Novák Katalin magyar államfő lemondása minden más hírt háttérbe szorított a hétvégén, Varga Judit volt igazságügyi miniszter lemondása pedig csak erősítette ezt a hatást. Próbáltam megúszni, hogy erről kelljen jegyzetet írnom, de nem lehet. Elég baj. Azért baj, mert a téma csöppet sem hálás. 
Sokszor előfordul, hogy a demokratikusan megválasztott döntéshozók kísértésbe esnek, és saját érdekei­ket előtérbe helyezve cselekednek. Ezt magyarázhatjuk akár a hatalom természetével is. Néha egy habos sütemény csábításának is nehéz ellenállni, nemhogy a hataloménak. Emberileg ez valahol érthető, de ez nem jelenti azt, hogy a közélet szereplőit felmentjük minden felelősség alól. Elvégre az istenadta nép azért bízza választott képviselőire a közügyek intézését, hogy azok hozzák meg helyettük a helyes döntéseket. A közéleti szerepvállalás pedig nemcsak közjogi, hanem erkölcsi felelősséggel is jár, ha tetszik, ha nem. 

Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról ugyanakkor nehéz bármi olyat mondani, ami mindenki számára teljesen egyértelmű. Magyarországon is választási év van, az európai parlamenti választások mellett önkormányzati választásokat is tartanak az anyaországban. Ez az az értelmezési keret, amely azonnal alternatív közéleti narratívákat teremt. Kormánypárti szempontból egyértelmű, hogy az államfő és az igazságügyi miniszter lemondását a felelősségvállalás, a kötelességtudat, és az erkölcsi tartás felől fogják értelmezni. Ellenzéki oldalon pedig nyilván úgy fogják tálalni a történetet, hogy csupán egyszerű kormánypárti kármentésről van szó, azaz kizárólag taktikai húzás motiválta az államfő lemondását és alighanem azt fogják sugallni, hogy erről valójában nem is ő döntött.
Ezért nehéz egyértelműen megítélni, hogy miért mondott le a köztársasági elnök. Ezt valójában csak ő tudhatja. Sokan joggal kérdezhetik, hogy biztosan indokolt volt-e a lemondása? A közfelháborodást ugyanis az váltotta ki, hogy Novák Katalin kegyelmet adott egy iskola igazgatóhelyettesének, akit azért ítéltek el, mert pártját fogta a pedofil iskolaigazgatónak. A vád szerint megírt egy hamis vallomást az egyik gyerek nevében, amit az igazgató jelenlétében akart vele aláíratni. A kegyelmet kapó pedagógus ugyanakkor a mai napig tagadja bűnrészességét. Novák hívei azzal érvelnek, hogy nem egy pedofilnak adott kegyelmet – más kérdés, hogy döntése így is szembemegy a kormánypárt hivatalos politikájával. Az ellenzék meg ostoba lett volna nem lecsapni erre a ziccerre.
Hogy a fentiekből mi a tanulság? Nem tudom. Nincsenek válaszaim, kérdéseim annál inkább. Hol vannak azok az erkölcsi határok, amelyeket közszereplő nem léphet át? Mi alapján tudjuk egyértelműen eldönteni, hogy mi az a hiba, ami még belefér, és mi az, ami nem? Képesek vagyunk-e objektív ítéletet hozni erkölcsi kérdésekben, vagy a politikai szimpátiánk határozza meg, hogy kisebb hibának vagy főbenjáró erkölcsi vétségnek ítéljük meg a közszereplők cselekedeteit? Jó lenne, ha ezeket a kérdéseket érdemben végig tudnánk gondolni és megnyugtató válaszokat találni. Lehet ez a tanulság.