„A karácsony olyan, mint egy pont a hosszú mondat után. Itt meg kell állni. Szünetet kell tartani, mert utána új mondat következik” – mondta Friedrich Lajos egykori evangélikus lelkész. Mi, újságírók, már karácsony előtt pontot tettünk a mondat végére, így néhány napig a kedves olvasóhoz sem érkezett friss lap. A világ is megállt, elcsendesett, szünetelt egy kicsit. (Jó-jó, Csíkban azért akadt olyan, aki karácsonykor akart fonalat vásárolni.) Szóval, ki így, ki úgy, de ünnepeltünk. Jó látni, hogy az értékeiben megroggyanó Európában mifelénk – habár, ahogy említettem, itt is bűzlik a világ ganéja – még az ünnep arról szól, amiről szólnia kell. 

A szünet után következik az új mondat, új bekezdéssel együtt. Azaz az új év. A szünetben érdemes kicsit visszatekinteni az elmúlt bekezdésekre, vagyis az elmúlt hónapokra, és hálával gondolni rájuk. Még akkor is, ha a balsors tépázott, és úgy tűnik, szinte semmi jó nem történt. Látjuk, a szomszédban továbbra is dúl a háború, a Közel-Keleten szintén ropognak a fegyverek, az úz-völgyi temetőben nyugvóknak sincs békéjük, ezáltal közösségünk is csak óhajtja a békét, a Tusványos sem feltétlenül a magyar-román párbeszéd helyszíne volt. Lapunk hasábjain beszámoltunk szörnyű autós és vonatbalesetről, pusztító lakástüzekről és a rendkívül szomorú udvarhelyi tragédiáról is. Szóltak a hírek arról is, hogy egyes oktatási és nevelési intézményekben nemcsak oktatás zajlott. Tények, amelyek miatt szomorkodhatunk vagy éppen dühönghetünk. A legtöbbjükön nem tudunk változtatni, de megkereshetjük, hogy miért lehetünk hálásak. Furcsán hangozhat, de igen, a hála szavait kell megfogalmaznunk azért, hogy minket nem érint teljesen közelről a háború. A kárpátaljai nemzettestvéreink tudnának ezt-azt mondani. A baleseteket, tragédiákat tekintve hálásak lehetünk, hogy minket elkerültek, ha pedig nem, ugyancsak a hála szavait fogalmazhatjuk meg azért, hogy a Gondviselés segített ép ésszel kibírni a legszörnyűbb nehézséget is. 
Leginkább hálásak a jó dolgokért tudunk lenni, csak sajnos kevésbé éles a látásunk az effélére, pedig mindannyiunknak része lehetett ebben az évben is egy jó beszélgetésben, kávézásban, családi vacsorában, lehettünk egy nagyszerű koncerten, színházi előadáson, kiránduláson, egyházi vagy közösségi ünnepen, illetve kaphattunk segítő jobbot kollégától és szomszédtól. Az év utolsó óráiban lapozzuk fel lelki naptárunkat, és alaposan nézzük meg, mi minden jóval ajándékoztak meg az égiek. S hogy hű legyek a dalos kedvű énemhez, jöjjön a végére a Kowalsky meg a Vega együttes dalának néhány sora: „… Egy mosoly, egy érintés, egy jó szó / A legszebb dolgokat mindig az / Jellemzi, hogy mind egyszerű / És elfeledtetnek annyi…” 
A másik együttes szerint: „Vesszők helyett néha pontot kell tenni / Ha hátrálnál inkább, csak előre menni / Kéne, mert vágyakból nem épült semmi / Nem kell csak bátorság, egy kis mákszemnyi.”
Ezekkel a gondolatokkal kívánok dalban, jókedvben, békében és szeretetben gazdag boldog új évet! A viccmondást másra bízom…