Van egy mém, amelynek a lényege egy mondat: védd a lányaidat, neveld a fiaidat (angol eredetiben: Protect your daughters, educate your sons). A legtöbb esetben a mondat első része át is van húzva. Tömören, egyszerűen és elegánsan fejezi ki, hogy a védelemre már nem is lenne szükség, ha a fiúk a családban megfelelő nevelést kapnának ebben a témában. Is.
Melyikben is? Kifejtem, csak kezdek egy tényállással. A lányok és nők ellen elkövetett erőszak világszerte az egyik leggyakoribb és rendszerszerű megsértése az emberi jogoknak. Ebben Európa sem kivétel, Románia sem az. A nőnemű személyek több mint fele 15 éves koráig legalább egyszer átél szexuális bántalmazást. 

De mi az összefüggés a lányok védelme és a fiúk nevelése között? A kisfiúk, akik az óvodában rendszeresen húzzák a kislányok haját, az esetek többségében „jó” családból jönnek. A nagyobb kisfiúk, akik ötödikben, hatodikban, amikor elkezdenek tombolni a hormonok, ennek hatására fogdossák a lányokat, zaklatják őket tettel és szóval, az esetek többségében „jó” családból jönnek. A fiatalemberek, akik körbeküldözgetik haverjaiknak a kizsarolt, a barátnőjük intim testrészéről készült felvételt, az esetek többségében „jó” családból jönnek. A helyzeteket sorolhatnám a lap aljáig, nem teszem, inkább kiemelem azt: hogy család. Család, ahol van apa, és van anya, aki (ugyebár) nő. Lehet, hogy van lánytestvér is, aki szintén nő lesz. Szóval még akkor is, ha apa egy macsó, aki szerint a nők csak rinyálnak, aki szerint oltári (és természetesen liberális) hülyeség a feminizmus, minden nővédelemről és esélyegyenlőségről szóló hírt és akciót woke-nak titulál, aki szerint a női „nem” az gyakran „igen”, és aki azt mondja, hogy „legyél, fiam, tökös fickó” – még akkor is ott az anya, aki megszakíthatná a kört, tehet(ne) azért, hogy a fia már másképp nézzen a lányokra, majd a nőkre. Ha másért nem, azért, hogy megvédje a lányát. Vagy a majdani lányunokáját.
Nem, nem védelmezővé kell nevelni a kisfiúkat. Hanem minden gyermeket, fiút és lányt is meg kell(ene) tanítani saját és a másik ember integritásának, testhatárainak, intim szférájának a tiszteletére. És ez otthon kezdődik. Például amikor leállítjuk a fenékpaskolgató nagybácsit, az arcot csipkedő szomszédot, amikor mi szülők is így működünk egymás között és utódainkkal is. Amikor minden helyzetet megragadunk, hogy megtanítsuk a gyermekeinknek, hogy mondhatnak nemet, ha számukra valami kellemetlen, bántó, netán félelmetes, és a nem az nem akkor is, ha nekik mondja valaki más.
Az intézményes oktatás éveiben többnyire nők vannak a kisfiúk körül. Óvó nénik, tanítónők, tanárnők is nevelhetnék tovább a fiúkat, ezáltal védve a lányokat. Szexedukáció még nincs az iskolában, de nevelési helyzet rengeteg, amelyek mind alkalmat kínálnak arra, hogy emberré, a másikat tisztelni képes emberré szelídítsék a gyermekeket. Például amikor kitör a már említett fogdosási láz, akkor túllépve azon, hogy „velünk is így volt, túléltük mi is, elmúlik majd”, képesek elérni a „nem az nem” szabály betartását.
És nem, ebben a témában nincs semmi „genderhülye­ség”, még akkor sem, ha kisfiúk és nagyfiúk neveléséről, lányok védelméről szól az írás. Ugyanis a nemzetközi adatok szerint minden ötödik lány érintett szexuális jellegű erőszakban (beleértve a fogdosást, mert zaklatás az is, az online bántást is), amelynek veszélye ugyanakkor a fiúkat is érinti. Nagyjából minden tizenegyediket.