Ikertestvérek vezetik a székely­udvarhelyi Kis Szent Teréz Plébániát. Tamás Barna és Tamás Huba atya néhány év kitérő után hazaérkezett szülővárosá­ba, hogy a helyi fiatal közösséget szolgálja. [caption id="attachment_86680" align="aligncenter" width="1000"] Tamás Barna és Tamás Huba. Szülővárosukat szolgálják Fotó: Nagyálmos Ildikó[/caption] Jakubinyi György gyulafehérvári érsek Tamás Barna főegyházmegyei ifjúsági főlelkészt nevezte ki plébánosnak a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Római Katolikus Plébániára még 2016-ban, Botár Gábor atya tragikus halála után. Rá egy évre ikertestvére, Tamás Huba kisegítő lelkészi kinevezést kapott ugyanide, így ketten szolgálják a fiatal közösséget. Gyermekkoruk helyszínén Életüket, gondolkodásukat a szüleik után tanáraik, egyházi személyek határozták meg. Olyan udvarban nőttek fel, ahol nagymamájuk és négy fia, illetve azok családja élt. Nyolcan voltak gyerekek, négyen közülük velük egykorúak, ugyanakkor az iskola is jó tanárokkal örvendeztette meg őket, de egyházi, hivatásuknak élő személyek, mint például Kovács Sándor főesperes vagy Ilyés István kántor, illetve a fiatal papok példája is nagy hatással volt rájuk. – Székelyudvarhelyen a Kossuth utcában születtünk, gyermekkorunk a városközpontban játszódott. Az elemit a Benedek Elek Tanítóképzőben végeztük és a Szent Miklós Plébániatemplom katolikus közösségébe jártunk szüleinkkel együtt. Gyerekkorukból ez a három hely volt számunkra meghatározó – meséli Tamás Barna atya, amikor a gyerekkorról kérdezem. – Megszerettük az ottani légkört, a személyeket, és vonzó lett a papok élete. A forradalom a Benedek Elekben ért minket, ötödikesek voltunk, megszűnt az általános, így átmentünk a Tompa László iskolába, majd nyolcadik osztály után Gyulafehérvárra felvételiztünk a katolikus fiúiskolába, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumba (Kisszeminárium). A kommunizmus ideje alatt kántoriskola néven működött, az egyetlen magániskolaként Romániában, Márton Áron püspök úr érdemeként. Ebből az iskolából a többség teológiára ment, és ez velünk sem volt másképp. Ugyanabban a légkörben nőttünk fel az akkori szeminaristákkal, tizenegy évet töltöttünk Fehérváron. Nagyenyeden érettségiztünk a tanítóképzőben, mivel Fehér megyében egyetlen érettségiztető bizottság volt. Egy év különbséggel mentünk a teológiára, mert érettségi után egy évig Huba itthon volt, úgynevezett gondolkodási időn. Engem 2004-ben, Hubát 2005-ben szentelték pappá Gyulafehérváron, itt volt Udvarhelyen a Szent Miklós hegyén az első misénk, hiszen az a szokás, hogy ahonnan származik a fiatal, oda megy vissza bemutatni az első szentmisét – mondja Barna atya. – Valóban meghatározó volt az a légkör, amiben felnőttünk. A család apai ágról Oroszhegyből, anyai ágról pedig Fenyédről származik. Az oroszhegyi ágat vissza tudjuk vezetni az 1600-as évekig, és hat-hét pap, jegyző, kántortanító is volt a családban. Ennek tehát hagyománya van. A közösség, a nép iránti elköteleződés bennünk van. Dédnagyapánk százados és kántortanító volt életén keresztül. Az államosításkor kulákok lettek, mindenüket elvették és így kerültek be Székelyudvarhelyre, a Kossuthba – folytatja a beszélgetést Barna testvére, Huba. – Nagymamánk imádságos lelkülete hatott ránk, aki egy betegség folytán házhoz, majd ágyhoz kötött volt. Ezt a hivatást a Jóistentől kaptuk, benne van ebben a sok imádság, a család támogatása. A szüleink nagyon fontosnak tartották, hogy a kommunizmus ideje alatt is minden