Caligulában, Néróban és napjaink akarnokaiban sok közös vonás van. Naphosszat lehetne sorolni bürokratikus vagy undorítóan diplomatikus analógiákat arra, hogy tulajdonképpen nem sokat változott azóta sem a helyzet, és amiben igen, ott mi indult jobb vagy rosszabb irányba. 
Bizonyára majdnem minden olvasó tapasztalta már a nyomásgyakorlás érzetét. Túl sok minden nem is kell hozzá, elégséges néhány primitívebb-rafináltabb eszköz: ígéretek, pénz, erőszak, érzelmi zsarolás, az anyagi függés kihasználása. Ha körülnézünk, nem nehéz felismerni az ilyen akarnokokat, akik magukat az „igazság” fátylába bugyolálva igyekeznek eltakarni minden hibájukat. A fátylat aztán kisvártatva már páncélnak érzik, nem véve tudomást arról, hogy az újdonsült páncél, amit önmaguk és az általuk befolyásolt (irányított) emberek köré növesztettek, olyan, mint a zsírpapír: jól bírja a gyűrődést, de a mögötte rejtőző látvány, akárhonnan nézzük, torz. 

Ám fontos tudni azt is, hogy az eszközhiány nagy úr. Ha például egy olyan gyermek kezd iskolába járni, akivel addig nem foglalkoztak a szülei, az alapvető készségei sincsenek meg, hiába kezdjük a kilences szorzótáblával a tanítást. Ha a gyermeknek nincsenek megadva az eszközök, nehezen fog alakulni a sorsa: lemarad, frusztrált lesz, ami később még több gondot okoz, agressziót és rossz döntéseket szül. Ez igaz az akarnokra is, legyen kicsi vagy nagy, gazdag vagy szegény, ittas vagy józan, pláne, ha székelyudvarhelyi. És azt is jó tudni, hogy a székely anyaváros birodalma bármennyire is emel fel egy vezetőt a magasba, attól még a valóságban szűkös marad a kiskirálykodás tere – mert hát nagyon kicsi maga a királyság. Igaz ugyanakkor, hogy amíg a trónfosztási kísérletek mögé az egyik tábor sem tud vagy akar erős zászlóvivőt állítani, addig ezek vágyvezérelt próbálkozások maradnak, és inkább szólnak az eddig összeszedett sértődöttségről, mint előremutató elképzelésekről. 
Legyen szó elforduló barátokról, előbukkanó ellenségekről, vegzáló állami intézményekről: ezek önmagukban nem elégségesek ahhoz, hogy az emberek biztonsággal dönteni tudjanak, megadják vagy megvonják-e a bizalmat az irányítótól. Akiről sokan gondolhatják úgy, eddig nem volt rosszabb a Deákné vásznánál – vagy legalábbis azoknál, akik megteremtették számára ezt a lehetőséget. Hiszen Caesar vesztét nem az okozta, hogy semmit nem csinált egész életében, jófiú volt, nem hódított, nyomott el és vette körbe magát hozzá hasonló emberekkel. 
Érdemes megjegyezni, hogy Székelyudvarhelyen eddig nem történt trónfosztás, és bár a triumvirátus rendesen megcsuklott a súly alatt, az irányító még mindig „teljhatalmú”. Eltekintve attól, hogy milyen árat kell fizetni ezért az irányításért, nem szabad elfelejteni, hogy mégsem a múlt század eleji-közepi viszonyok, politikai helyzetek és szokások uralkodnak napjainkban. Nem rohantak le tankokkal lovas századot, és nem „anschlussoltak” területeket önkényesen – az egy korábbi műsor volt. Itt a nép választott magának akarnokot, és a játék szabályainak megfelelően meg kell ennie, amit magának főzött.