rohanás időszakának hívjuk – lássuk be, némi joggal –, amelyet az általános bevásárlási láz is súlyosbít, akkor már a rögvalóság.
Ebből a szempontból szinte még azt is mondhatjuk, jó is, hogy most rendezik a világbajnokságot. Elvégre van valami, ami eltereli a figyelmünket a hétköznapok és a világ gondjairól. Egy kicsit úgy hat ránk, mint valami digitális drog. Ráadásul teljesen legális, nem kell bevenni, elég nézni a képernyőt.
Közben a reflektorfény árnyékában meglapul csendben a közélet, és sunyin arra vár, hogy másnaposak legyünk.