Hirdetés

Politikusok álruhában

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 3 perc

Míg az európai vezetők visszautasították, a magyar kormány elfogadta az oroszok meghívását a Szentpéterváron rendezett gazdasági világtalálkozóra, ahol így Szijjártó Péter volt a legmagasabb rangú nyugati vendég – hangzott a dörgedelmes hír a világsajtóban. Hivatalosan már tavaly sem vettek részt nyugati politikusok, gazdasági szereplők Putyin „elszigetelt” világfórumán, de emlékezetes, akkoriban egy orosz tisztviselő arról beszélt a Ria Novosztyinak, hogy sok nyugati híresség parókában és napszemüvegben igenis részt vett a rangos eseményen. Kilétüket pedig azért rejtették el, mert tartottak attól, hogy az Egyesült Államok szankciók alá vonja őket. Mintha a mesék álomvilága elevenedett volna meg Észak Velencéjében.
Egyszer volt, hol nem volt, egy messzi-messzi országban – ahol dübörgött a gazdaság, olcsó volt az energia – üzletemberek és politikusok világtalálkozókon szövögették ambiciózus terveiket, hogy közös érdektől vezérelve egymás malmára hajtsák a vizet. Ebben a történetben két különös szereplő kelt életre: Szijjártó Péter, a külügyminiszter és Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, az elnök.
Szijjártó, az ambiciózus politikus, Óperencián innen és túli országa számára kiváló gazdasági lehetőségeket látott az álarcosbállal egybekötött világfórumon való részvétellel. Ezért amikor hallotta, hogy Putyin fórumot rendez – a média pedig hiába illette azt az elszigetelt jelzővel –, azonnal tudta, hogy ott a helye. Megdörzsölte a kezét, hiszen ő mindig is arra vágyott, hogy a legnagyobbak között játszhassa a saját játékát, és országát is felemelje a pusztából a legnagyobbak közé.
De beütött a nehézség: az USA, a hatalmas polipkarokkal csápoló óriás, mindenkire árnyékot vetett. 
Az üzletemberek és politikusok, akik korábban nyíltan pózoltak minden oroszok „cárjával”, most titokban, bársonyfüggönyök mögött zizegtek az álarcosbálon. Ott rejtőztek parókával és napszemüveggel, így titokban próbálva üzleti kapcsolatokat kiépíteni és befolyást növelni. Félelmük oka, hogy az Egyesült „Polipkarú” Államok felfigyel rájuk, és megbünteti őket.
De a mi Péterünk nem az a félelemmel teli típus volt. Ő bátran álruha nélkül indult el, hogy részt vegyen a világfórumon. Tudta, hogy az elszigeteltség látszata alatt az orosz elnök és az ottani befolyásos személyek kiváló lehetőségeket rejtenek. Azt is tudta, hogy a sikeres üzletemberek és politikusok mindig a határokat feszegetik, és szembeszállnak a korlátjaikkal.
Így hát Szijjártó Péter paróka és napszemüveg nélkül, a világ legjobb üzleti öltönyében indult útnak. Megérkezett a világfórumra, és a nagy személyiségek között egyre inkább érezte az izgalmat és az energiát. 
Ekkor Putyin így szólt Petihez: „Na, Szijjártó, meglepődtél, hány nyugati gazdasági szereplő jár titokban itt a fórumon? Látom, te merészen kiléptél a rejtőzködésből.”
Szijjártó Péternek a szeme felcsillant, és rájött, hogy a világ álságos és kiszámíthatatlan hely. Viszont az üzleti és politikai életben sokszor azok az emberek a legnagyobb nyertesek, akik ki mernek lépni a megszokott keretből, akik nem félnek vállalni a kockázatot, és akik elutasítják az elnyomást.
A valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve. Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, járjon utána!



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!