Nemrég még panaszkodtam, hogy annyi minden történik Csíkszeredában és a város környékén, hogy az ember lánya nem ülhet végig nyugodtan egy előadást, már sietnie kell tovább egy másikra, vagy el sem ér, csak az egyikre, mert azt még nem tanulta meg, hogyan lehet egyszerre két helyen lenni, pedig sokszor próbálta. Koncertek, kiállításmegnyitók, színházi előadások, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, beszélgetések, táncos előadások, filmvetítések fedték egymást, és bosszankodtam, hogy ejj, ez a Szereda, hát nem lehetne úgy szervezni a programokat, hogy mindenhova is el tudjunk jutni? Mondom, bosszankodtam, és más is, hogy alig érjük utol magunkat a nyári fesztiválok között. Járt a szájunk, hogy így a szervezés meg úgy a futás, de azt is mondhattuk volna, hogy szorítja a lábunkat a gyémántcipő és húzza a karunkat az aranyóra. Szóval volt ebben a panaszkodásban egy kis büszkeség, afféle felvágás, mert jól tudtuk, hogy kisvárosunkban olyan előadóművészek fordultak meg ezen a nyáron is, akikről életünkben nem gondoltuk volna, hogy az orrunk előtt fognak zenélni. 
Tény, hogy kisvárosban a kulturális élet sajátos. (Kisvárosban az élet úgy amúgy is az, nem is kell ezen csodálkozni). Nemcsak a szervező intézményekhez, hanem a főszervezőkhöz kötünk egy-egy rendezvényt, így egy előadás nem önmagában létezik, hanem valakié, mintha az ő gyermeke vagy személyes tulajdona lenne. Egyebek mellett a városban élők, dolgozók közötti személyes kapcsolatok – jók és rosszak – is meghatározzák, hogy melyik eseményt hogyan sikerül megszervezni, meghirdetni, s végül megrendezni. Sok esetben úgy veszünk jegyet egy-egy rendezvénysorozatra vagy előadásra, hogy a teljes programot át sem néztük, a leírást el sem olvastuk, de egy-két információ alapján megelőlegezzük a bizalmat a szervezőknek.
Épp ezért teljesen érthető a felháborodás, amely a sürgősségikormányrendelet-tervezet bejelentése után robbant ki kisvárosainkban. Az ország elhibázott gazdaságpolitikája miatt a kormány most az önkormányzatokat kényszerítené kiadáscsökkentésre, hogy a deficiteket egyensúlyba tegyék. A kormányrendelet-tervezet szerint a helyi önkormányzatok a saját bevételük 7,5 százalékát költhetik kultúrára, sportra, egyházakra. Mint ahogyan erről beszámoltunk, Csíkszereda 112 millió lejes idei bevételéből kiindulva ez 8,4 millió lejt jelent. A város polgármestere azt is elmondta, hogy az érintett költségvetési fejezeteket illetően jelenleg közel 42 millió lejből gazdálkodik a város, ebből 12 millió lej beruházást tesz ki, 21 millió lej működési költségeket fedez, 9 millió lej pedig kulturális, sport- és egyházi támogatásokra fordítható. 8,4 millió lejből még fenntartani sem lehetne a múzeumot, a színházat, a táncegyüttest vagy a sportlétesítményeket. Többek között ezért jogos a felháborodás, ezért írták alá már több mint húszezren (de azt is mondhatnám, hogy még csak húszezren) a petíciót, amelyet a Csíki Játékszín művészeti vezetője, Vladimir Anton indított el, és ezért teljesen jogos, ha azt mondjuk, hogy a román kormánynak halvány lila félgőze sincs, hogy milyen hatása lehet egy kisváros kulturális életére, ha elfogadják a tervezetet.