Úgy tűnik, hogy Péter páter válogatása telitalálat. „Ezzel a gyűjteménnyel egy olyan résre talált, amit nem pótolnak a különféle tudományos adatközlések. Ha az ember kezébe veszi ezt a több mint 400 oldalas, súlyos könyvet, mind olyan énekekre bukkan bennük, amelyek azt sugallják: fakadjunk dalra, perdüljünk táncra, hiszen öröm az élet! Öröm az ének. Ez az este a népdalainkat, a közös éneklést megszerettetni vágyó »turné« kezdete volt. Reméljük, lesz még folytatás” – írta két évvel ezelőtt a kiadvánnyal kapcsolatosan Lőrincz Rozália, amikor a marosvásárhelyi Teleki Tékában megtartották az első énekes író-olvasó találkozót a plébános úrral. Akkor is „kovidos” időszakban éltünk, tulajdonképpen, ahogy ma is, egy kegyelmi pillanatban tartották meg akkor azt a vásárhelyi bemutatót, mint ahogyan később, a mi részvételünkkel az udvarhelyit a múzeum udvarán, aztán Székelykeresztúron az ottani művelődési házban, majd Zeteváralján, a Zétavár Panzióban. A magunk részéről ennyi alkalmat tudtunk teremteni a Hargita Népe napilap közreműködésével. A plébános úr azonban azóta legalább tizenöt helyen fordult meg, itthon és külföldön egyaránt, ami bizonyság arra, hogy jó a portéka. A mostani, a Székelyudvarhely Belvárosi Unitárius Egyházközséggel partnerségben, a mi szervezésünkben a negyedik, de reméljük, hogy másutt tarthatunk ilyen estéket Udvarhelyszéken vagy másutt. Járvány most is van, de a pillanat nem ettől történelmi, hanem amiatt, hogy három napja, csütörtök reggeltől háború zajlik Európában, ott, ahol hetvenhét esztendeje nem feszültek így egymásnak itt élő népek és nemzetek. Reménykedjünk, hogy a keresztény és fehér embernek ennél/annál több esze van… Nem tudományos munka ez a könyv, nem könyvtáraknak vagy egyéb közgyűjteményeknek készült, hanem mindennapi használatra. A plébános úr elsősorban a családban, a legközelebbi környezetben, a szülőhelyén, illetve később lelkészi állomáshelyein, baráti körben gyűjtötte és rendszerezte a dalokat. Nem a kanonizált változatokat használta, nem a zenekutatók által felgyűjtött és rögzített változatokat, hanem azokat, úgy, ahogy hallotta, ahogy emlékezetében rögzült. Amikor a kottákat elkészíttette, „áthangolta” az egyéni szűrővel az énekeket, de úgy, hogy a zenetudós munkatársak a „saját” változatot rögzítették a kottákban. Ezzel azt kívánta hangsúlyozni, hogy a népdal, a közszájon, közkézen forgó, terjedő nóta nem kőtábla. A maga igénye szerint minden kisebb közösség tovább csiszolhatja és alakíthatja a legjobb érzése, hallása, hangulata szerint. Bárcsak minél több ilyen alkalom lehetne a mindennapi és ünnepi használatra! Sebestyén Péter tulajdonképpen egy örökséget ad át ezzel a kiválóan használható kötettel, eszközt a jó hangulathoz. Úgy tudjuk, hogy a munkát nem hagyta abba. Mint ahogyan volt ennek a kiadványnak előzménye, biztos, hogy lesz folytatása, kiegészített és bővített változata is. Csak egészség legyen, csak béke legyen. A Kriza János Szeretetotthonban február 24-én, csütörtökön elhangzott beszéd szerkesztett változata.

Simó Márton