A tavalyi népszámlálás óta számos elemzés született, a népességfogyás, a demográfiai elöregedés komoly társadalmi kérdéseket vet fel. A REPER ifjúsági szervezet a napokban arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániában egymillióval csökkent a fiatalok száma a legutóbbi számlálás óta, és az elmúlt évtizedben mintegy százezer fiatal hagyta el az országot. A fiatalok világnapján (augusztus 12.) tartott figyelemfelkeltő akciójuk során az ifjakat sújtó egyéb problémákra is ráirányították a fókuszt: a 25 év alatti fiatalok munkanélküliségi rátája 20 százalék, miközben az európai uniós átlag 12 százalék körül van. A hazai fiatalok több mint fele él vidéken, továbbtanulási, fejlődési, képzési és munkalehetőségektől távol, a fogyatékkal élőket ma sem tekintik alkalmasnak arra, hogy segítsék őket a társadalomba való beilleszkedésben, hogy képességeiknek megfelelő helyen értékes tagjaivá váljanak közösségeiknek.

Eközben a politikusok előszeretettel hangsúlyozzák, hogy a fiatalok a jövő, hogy mindent meg kell tenni a fiatalok itthon maradásáért, de a REPER által közölt tények is inkább azt mutatják, hogy szólamok szintjén megreked az igyekezet. Az elvándorlás gazdasági okai jól ismertek, ám jóval kevesebb szó esik egy másik tényezőről: a családok és maguk a fiatalok mentális egészségéről. Nemrég egy előadáson fejtette ki valaki, hogy nagyon is oda kéne figyelni a családokra, hogy mennyire működnek jól, avagy diszfunkcionálisan, mert a jobb kereset reménye mellett – tetszik, nem tetszik – sok esetben menekülnek a fiatalok otthonról, mivel ami ott van, számukra már elviselhetetlen. Nem vagy alig foglalkozunk azzal, hogy hány család életét keseríti meg az alkoholizmus, hogy riasztóan nő a válások száma, hogy mennyi problémát generál a szülők külföldi munkavállalása az itthon hagyott gyerekek esetében, hogy mennyire nem elérhetők, még csak a köztudatban sincsenek a támogató lehetőségek, amiket igénybe vehetnének a családok, egyének, ha baj van.

A mentális egészség érzelmi, pszichológiai és társadalmi jólétet jelent, ami képessé teszi az embert megküzdeni a kihívásokkal, jól használni saját erőforrásait, rugalmasan alkalmazkodni a változásokhoz, jól funkcionáló társas kapcsolatokat fenntartani és újakat létesíteni. Ahhoz, hogy ez kialakuljon, elsősorban jól működő családok kellenek, aztán jól működő, a mentális egészséget középpontba helyező oktatási rendszerre, továbbá ugyancsak jól működő, nemcsak a testi egészségre, hanem a lelkire és a megelőzésre is hangsúlyt helyező egészségügyre és sűrű szövésű, humánus szociális hálóra, amely a társadalom hátrányos helyzetű rétegeinek is elérhető támogatást nyújt az elakadásban, a fejlődésben, a talpra állásban.

A munkahelyteremtés – amely egy újabb kiüresedett panellé vált a politikusok és gazdasági szereplők szóhasználatában – önmagában nem oldja meg a fiatalok nehézségeit. Egy munkahelynél jóval több kell ahhoz, hogy itthon érezze magát otthon a fiatal, hogy maradni akarjon szülőföldjén, családja közelében. Vagy ahhoz, hogy egy kis külországi kitérő után visszatérjen.

A jelenlegi, ijesztő kiadáscsökkentési tervek fenyegetésében még csak reménykedni sem lehet, hogy egyszer lesz ennek az országnak egy olyan felelős vezetése, amely állampolgárai mentális egészségére is ügyel, amelynek valóban prioritás a fiatalok helyzete, állapota, oktatása, és sarkalatos ügyként tekint a családvédelemre, gyermekvédelemre egyaránt. Amely ezekről a területekről nem pénzt von el, nem látszatintézkedéseket hoz, nem tologatja évről évre az egészségnevelés vagy szexuális nevelés kérdését, hanem hatékony programokat működtet, szakszerű ellátórendszert tart fenn, és végre megadja a tanügynek a törvényben előírt hatszázalékos GDP-arányt. Mert egészséges fiatalok nélkül sosem lesz egészséges társadalom ezeken a tájakon.