Nagy elégtétel lehet a tanítómester számára, ha tanítványa kiteljesedik, révbe ér, ő maga is mesterré válik. Hasonló érzése lehetett Márton Árpád festőművésznek falusfele és pályatársa, Balázs József festőművész köszöntése alkalmával. Elégtétel lehetett számára, hogy a szülőfalu – amely Ambrus Imre személyében megnyitotta az alfalvi indulású hivatásos művészek sorát, majd rendre következett Sövér Elek, Márton Árpád, és a sort még hosszasan lehetne folytatni – köszöntötte újabb jeles fiát, aki egész életét és munkásságát közössége szolgálatába állította, az alkotás mellett eredményes pedagógusi munkát végzett, diákjainak nemzedékei ismerkedhettek meg a széppel, a jóval, a léleképítő művészettel. Nemcsak művész és tanár, hanem a szó nemes értelmében vett falusi értelmiségi, néptanító.

Közösségének kovásza – gondoljunk csak arra, hogy egyebek mellett évente jó példával jár elöl – s ezt a szó legszorosabb értelmében kell venni – a hit megőrzése és megélése terén is: miként annak idején a legendás István pap tette, gyalogosan vezeti szülőfaluja zarándokait a csíksomlyói fogadalmi búcsúra, hogy hálát adjon Máriának, amiért számos elégtétellel jutalmazta és erőt adott számára a felmerülő nehézségek leküzdéséhez. Mestere, bátorítója, Márton Árpád a róla írt kismonográfiában többek között azt írja, hogy bár „keveseknek adatik meg az a kiváltságos helyzet, hogy az alkotó ember a közvélemény horizontján mozogjon”, „vannak közegek, művelődési, kulturális központok, ahol a teremtés szelleme természetes, helyénvaló, az élet szerves részét jelenti”. A jelek szerint Gyergyóalfalu egy ilyen hely, Balázs József pedig azon kiváltságos művészek közé tartozik, „akik vétetésüknél fogva, csak a környezet, a közösség vonzáskörében tudnak alkotni, vállalva a visszailleszkedést, a szellem gyertyalángjának őrzését, gyújtogatását” szülőhelyükön, „kenyeret termő földjükön”. Művészetét legtalálóbban barátja, Bajna György jellemezte: „Ismeretekből is alaposan felkészült. Nagy Istvántól Márton Ferencen és Nagy Imrén át a székely festők nagy csodálója, s a sors ráadásul azzal is megajándékozta, hogy Sövér Elek, Márton Árpád és Gaál András közelében is lehetett, hogy Páll Lajost testközelből tisztelhesse, s fejet hajthasson Kusztos Endre munkássága előtt. E nagyoktól jó érzékkel »leste el« a legfontosabbakat, ebben pedig kivételes rajztudása is sokban segítette. Nem kölcsönöz tőlük, mégis rokon velük. Büszke mindenkire, aki székelyföldi alkotó, különösen a szülőfalujában világra jött képzőművészekre.” Méltán lehet büszke neveltjeire Balázs József, a példáját követő tanítványok a maguk rendjén lassan mesterré lettek. Noha márciusban ünnepelte születésnapját, az őt ünneplő közösséget a hét végén lepte meg gyűjteményes kiállításával, amelyet hálája jeléül a Szűzanyának ajánlott a hetven év alatt kapott minden jóért, köszönetként, hogy segített átvészelni a rosszat. Úgy érzi, mestereinek örök hálával tartozik, mint ahogy tanítványai is hálával viszonozzák a tőle kapott tudást és tartást. A mester számára elégtételt nyújt tanítványainak kiteljesedése.