hittanórán, egyházi ünnepen jelen legyünk, ez számunkra szent volt. Mivel nagy egyházközség volt a Szent Miklós Plébánia, és szinte évente küldtek fiatal papokat Kovács Sándor főesperes mellé, az ő fiatalos lelkületük, barátságuk megerősítette bennünk, hogy az élet így lehet teljes és szép, hogyha a Jóistennek ilyen formában szolgálunk – mondja Huba atya. Évtizednyi kitérő Barna a szentelés után Gyer­gyószentmiklóson szolgált három évet Hajdú István főesperes mellett, utána Rómában pasztorális teológiát, lelkipásztorkodás-tant tanult, ahová az érsek úr küldte ösztöndíjjal. Hazajövetele után Fogarasra, kétnyelvű közösségbe helyezték, ahol hat évig szolgált, emellett egy másik megbízatást is kapott feladatul: ifjúsági lelkésszé választották. Tizedik éve végzi ezt a feladatot a plébániai teendők mellett. – Fogarason szép volt, de távol esett a Székelyföldtől. Kértem az érsek úrtól, hogy ha lehet, helyezzen közelebb. Így adódott az a lehetőség, hogy 2015-ben Udvarhelyre jöttem, erre a plébániára, hogy besegítsek Botár Gábor atyának, és mellette végzem az ifjúsági szolgálatot. Gábor atyával hat hónapot szolgáltunk együtt, amikor ő elment szabadságra és sajnos egy baleset következtében életét vesztette. Így maradt rám ez a közösség. Volt egy átmeneti időszak nyárig, akkor nevezett ki véglegesen az érsek úr. Az volt a kérése, hogy az ifjúsági szolgálatot is továbbvigyem, és ekkor kértem segítséget: a testvéremet. Fontos volt, hogy akivel dolgozom, összhangban legyünk, megértsük egymást. 2017-ben jött ide Huba, noha addig is átmenetileg besegített, homoródkarácsonyfalvi plébánosként nagy közösséget vezetett – eleveníti fel a két évvel ezelőtti eseményeket Barna atya. Huba atyát először Erdővidékre, Barótra helyezték, ahol öt évet töltött el. 2009–2011 között Rómában tanult családpasztorációt, házasságteológiát. – Örömmel tapasztaltam, hogy az egyház mennyire fontosnak tartja és gondoskodik arról, hogy a család, a házasság – amely ki van téve mindenféle ideológiai támadásnak – megerősítse az alapjait. 2011-ben Csíkszeredába a Szent Kereszt-plébániára kerültem. Érdekes tapasztalat volt tömbkatolikus közösségben szolgálni. Onnan kerültem Homoródmentére, Karácsonyfalvára. Nagyon szép évek voltak, nagy ajándék volt, hogy kibontakozhattam, megtapasztalhattam a hívek közvetlenségét, a családias légkört. Tizenkét falu tartozott hozzám összesen 450 hívővel, minden vasárnap négy templomban mutattam be szentmisét. Kicsit úgy éreztem magam, mint a kotló, aki alá sok tojást tesznek, majd össze kell terelnie a szétszaladó csibéket. Szép dolgokat valósítottunk meg, akár az építkezés, akár a közösségformálás terén. Felismertem annak a lehetőségét, hogy ha elmegyünk zarándoklatokra, megismerik egymást a távolabb élő hívek is, hitükben megerősödnek – fogalmaz Huba atya. Ismét együtt – Ez a plébánia nagyon szép örökség, olyan közösség, ahol most tavasz van. Minden közösségnek van egy életútja: a miénk húsz évvel ezelőtt született, nagyon dinamikus része a városnak, fiatal családokkal. Fiatal pap került ide annak idején Gábor atya személyében. Kovács Sándor főesperessel együtt építették a templomot, formálták a közösséget. Gábor atya nagyszerű szervező, kiváló lelkipásztor volt, precíz, következetes munkatársai voltak, én csak csodáltam, hogy mennyire szépen vezeti a plébániát – fogalmaz Barna atya, aki úgy érzi: felelősség volt első perctől, s talán lehetett volna nemet is mondani a felkérésre, de ebben a gondviselés is benne volt, kötelezte a közösség. Gábor