Történetek hálójában
A mesék mutatják meg a személyiség érésének lépcsőfokait – avat be a mesék fejlesztő hatásának részleteibe Forgács Erzsébet gödöllői művészetterapeuta, pedagógus. A szakember évtizedek óta alkalmazza a mesemondást terápiás módszerként, gyermek és felnőtt csoportokban egyaránt.
Forgács Erzsébet mesemondással kapcsolatos előadásait korábban már sok helyszínen hallhatta a közönség. A héten Udvarhelyen és Kisgalambfalván vezeti végig az érdeklődőket a fantáziavilág útjain.
A mesék gyerekkorunk óta bennünk élnek, s felnőttkorban is szívesen hallgatunk szórakoztató, tanulságos történeteket. A mesék minden életszakaszon átsegítenek, csak meg kell találni mindegyik korosztálynak a megfelelő történetet – vallja a meseterapeuta. Hozzátette, hogy a mese akkor ér célba, ha a hallgató azonosulni tud a történettel, saját magát véli felfedezni egyes szereplők viselkedési mintájában, a végén pedig egyfajta tanulsággal, esetleg katarzisélménnyel gazdagodik.
A terápiás foglalkozások alkalmából gyerekekkel és a felnőttekkel, sőt párokkal működik együtt. A mesék által segít megélni vagy feldolgozni az élet sorsfordító helyzeteit. Ami a valóságban velünk történik, az mind ott van szimbólumok formájába rejtve a mesékben, legendákban, mítoszokban is. A mesékben az élettel és a halállal kapcsolatos tabuk szintén megjelennek, csak mindig szimbolikusan. A hallgató könnyen ráismer a meghatározó élményeire, ha kódolja a szimbolikus nyelvet, s azon keresztül érti meg saját valóságát. A terápiás történetmondás kulcsa, hogy a megfelelő történet jusson el a megfelelő hallgatóhoz.
Bizonyos életszakaszok más-más történeteket kívánnak, hisz teljesen más dolog foglalkoztatja az óvodás vagy az iskolás gyerekeket, és más a felnőtteket. Nagyon sok közkedvelt mese a felnőtté válásról szól, felsorakoztatva olyan sztorikat, amelyek az individualitásról, a párkapcsolatokról vagy az önállóságról tanítanak. Mivel a mese nem egy direkt forma, így a hallgató ezerféleképpen tud hozzá kapcsolódni, és a fantázia révén könnyen megtalálja benne az egyéni sorsára vonatkozó válaszokat, mondta a pedagógus. Nem véletlen, hogy azok válnak a kedvenc meséinkké, melyekben felfedezzünk a magunkra vonatkoztatható archetípusokat, s tudunk ezekkel azonosulni. A szakember szerint a hallgatók nemcsak a főhőssel azonosulnak, hanem a rossz szereplővel is, mert az cselekedetei által az értékrendjüket kérdőjelezi meg. Mint mondta, nem véletlen, hogy a gyerekek többször is szeretnék hallani ugyanazt a félelmetes történetet, azért, hogy leküzdjék a saját rettegésüket. Nem a szenzáció miatt várják a befejezést, hanem a meggyőződés miatt, hogy a gonosz végül elnyeri méltó büntetését.
A meseterapeuta a gyógyító meséken túl olyan alapmesekinccsel dolgozik, amely a tündérmeséktől egészen a teremtéstörténetig terjedve segít a valóság határainak kiszélesítésében. A mesevilág ősi történetei megoldást kínálnak az aktuális problémákra, hisz az archetipikus megpróbáltatások egyaránt átjárói a régi és az új történeteknek, vélekedik a szakember. A mesék évezredek óta ugyanazokat a problémákat fogalmazzák meg, csak más köntösbe öltöztetve. A fiatalok a Harry Potter-mesében ugyanúgy megtalálják a varázslatos képzeletbeli világot, a példaképeket vagy a követendő eszméket, mint Lúdas Matyi történetében. Napjainkban számos krízishelyzet veszi körül az emberiséget, de Forgács Erzsébet szerint a háború, a világjárvány vagy a gazdasági válság traumáit olyan konfliktusként kell értelmezni, amelyek nélkül a történetünk végén nem jöhetne létre katarzis. Minden mesében felfedezhető a veszteség, az elmúlás és a félelem, de tartalmazza azt az üzenetet is, hogy a kellemetlen állapotból fel lehet épülni.
Az élet egy végtelen mese, amelynek nem ismerjük a végét, sőt azt sem, hogy hány mese fér bele egyetlen emberöltőbe. Amint egy konfliktus feloldódik, rögtön jön a következő kihívás. A mesélés lényegét összefoglalva a pedagógus elmondta, hogy a mesének szavakon túli dimenziója van, mert a hangulatával belevisz egy olyan világba, amely a mese hallgatóját összeköti valami ismerős érzéssel. Nem a szakemberekből válik a legjobb mesélő, hanem az édesanyákból és a nagymamákból, akik ösztönösen és empatikusan tudnak történetet mondani. Az életszerű meséléshez nem a technikát kell elsajátítani, hanem úgy mondani egy sztorit, hogy az megnyugtassa a lelket, illetve rímeljen az aktuális élethelyzetekre.