Kovács Árpád oroszhegyi művészettörténészt a régiség szeretete és kutatása arra ösztönözte, hogy szülőfaluja múltjának történetét régi fotográfiákon keresztül összesítse. Az Orosz­hegy múltját megörökítő fényképek gyűjtését lassan húsz éve kezdte, azóta egy Face­book‑csoport és egy foto­grá­fi­á­kat bemutató kötet ötlete is kipattant a fejéből.

– Egy lakásfelújítás során, a nyolcvanas évek végén a semmibe vesztek a régi családi emlékek, köztük régi iratok, levelek és természetesen fotográfiák, ugyanakkor ezek fennmaradtak az anyai nagymamámnál, így fájdalmas volt szembesülni a veszteséggel. Valahogy azóta is igyekszem ezeket pótolni, és a régi korok embereinek sorsát, szokásait, gondolkodását és viselkedését rekonstruálni – árulta el a Hargita Népe megkeresésére Kovács Árpád, aki nem mellesleg a helyi polgármesteri hivatal alkalmazottjaként segíti a közösség kulturális életét. Mint elmondta, a közösségi média gyűjtőplatformként való használata akkor fogalmazódott meg benne, amikor oroszhegyi vonatkozású témák, történetek kapcsán keresték fel ismerősei.
– Arra gondoltam, hogy most már lehetne egy kizárólag Oroszhegyre fókuszáló csoport, amivel olyan formát, platformot választottunk, ami széles körben elérhető, több generáció használhatja, így az unokák is feltölthetik, ha ráakadnak a gondosan őrzött képekre – vázolta a két éve született kezdeményezést, melyet ma több mint kétezren követnek.

Munka, divat, iparosodás

Mint az ötletgazda kifejtette, a fényképek gyűjtésére semmiféle szabály, kritérium nincs, bármelyik csoporttag bármikor közzétehet régi fényképet, ugyanakkor fontos, hogy a fotográfia hiteles, viszonylag jó minőségű és Oroszhegyhez köthető legyen.
– Történészként rendkívül izgalmas az épületek, utcák, eszközök, tárgyak, de akár a portrék, a személyiség, az ízlés, a divat, a világnézet változása az idők múlásával, vagy az, hogyan válik avíttá, ami egykoron korszerű volt, miként jön divatba ismét az, ami korábban már meghaladottnak számított – mutatott rá, kiemelve, hogy főként olyan fotográfiákat keresnek, melyen nyomon követhető Oroszhegy fejlődése, az emberek szabadidőtöltése, az iparosodás jelei (első traktor, cirkula, láncfűrész, autó, televízió megjelenése), szokások, ünnepek, családösszetétel, megélhetési formák, tájspecifikus termékek. Hangsúlyozta, óriási a jelentősége ennek a fajta képgyűjtésnek, hiszen családfakutatás szempontjából, a lakosság változása és a tősgyökeres családok történetének nyomon követése szempontjából is hasznosnak mutatkozik.
– A képek közül dominálnak a portrék, itt meg kell jegyeznem Mihály Tibor igazgató úttörő oroszhegyi családfakutatásait, amelyek nagyban hozzájárulnak az arcképek be­a­zo­nosításához, fontosak az élet­képek, mint például a di­a­fal­vi mosóasszonyok, az utcák, épületek változásai, lakodalmak, színdarabok, a regruta legények, csőszfelvonulások, első­ál­dozások, gyári munkások, az ünnepek megjelenítése. Itt különösen nagy jelentőségűek Márton Áron és Jakab Antal püspökök bérmaútjai, mesterek és mesterségek bemutatása, iskolai tevékenységek – sorolt néhány eseményt, melyeket az eddig összegyűjtött fotók rögzítenek.

Közösséget épít

Kovács szerint a két év alatt összegyűjtött képanyag számos szempont szerint csoportosítható, ám nem a kategorizálás, hanem azok reprezentatív, hiteles módon való bemutatása az elsődleges cél.
– Nagy kihívásokkal fog szembesíteni a képanyagot tömörítő kötet összeállítása, bizonyára sok lemondásra és kompromisszumra fog kényszeríteni, de a legfontosabb mégis az, hogy minél teljesebben tudjuk bemutatni egy adott időszak keresztmetszetét – jegyezte meg. Mint a történész rámutatott, a gyűjtésben nemcsak magánszemélyek segítettek saját archívumuk feltárásával, sok hajdani elöljáró és értelmiségi megőrzött hagyatéka is a gyűjtemény részét képezi.
– A legrégebbi fotók Orbán Balázstól származnak, például egy azóta Gyulafehérvárra került gótikus kehelyről, de meg kell említenem Malonyai Dezső gyönyörű képeit a 20. század legelejéről az oroszhegyi régi házakról, székelykapukról, régi fakeresztekről, vagy Kováts István képeit a templomról, középületekről. Igazi szenzációként hatnak Blájer Ernő diafalvi tanítónak a 20-as évek végétől készült fényképei is, amelyek a Pál László-hagyatékból kerültek elő – nevezte meg a különlegességnek számító gyűjteményeket, ide sorolva Kovács Sándor, Bálint Imre, Balázs Ferenc és Balázs Attila fotográfusok fényképeit több helybéli gyűjteménnyel és fotótáborok anyagaival együtt.
Kovács arra is kitért, hogy bár a gyűjtőcsoportot ő hozta létre, nagy öröm számára, hogy a tagok és követők élnek a lehetőséggel, hogy saját archívumunkból tegyenek közzé képeket, ezzel teremtve meg a közös emlékezést.
– A csoport önmagát generálja, mert mikor valaki közzétesz egy képet, akad másnak is hozzáfűznivalója. Megmutatják nagyszülőknek, akik adnak információt a közzétett képről, és emiatt magukénak érzik az emberek a platformot – mesélte, kiemelve, hogy a képek áramlásának köszönhetően rég látott és eddig nem ismert rokonok találtak egymásra kontinenseket átívelően.

Kutatástól a kötetig

A történész szerint sok olyan fotó kerül kezükbe, melyeken nem tudják beazonosítani, hogy kik szerepelnek rajta és hol készültek. Elmondása szerint az azonosításban nagy segítség, hogy a helyi lakosság együttműködik.
– Rá tudunk kérdezni a fotók szereplőire egyes családoknál, és további fotókat is felfedezhetünk azáltal, hogy segítséget kérünk. A képeket általában digitális formában kapjuk meg, de igény szerint eredetiben is szívesen ideadják. Ha sérült fénykép kerül a kezünkbe, azt is tudjuk orvosolni, ismerjük a megfelelő embereket, akik képesek a szükséges műhelymunkákat megfelelő minőségben elvégezni, rekonstruálva a képet – fejtette ki Kovács. A képanyagot bemutató kötetről elmondta, egy zetelaki példa nyomán készülne el, ahol az egykori képek tartalmát a mai állapotukkal vetették össze. Kovács tervei szerint legkésőbb őszig közre is adnák a kötetet, melynek költségeit helyi és elszármazott vállalkozók bevonásával, valamint pályázati forrásokon keresztül finanszíroznák.