atya halála után tehát Barna itt maradt ezzel a kettős feladattal egyedül, Huba akkor látta, hogy egyedül nem tudja folytatni. – Nem volt könnyű döntés, hiszen szívesebben maradtam volna, de a nagyobb szükség ezt kérte tőlem, ezért eljöttem ezt a szép közösséget szolgálni. Örülök annak, hogy megoszthatjuk a feladatokat. Látjuk, hogy milyen nagy szükség van arra, hogy a házasságra, a családi életre felkészítsük a fiatalokat. Jelenleg a jegyes kurzusunkra – amelyet a szombatfalvi Szent György plébániával, László Attila plébánossal szervezünk – 46 pár jár. Tavaly 74 esküvőnk volt, nagyjából annyit kereszteltünk, amennyit eskettünk, és fele annyit temettünk. Ebből is látszik, hogy valóban tavasz van a plébánia életében – erősítette meg Huba atya. Gábor atya öröksége – Azon a nyomvonalon vittük tovább ezt a hagyatékot, amit ő kialakított, megtartva mindent. A hangsúly az ifjúságon van, szervezett a plébániai hitoktatás első osztálytól az érettségizőkig, hetente rendszeresen tartunk hittanórákat. A miserendet is úgy építettük fel, hogy vasárnap reggel gyermekmisével kezdünk, amire kiemelten figyelünk, ők ülnek az első sorokban és hozzájuk szól a prédikáció. Ugyanakkor vasárnap van egy hagyományos nagymis, este pedig ifjúsági szentmise. Különböző módszereink vannak a velük való munkában, fontos, hogy megjutalmazzuk, dicsérjük őket. Ha kitartanak, nyáron strandtáborba visszük őket Battonyára, száz fiatallal, gyerekkel működik ez a tábor immár húsz éve. Tulajdonképpen ez is folytatása Gábor atya kezdeményezésének, kovászként hat a környező plébániákra. Különböző lelkiségek is jelen vannak a plébánián: vannak, akik zsolozsmát, a zsoltárok imádkozását tartják fontosnak, ők a zsolozsmás csoport, aztán vannak a lektorok, ők a felolvasók, a szentírás emberei, akik havonta találkoznak. Van karizmatikus közösség, ez a legnépesebb élő közösség, keddenként találkoznak, hetven, nyolcvan, száz ember is összejön, kurzusokat szerveznek. Szép közösség, a plébánia alakulása óta otthonra leltek. Különböző csoportok, lelkiségek, kórus, Caritas-csoport működik, szeretnénk, ha ez a plébánia otthon lenne mindenki számára, ne elkerüljék, hanem bejöjjenek. A feltételek adottak és Isten áldásából anyagilag is fedezni tudja a plébánia ezeket a programokat – mondja Tamás Barna plébános. Nincs nagy vagyonuk, a plébánia megalakulásakor csak a területet és a híveket kapták, viszont buzgó közösséget örököltek. Sokan élnek szentségi életet, rendszeresen gyónnak, áldoznak. Tizenhat éve szolgál nyugdíjas papként Hajdó Vilmos atya, aki rendszeresen, hűséggel jön és áll a hívek rendelkezésére. Fontosnak tartják, hogy a hívő ne nézője, szemlélője legyen a szentmisének, hanem aktív részese. Hétfő kivételével mindennap van szentmise, áldozás. A hívek nyolcvan százaléka áldozáshoz járul, részesedik az Úr testében. Így teljes az életük A Tamás testvérek elosztják maguk közt a lelkipásztori feladatokat: a hétköznapokon mindketten miséznek, de mindenben segítenek munkatársaik és az önkéntesek. Az adminisztráció Hubához tartozik, ő követi a pályázatokat, Barna csütörtökönként Csíkszeredában dolgozik, különböző képzéseket szerveznek, nyáron pedig a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót, amelyen ezer fiatal vesz részt. Egyikük mindig itt van, de fontosnak tartják, hogy kilépjenek a plébánia falain kívülre is. Évente egyszer, házszentelés alkalmával mind a kétezer családot meglátogatják, hiszen fontos, hogy közelebbről is megismerjék a híveket. Nagyálmos Ildikó