Homoródalmáson találkozott éves közgyűlése és konferenciája végett az Unitárius Nők Országos Szövetsége (UNOSZ) szombaton. 68 település nőszövetségéből közel 350 résztvevő érkezett a hitbeli és közösségi megerősödés céljából, és bár nem jelentették be, de körvonalazódik, hogy jövőre – az unitárius egyház létrejöttének 450 éves évfordulója alkalmából – az egyházalapítók „közelében”, Tordán vagy Kolozsváron tartanák a közgyűlést. [caption id="attachment_55635" align="aligncenter" width="1000"] A hit és a cselekvés nevében. Erősebbé teszik a jövőre 450 éves egyházukat[/caption] Az Unitárius Nők Országos Szövetsége szombati konferenciája és közgyűlése része annak a folyamatnak, amely az egyetlen erdélyi alapítású protestáns egyházban gyakorlatilag 1910 óta tart. Az UNOSZ létrejöttét a női emancipáció tette indokolttá, hiszen a nyugati társadalmakban – Nagy-Britanniában és az Amerikai Egyesült Államokban – a hasonló mozgalmak már a 19. század közepén elkezdődtek. Mivel az erdélyi unitáriusok a kezdetektől folyamatosan élő kapcsolatot ápoltak – és ápolnak ma is – a Szabadelvű Nők Világszövetségével (International Association of Liberal Religious Women – IALRW), valamint a Nemzetközi Nőtanáccsal (International Congress of Women – IWC), már a múlt század elején szerették volna, hogy a jobbára férfiak által működtetett Országos Dávid Ferenc Egyletből (ma Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet – ODFIE) kiválva működhessenek, de erre a jogi lépésre csak jóval később, 1933-ban kerülhetett sor. A kommunizmus idején hivatalosan nem működhetett ugyan az UNOSZ, de látens módon azonban igen, olyannyira, hogy 1989 után azonnal folytatni tudta – immár újra egyesületi keretek közepette – a munkáját, hiszen a módszerek, a hagyományok továbbéltek a közösségekben. Minden időkben helytálltak A huszonhatodik UNOSZ-konferenciát most olyan gyülekezetben szervezték, ahol már 1910 előtt is megvoltak a nők közösségi tevékenységének az alapjai. Amint azt dr. Tódor Csaba székelykeresztúri lelkész elmondta, példaként Homoródszentpált, Homoródalmást, a Nyikómentén pedig Medesért lehet említeni, ahol egy évszázaddal ezelőtt sem volt ismeretlen a közösségi munka női oldala, hiszen azt az akkori lelkészfeleségek és a tanítók elindították. – Tulajdonképpen helyi rítusok vannak – mondotta előadásában a lelkész –, amelyhez ki-ki hozzáadhatja a maga részét. Homoródalmás mindig olyan hely volt, ahol amennyiben nem működtek a központi, a megszokott szakrális térben a rítusok, akkor az emberek a maguk kisközösségeiben lehetőséget teremtettek arra, hogy megéljék, megteremtsék annak kereteit. [caption id="attachment_55637" align="aligncenter" width="591"] Abroszátadás. A közösségformálás valós és jelképes elemeivel több mint száz éve élnek[/caption] Szervezésben kitettek magukért Az volt az elvárásuk önmagukkal szemben, hogy mindent helyi forrásból, maguk oldjanak meg. Ily módon a regisztrált részvevők kétdecis üvegben Víz-Sót kaptak, a szervezési és konyhai tennivalókat az almási nőegylet tagjai végezték Sorbán Erzsébet vezetésével, de becsületesen kivette a részét a munkából Csete Árpádné, Tordai Tímea tiszteletes asszony, Sorbán Enikő énekvezér, Rigó Ildikó karnagy, a pedagógusok és az önkormányzat dolgozói és tisztségviselői, hiszen mindannyian személy szerint vagy családtagjaik révén benne voltak, s benne akartak lenni a feladatok vállalásában. Úgyszintén az almási gyökerű dr. Tódor Csaba és Ujvárosi Katalin muzsnai lelkésznő is, aki az ünnepi istentiszteletet vezette és hirdette az igét. A találkozónak jól kialakult koreográfiája van. Felvonultatták az egyleti zászlókat és feltűzték a kórus mellvédjére. Jó volt látni, hogy 103 gyülekezetben van nőszövetség, amelyhez idéntől két újabb is társult. A Sepsiszentgyörgyről érkezett vándorzászlót egy éven át az almási szószéken fogják tartani, mintegy jelképezve, hogy lélekben folyamatosan mindnyájan együtt vannak az ott igét hirdető pappal és az alant ülő hívekkel. A zászlóátadás után egyórás szünetet tartottak, amely alatt megszusszanhattak a jelenlevők, találkozhattak régóta nem látott ismerősökkel – tanúi voltunk ötven év utáni viszontlátásnak is –, amikor távolba szakadt almási asszonyok igyekeztek egymásban felismerni a kislányt –, majd következett az ünnepi istentisztelet és az UNOSZ éves jelentése, illetve annak elfogadása. Az egyház felső vezetése nem képviseltette magát Különösebben nem feszélyezte ez a tény a konferenciát és a közgyűlést, az ünneplő egybegyűlteket – 68 településről 347-en érkeztek –, a rítus része volt ez az állapot is, amelyben igyekeztek feltalálni magukat a hívek a civil mezsgyékben. A beszámolóban többek között elhangzott, hogy a 2016-os esztendőben 21 807 lej értékben támogatták a Lókodi Kiss Rozália Öregotthont, s mi több: havonta legalább egy gyülekezet nőszövetsége el is látogatott az intézménybe, hogy személyes jelenléttel és kulturális műsorral örvendeztesse meg a szépkorúakat. Túl ezen, folyóiratkiadásról, rengeteg jótékonysági és kulturális eseményről is szó esett, amelyek az UNOSZ-lelkület nélkül nem jöhettek volna létre. A résztvevők kis füzetet vehettek át, amelyben az elmúlt esztendő programjairól olvashatnak, mind-mind hasznos információkat, amelyeket átvehetnek, s a maguk gyülekezeteiben akár meg is valósíthatnak az elkövetkezőben. Nem történt meg a felajánlás arra vonatkozóan, hogy 2018-ban, az unitárius egyház létrejöttének 450. évfordulóján hol találkoznak az UNOSZ küldöttei, de többen is azt remélték, remélik, hogy minden bizonnyal Tordán vagy Kolozsváron, hogy közelebb legyenek azokhoz a helyekhez, ahol az alapító atyák a meghirdetett hitelvekért küzdöttek. Simó Márton