Holnap délelőtt szokatlan dolgot lehet majd látni Csíkszeredában: szoknyát viselő motorosok menete vonul végig a város főbb útvonalain. Még mielőtt bárki fantáziája meglódulna: motorkerékpárt vezető hölgyek védőruházatukra szoknyát húznak, s így vesznek részt a Szabadság térről induló Szoknyás gurulás nevű demonstráción, hogy balesetmegelőző szándékkal figyelmeztessék, tudatosabbá tegyék a gépjárművezetőket: a motoros (nők) is a forgalom résztvevői, s erre – szó szerint – tekintettel kellene lenni, mert mindenki valakinek a szerette, és este mindenkit hazavárnak. 
Mindjárt elmesélem az én minapi tapasztalatomat egy női motorossal. Csak hadd jegyezzem meg: meggyőződésem, hogy bizonyos közterületeket közös felelősségünk lenne nem megszépíteni, még pontosabban elcsúfulni hagyni. Megmagyarázom, mire gondolok, de előbb elmondom, hogy mi történt egy aprócska földközi-tengeri szigeten egy pirinyó városban tizenöt évvel ezelőtt, mikor a helyiek hírét vették, hogy hamarosan megérkezik a római pápa. Csak elébb ide kívánkozik egy elmélkedés arról, hogy vannak ún. nem-terek, amelyeket nem önmaguk, hanem az őket határoló tér definiál: ilyenek a fekete lyukak és a körforgalmak, melyek közös ismertetője, hogy a nyughatatlan emberi elmét a kibírhatatlanságig izgatják – ezért az emberiség egy része az űrkutatásban érdekelt, a fennmaradó hányada pedig indokolatlan objektumokkal stafírozza ki a körforgalmakat.

Szóval az úgy volt, hogy a szigetet pápai látogatásban részeltetni készülő XVI. Benedek útja óhatatlanul a kisváros mellett vezetett volna el, egyéb út nem lévén a repülőtértől a székesfővárosig. A városka jó katolikus lakossága repesett a megtiszteltetéstől, de teljes szívükből mégsem tudtak örülni. A pápamobil útjában ugyanis délceg, három és fél méter magas, türkizkék fallosz állt, hol máshol: az egyetlen körforgalom közepén! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebben maguk sem voltak vétlenek: a körforgalmak belső rondját békén hagyni képtelen ingerenciától elcsábulva, korábban maguk kérték az illetékes minisztériumot, állíttasson már valami díszt oda, ne maradjon szégyenszemre pont az ő grundjuk szeplőtelen. Valamelyik hivatalnok aztán ki is jelölt egy jóravaló helyi szobrász- és kerámiaművészt a feladatra, aki saját stílusában – köztéri munkái mindig magas, oszlopszerű hengeridomok, rajtuk különféle szimbólumokkal – készített egy alkotást. Rendben lett volna, ha megmarad a járt úton – de ezúttal a totem csúcsát addig alakítgatta, kerekítgette, amíg – nem lehet ezt másként mondani – a végeredmény az elvárhatónál anatómiailag helyesebb lett. Magyarázhatta aztán szegény, hogy alkotása háromdimenziós leképzése egy egyiptomi időktől fogva használt szimbólumnak, s az örökkévalóság ideáját jeleníti meg absztrakt és irreguláris aspektusban, futurisztikus avantgárd stílusban – röhögött rajta a sziget apraja-nagyja kegyetlenül. Mikor felmerült a pontifex maximus látogatása, akkor meg már nem. Konzervatív mozgalom indult az alkotás eltávolítására, mondván, mégsem űzhetnek csúfot Őszentségéből. Amire a szabadelvű ellenmozgalom kijelentette: ha az emberekkel évekig bámultatták a csúnyaságot, 30 másodpercig viselje csak el Benedek is. Egyesek azt mondták, műanyag fóliával kell letakarni az időre, ami viszont kettesek szerint csak olaj lett volna a tűzre, mint az anyaszentegyház óvszerhasználatot illető meglátásainak kifigurázása. Végül egy éjjel ismeretlenek villástargoncáról (!) megrongálták a művet, amit aztán a vandalizmust elítélő és a művészetet meg a szabad önkifejezést féltő hangokon felbuzdult művész úgy állított helyre, hogy a csúcsa csak még karimásabb, még hetykébb lett, s ezzel – egy harmadik tábor szerint – az alkotását immár körülmetélte. Az egészben az a legjobb: Benedek végül nem is autóval, hanem hajóval utazott tovább a reptérről. Az inkriminált alkotás azóta is ott áll, bárki megnézheti, ha arra jár – jól kell figyelni, mert az önkormányzat gyorsan növő pálmafákból egész ligetet ültetett köré. 
Mindez arról jutott eszembe, hogy Csíkszereda körforgalmainak belsejét is előszeretettel díszítik: ahová installáció nem jut, oda bokrot, kúszónövényt, magas virággruppot plántálnak. Jut beléjük az útkereszteződésekbe, a gyalogátjárók elé is. Bizonyára szebb így, mintha kopáran maradna – de szükségtelenül veszélyessé teszi a csomópontot, hogy a járművezetők nem látják be a kereszteződést. Épp a minap fékezett csikorgó gumikkal az előttem haladó autó, amikor az átjáró előtti páfrányos mögül váratlanul előbukkant egy női motoros: sisak alól kikandikáló fürtű hároméves, dömperen, halálra vált anyukával maga mögött és megijedt járművezetővel maga előtt. 
Ne ültessék be a körforgalmakat, kérem!