Mire jó egy-egy világnap azonkívül, hogy emlékeztet bennünket egy-egy társadalmi kérdésre, olyan hétköznapi gondra, amelyről különben hajlamosak lennénk megfeledkezni? Tényleg szükség van rá?
A minap épp arról beszélgettem egyik derék ifjú kollégámmal, hogy olyan mennyiségű információ szakad a nyakunkba nap mint nap, hogy eltereli a figyelmünket az igazán lényeges dolgokról. Kénytelen voltam ebben egyetérteni vele. Viszont ettől további kétségeim támadtak. Ebben a napi információzuhatagban nem csak egy a rengeteg fölösleges információ közül, ha egy napot kinevezünk „valami társadalmilag fontos probléma” világnapjának?
Tudja a bánat. Legalábbis ezt kell válaszolnom, ha feltétlenül ragaszkodom ahhoz a divatjamúlt elvhez, hogy legalább önmagammal szemben legyek őszinte.
Fenti okfejtésem természetesen nem a véletlen műve. Amiatt hoztam szóba, hogy ma tartják a kábítószer-ellenes világnapot. A szenvedélybetegségek ellen küzdő szervezetek ilyenkor rendszerint prevenciós előadásokat tartanak. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) 1987 óta célja, hogy az illegális kábítószer-fogyasztás mértékét felére csökkentse az egész világon. Elég egy gyors keresés a világhálón, és rögtön ráakadunk erre az információra. A Wikipédia szócikk szerint nagyjából 200 millió ember fogyaszt rendszeresen illegális szereket. Ha azt veszem, hogy nyolcmilliárd ember él a világon, ez a szám nem is tűnik olyan nagynak. Ellenben ha belegondolok abba, hogy ennyi szavazattal még az Egyesült Államokban is abszolút többséggel lehetne választást nyerni, akkor nem is olyan kevés.
Lehet, hogy mégiscsak indokolt emiatt világnapot tartani? Lehetséges. A legális drogok is okoznak épp elég gondot. Az alkoholizmus is meglehetősen pusztító betegség tud lenni. A könnyű drogok, köztük a marihuána legalizálásáért küzdő aktivisták gyakran érvelnek is azzal, hogy az alkohol hatása jóval pusztítóbb, mint a marihuánáé. 
Vajon mi lehet az oka, hogy bizonyos ajzószerek legálisnak számítanak, mások meg tiltottnak? Az alkohol esetében a válasz egyszerű: annyira része a kultúránknak, társadalmilag annyira beágyazott a használata, hogy tiltása nagyobb kárt okozna, mint hasznot. Elég, ha az egyesült államokbeli alkoholtilalomra gondolunk, ami a szervezett bűnözést felvirágoztatta röpke tizenhárom év alatt, és közrettegett világsztárt kreált a gengszter Al Caponéból.
A társadalmilag kevésbé beágyazott drogokat nemcsak azért tiltják be, mert veszélyesek, hanem azért is, mert a társadalom nincs rá felkészülve. Nem ismeri alaposan a mellékhatásait, nem tudja, mit kell pontosan tenni, ha baj van. A módosult tudatállapot ritkán jó tanácsadó. 
Ráadásul világunk elég abszurd tud lenni józan állapotunkban is. Elég, ha a hétvégi oroszországi eseményeket említem. Tisztára olyan volt az ottani eseményeket követni, mintha betépett volna az ember fia. Illetve mintha maguk a szereplők sem lettek volna egészen maguknál. A hírfolyamot böngészve önkéntelen is Mr. Garrison, a South Park rajzfilmsorozat tanárának intelme jutott róla eszembe: – A drog rossz, értem?