A tanügyhöz – akárcsak a futballhoz – mindenki ért. Azaz mindenkinek vannak elképzelései arról, hogyan kell a labdát a hálóba juttatni. Nem tisztem belerúgni a pedagógusokba, sztrájkoljanak. Sőt, ha felkérnek társadalmi szolidaritásra, még abban is benne vagyok. A pálya széléről könnyű pofázni. Főleg azoknak, akik nem vagyunk pedagógusok. Olykor azok a leghangosabbak, akik a legjobban félnek cselekedni. Sztrájkolni akkor kell, amikor a legnagyobb hasznot lehet húzni belőle, jelen esetben lezáratlan tanév végén, közeledő érettségi előtt. 
Kedves szülők, képességvizsga előtt álló nyolcadikosok és érettségire várók! Részvétem! Ti, akik két év online tanultatok, eleve nem kis hátrányt kellett ledolgozzatok, hogy eljussatok az életetekben fontos mérföldkőnek számító vizsgákig. Most jött a sztrájk, nincs baj ezzel, hiszen mindenki jóléti államot és jobb tanügyi rendszert szeretne. Magam is. Viszont kissé az az érzésem, hogy ideje lenne dönteni. Tudom jól, lassúnak kell lenni egy kérdés megtárgyalásakor, viszont gyorsnak a döntés végrehajtásakor. Nap mint nap egymás mellett elbeszélő személyek nyilvánulnak meg a sajtóban a tanügyi sztrájk kapcsán, alig követhető módon. Természetesen, utána a médiát is lehet hibáztatni az esetleges téves információk közlése miatt. Nincs mit tenni, sajnos egy olyan országban, amelyben az élenjárók évekig nem tettek mást, csupán a régi dolgokat másolták, és közben úgy tettek, mintha lehetetlen lenne valami jobbat kitalálni. Ezektől sajnos ennél többet nem várhatunk… Vagy mégis?! A kormány felelőssége jelentős, mert míg nem képes a tömegek érdekében kormányozni, csupán a kis csoportérdekek mentén próbál lavírozni. És a valós problémák megoldása helyett a tevékenysége kimerül annyiban, hogy kíméli a többi parlamenti pártot és védi a saját érdekeit, mindezt a koalíciós együttműködés árnyékában. A kormány abszurd egyensúlyozásra kényszerül, és végül elégedetlenné tesz mindenkit, mint a jelen példa is híven tükrözi. A pedagógusok után az egészségügyi dolgozók szakszervezete is egyre erősödő elégedetlenségének kezd hangot adni, és csupán idő kérdése, hogy mikortól csatlakoznak egyéb területen dolgozók is a sztrájkhoz.
A pedagógusok felé is lenne egy aprócska észrevételem: nem lehet jogokat félintézkedéssel, jelen esetben félsztrájkkal, határozatlansággal elérni. Egy mindenkiért, mindenki egyért! Nem értem! Némely iskola személyzete kivonja magát a sztrájk alól, máshol bizonytalanok, megint máshol erőtlenek. Ahhoz, hogy igazán célt érjen a jelenlegi sztrájk, három dologra lenne szükségük: erőre, következetességre és egységre. Hiszen ha sikerrel járnak, akkor nemcsak a most sztrájkoló tanárok, hanem az egész ország minden pedagógusa élvezi majd a hasznot.
De szorít az idő. Már Bonaparte Napóleon is jól tudta, hogy az összes közintézmény közül az iskola a legfontosabb. Minden ezen múlik, a jelen is, és a jövő is. Én támogatok mindenkit, csak ne a végzősök szívják meg a legvégén! Mindennek ára van, és mindenért valakinek fizetnie kell!