Ez nagyon nehéz lesz, főként amiatt, mert kis odafigyeléssel bárhol szembesülhetünk vele, csak legtöbbször – ahogy az előző véleményanyag is rámutatott – a fásultság felületessé és intoleránssá tesz. Néhány napja két tizennyolc év alatti lány eltűnéséről adott hírt a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, a hírek szerint mindkét kiskorú önként távozott otthonukból. A lányokról pontos személyleírást is közöltek, hogy ha bárki látja őket, jelezze. 
Miközben zajlik a háború, az energiaválság még javában dúl, és folyamatos politikai, klímavédelmi, stratégiai, gazdasági viták halmazát nyomják le az emberek torkán, könnyen elterelődik a figyelem az egyén károsodásáról a tömeg károsodására. A háborúnál ugyan nincs brutálisabb, de ha nem méreteiben vesszük, sokkal kegyetlenebb történések is végbemennek a világon napi szinten. Ezek sokkal idősebb és örök érvényű problémák a gazdaságnál és a politikai csatározásnál, ráadásul legtöbbször nem a fizikai testben tesznek maradandó kárt – és az még képes a gyógyulásra –, de a lelket annyira megrongálják, hogy aligha lesz valaha olyan, mint egykor volt. 
Tudom, hogy kevés vagyok ehhez a témához és megfelelő szakmai tudásom sincs, ám ahhoz, hogy beszélni kezdjenek róla az emberek, remélem, ez elég. Gyakran utazom Marosvásárhelyre, az utak során pedig megfigyeltem, hogy egy útszakaszon több fiatal hölgy is szokott várakozni. Néhányan annyira fiatalok, hogy azt hinné az ember, az iskolabuszt várják, csalódottan kell szembesülni azzal, hogy az a busz már elment. De nem csak ez az útszakasz hasonló hírnevű, Segesvár, Sepsiszentgyörgy és Marosvásárhely egyes bejáratainál is megfigyelhető a jelenség. Mivel jó kutya nem ugatja meg gazdáját: ilyenről megyénkben nem hallottam és nem is láttam – de ez nem jelenti azt, hogy nincs.
Nem kell beszámolni arról, hogy otthon mekkora veszélynek vagyunk kitéve, már csak a készülékeinkre – laptop, telefon – tekintve. Hát azok, akik hozzászoktak ahhoz, hogy egyedül mennek haza, akik kicsit többet ittak a kelleténél, akik egy perpatvar miatt csak sétálni akarnak egyet, aztán nem adatik már meg a lehetőség a bocsánatkérésre, mert nem mennek, vagy nem tudnak hazamenni? Csak pár dolgot említek még: megerőszakoltak egy 15 éves román lányt, mert nem volt hajlandó prostituálni magát, szintén, egy akkor még 15 éves lányt zsákmányolt ki szexuálisan a saját családja – a kettő között egy év telt el, és ez csak az, amiről tudunk. Nem említve a caracali rémet, aki egy fémhordóban égette el áldozatát, sem a magyarországi emberrabló-hálózat egyik tagját, akit Írországban kapcsoltak le. Hol vannak az eltűnések emellett, és mennyi mindenről nem tudunk még, és ez csak egy év alatt. 
Nem szeretnék senkit szorongóvá tenni, de talán ezek az idők, a válságos idők – mikor könnyebb pufogva elaludni, morgolódva kifutni a teraszra elszívni egy cigarettát vagy nem hívni vissza dacból valakit – kellene beszédre és kommunikálásra késztessenek. Tájékoztatással, kommunikációval és elsősorban megértéssel. Hogy ne legyen késő, mert ha a „Jóisten megvakul” a sok hitványságtól, ki lenne olyan mindenható, hogy visszaadja a látását? Hogy figyelne azután ránk?
„A Jóisten megvakul” – az idézet Papp Sándor Zsigmond negyedik, azonos című novelláskötetéből származik, melynek szereplői kisebb-nagyobb bűnök áldozatai és elkövetői egyaránt.