Sóvidéki Offroad Fesztivál negyedszer
Július végén a Sóvidéki OffRoaders Egyesület negyedszer rendezi meg a Sóvidéki Offroad Fesztivált. A szervezők – amerikai módra – újítással is készülnek, óriáskerekű, ugrató autók főszereplésével Monster Truck Show-ra is várják az érdeklődőket.
Július utolsó hétvégéjén (27-28-án) ismét felbőgnek a terepjárók, a kvadok és krosszmotorok, és indulhat a sárdagonya Rapsóné várának közelében, ahol negyedszer rendezik meg a Sóvidéki Offroad Fesztivált.
A Sóvidék Offroaders Egyesület (SOE) 2021-ben hívta életre Parajd és Felsősófalva közötti terepen az akkor még egynapos rendezvényt, amelyet a következő évben a nagy érdeklődésre való tekintettel kétnaposra kellett bővítsenek.
Tavaly újabb változtatást kellett eszközölniük, a rendezvényt megelőző esőzések lehetetlenné tették a helyszín személygépkocsival való megközelítését, ezért a szervezőknek az utolsó pillanatban kellett újratervezniük az eseményt. Az új helyszínt a Parajdról a Gyergyószentmiklós felé vezető úton, Rapsóné várának közelében rendezték be (a főútról az 5-ös kilométerkőnél balra kell térni), de a szervezők ígérete szerint a helyszínt idén is kellőképpen jelezni fogják.
A program szerint az első napon, szombaton rendezik a kvad- és az enduro-krosszversenyeket (utóbbit négy kategóriában), sőt a gyermekek számára ügyességi versennyel is kedveskednek. Vasárnap lesznek az offroad-versenyek, este pedig a jól ismert amerikai monster truckok szerelmesei kapnak egyedülálló lehetőséget arra, hogy olyan híres óriáskerekű autókat nézzenek meg, amelyeket eddig csak a filmekben láthattak.
– A több mint 4 tonnás szörnyek több autó felett is „elrepülnek”, utóbbiakat később összezúzzák
– ígérik a szervezők.
A versenynapok mindkét napon regisztrációval kezdődnek, megbeszéléssel folytatódnak, a versenyzők számára kötelező a műszakilag kifogástalan állapotú jármű és a védőfelszerelés. Ugyanakkor a szervezők továbbra is megtartják a rendezvény fesztivál jellegét, gondoskodva a szórakozásról is. Az első napon Roby Köszi Köszi koncertjére várják a bulizós kedvűeket, vasárnap pedig tehetségkutatót tartanak, megadva a helyi tehetségeknek, hogy bemutatkozzanak a fesztivál színpadán.
- Bár tehetségkutatónak neveztük, ez nem verseny. Igazából azt szeretnénk, hogy a közönség megismerje a Sóvidék és annak környékén élő előadó művészeket
– közölte a szervezők részéről Gergely Zsolt.