Minőségi időre szomjaznak a diákok

Igazi mozgalommá erősödött és lassan hagyománnyá válik a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium Szeretet7 rendezvénye. Elindítója és lelke, Szalay Zsuzsanna iskolapszichológus azt mondja, hogy a tematikus napokon szerzett élmények és tudás láthatóan beépül a résztvevők mindennapjaiba.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 7 perc
Minőségi időre szomjaznak a diákok
Az együttes mozgás öröme. Boldogság az iskolában Fotó: Hodgyai István

Öt éve írhattunk először a „Refi” rendhagyó és újszerű kezdeményezéséről, amelynek gerincét Gary Chapman amerikai család- és párterapeuta szeretetnyelv-elmélete adja. Chapman abból indult ki, hogy gyakran a jó szándék ellenére is nehezen tudjuk „jól szeretni” egymást, nehezen tudjuk kifejezni pozitív érzelmeinket, gyakran nem ismerjük fel saját magunk és mások szeretet-nyelvét. Pedig az elismerő szavak – szívességek megtétele – testi érintés – minőségi idő – ajándékozás ötös csokra nemtől, kortól, kultúrától függetlenül beépíthető a viselkedésbe, megtanulható tehát, hogy milyen módon tudjuk a másik tudtára adni, hogy szeretjük őt.

A tanárok is benne vannak a buliban

Az idei immár a negyedik Refi Szeretet7 (egy év a pandémia miatt kimaradt), ötletgazdája és koordinátora továbbra is Szalay Zsuzsanna pszichológus, iskolai tanácsadó, szervezője pedig a diáktanács, Szathmáry Katinka elnök vezetésével.

– A koronavírus-járvány után azt éreztem, hogy még erősebb az igény a diákok részéről a közösségi élményekre. Nem véletlenül időzítjük mindig advent idejére a Szeretet7-et, hiszen a december érzelmi szempontból sok ember esetében nem könnyű hónap. A fókuszt a pozitív érzésekre helyezzük, az aktív szeretési képességek erősítésére, és a gyakorlatok arra hivatottak, hogy a közösségi érzést, az idetartozás érzését, az empátiát, az érzékenységet fejlesszék – magyarázta Szalay.

Idén párokba „sorsolva” oldják meg a kihívásokat a diákok, de a tanárok jó része is, akik egész héten ugyanazokat a feladatokat végzik el, mint tanítványaik. Az ajándékozás napjával indult hétfőn a program, osztályfőnöki órán beszélték át a hét várható eseményeit, megismerkedtek a szeretet-nyelvek elméletével, és kitöltötték azt a kérdőívet, amelyből mindenki megismerhette saját elsődleges szeretet-nyelvét, illetve arra biztatták a diákokat, hogy valami saját készítésű aprósággal lepjék meg párjukat. A keddi „ölelésnapon” ingyen ölelésért lehetett folyamodni a piros felsőt viselő diáktársakhoz, délben pedig egy nagy szívet formáztak az udvaron a refisek, amiről fotó is készült. Szerdán, a minőségi idő jegyében nagyszünetben közös táncot rendeztek, csütörtökön szívességet lehet tenni és kérni, pénteken pedig az elismerő szavaké. A feladat az, hogy a diákok kérjenek meg öt személyt, közülük legalább egy tanár kell legyen, hogy mondjanak a párjukra vonatkozó dicséretet, pozitív visszajelzést, amit a nap végén egy lapon összesítve át is kell majd nyújtani. 

Hodgyai István

Nem az ajándék a fontos

A Szeretet7 harmadik napján azt mondta Szalay Zsuzsanna, hogy láthatóan egyre nagyobb hullámot indít el a program, növekszik az aktívan bekapcsolódók száma, szinte magától megy a dolog, és a diákuk magukénak érzik. Az „ölelésnapon” a diákok 30-40 százaléka volt pirosban, a pedagógusok közül is sokan.

– Főleg a kicsik, az elemisek ölelkeztek és kértek ölelést, a nagyok kissé tartózkodóbbak voltak – jegyezte meg a pszichológus.

Szalay Zsuzsanna már átnézte a kitöltött kérdőíveket, és számára is meglepő, hogy toronymagasan az első helyen végzett a minőségi idő mint igény a tanulók részéről.

– A legtöbb gyerek abból érzi, hogy szeretik, ha közös időt tölthet azokkal, akiket szeret, amelyben osztatlan figyelmet kap, meghallgatják, közösen csinálnak valamit, élnek át élményeket. Más években is elvégeztük, de hogy ennyire lekörözze egyik szeret-nyelv a többit, még nem volt. Azt mondták többen is, hogy ebben a nagy rohanásban, a sűrű programok miatt, amelyben a szülők, de ők is élnek, a minőségi időre, a közös élményre jut a legkevesebb idő. A második helyen a testi érintés van, és utolsó helyre került az ajándék. Úgy fogalmaztak, hogy az ajándékozás számukra már nem olyan nagy dolog, néha lekenyerezésnek érzik, hogy gyakran a szülők is így akarnak „letudni” egy ünnepet például – részletezte.

Hodgyai István

Szavazás és meglepetés

Szalay Zsuzsanna azt tapasztalja, hogy a tematikus hét tanulságai tovább élnek és tovább is gyűrűznek a diákok körében. A Chapman-elmélet nem a tananyag része, ezen a héten viszont aktívan megélhetik a résztvevők, hogy miről is szól. Ezáltal nővekszik a gyermekek önismerete, fejlődnek szociális készségeik, az érzelmi intelligenciájuk, és be tudják vinni saját baráti kapcsolataikba, családjaikba, amit úgymond megtanulnak ezekben a napokban.

– Már meg tudják fogalmazni, akár otthon is, hogy nem ez a szeret-nyelvem, hanem a másik, és azt szeretném, ha te így vagy úgy fejeznéd ki az érzéseidet irántam – tette hozzá Szalay.

Közben kisfilmeket készíthetnek a diákok a Mikulásról, aki éppen bajban van, felelés alóli felmentés lesz a jutalom, továbbá egész héten „üzemel” a Villámposta szolgálat, elismerő üzeneteket lehet küldeni bárkinek az iskolából. Ugyanakkor szavazni lehet a tanárokra is különböző kategóriákban (például legdiákpártibb, legstílusosabb stb.), eredményt a holnapi záróeseményen hirdetnek, amikor a pedagógusok közös produkcióval lepik meg a diákságot.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!