Túl vagyunk az óraátállításon, egy kicsit kába ilyenkor az ember, de ha megitta már a reggeli kávéját, akkor már tud egy kicsit örülni annak, hogy este tovább lesz világos, később kell villanyt kapcsolni. Én viszont sajnos még nem ittam meg. Igaz, itt gőzölög előttem.
A még el nem fogyasztott kávé egy kicsit olyan, mint a nyári időszámítás. Csak azért, mert épp bevezették, nem lesz tőle nyár. Ahogy a hangulatunk sem lesz jobb a kávé puszta látványától, az csupán ígéret, de nem bizonyíték. Jobban mondva: a tele kávéscsésze látványából még nem következik logikusan, hogy jobb lesz a hangulatunk. Ahhoz el kell fogyasztani az italt.
Így vagyok egy kicsit a nyári időszámítással is. Ha már átállunk, gondoltam, megnézem az időjárás-előrejelzést is, hátha hasonul az is az időszámításhoz. Csalódnom kellett. Jelen állás szerint úgy tűnik, ahelyett, hogy nyáriasra fordulna az idő, a hét közepén, sőt már keddtől nagyobb lehűlésre számíthatunk. A hajnali órákban visszatér a fagy. Nem túl szívderítő.
Jellemzően ez történik a közéletben is. Hiába jelentenek be szeretve tisztelt elöljáróink számtalan kiváló intézkedést, nagyszabású beruházást, valahogy nem érezzük azt, hogy bármi is megváltozna. Az inflációt persze érzékeljük. Bevásárláskor a zsebünkbe nyúlunk, hogy kifizessük az élelem árát, és érezzük, hogy ez a gesztus napról napra egyre jobban fáj. Olyannyira, hogy szinte kedvünk lenne József Attila versét szavalni. „Lovak, bikák, / kiket, hogy huzzatok igát, / herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.” 
Mondjuk, idézhettem volna a vers bármelyik másik szakaszát is, azok is pont ugyanennyire vidámak. De mit tehet az ember, ha eszébe jut a legutóbbi borsos villanyszámla? Vagy ha kissé náthás és csak szipákolva jut levegőhöz? Nem, nem szaval el egy másik József Attila-verset! Azért a szépirodalmi utalásoknak is van határa!
Ilyenkor nincs más megoldás: kortyolni kell kettőt abból a kávéból. Muszáj, mert valahogy működni kell. Különben az ember fia ideges lesz, irritált és kizárólag barátságtalan dolgokat fog gondolni a világról és embertársairól. Ami önmagában véve nem tragikus, de nem is finom dolog. Vagy ahogy azt derék csíkszeredai ismerőseimtől tanultam: „ártani nem használ”. (Bármit jelentsen is ez.) 
Két korty kávé után az ember ugyanis már kicsit derűsebben látja a világot. Noha továbbra is kedve lenne morgolódni amiatt, hogy nem lesz nyár a nyári időszámítás bevezetésével, de már belátja, hogy fölösleges. 
Ahogy többnyire időpocsékolás azon rágódni, hogy miért kerültünk bele valamilyen slamasztikába. Azért időpocsékolás, mert az ilyen eszmefuttatások végén legfeljebb felelősöket, bűnbakokat fogunk találni, megoldást nem. Nem nehéz tehát belátni, hogy ha valamibe belekerültünk, akkor nem azt kell megfejtenünk, hogyan kerültünk oda, hanem azt, hogyan fogunk belőle kimászni.
Ha közben süt a nap, kevesebb erőfeszítésünkbe kerül a megoldások keresése. Lehet, hogy mégse akkora marhaság ez az óraátállítás. Azért a biztonság kedvéért ne felejtsük el meginni reggeli kávénkat.