Minden kutya másképp szép!

HN-információ
Minden eb nyertes volt az első keverék kutya szépségversenyen. Mert akármilyen sanyarú sorsuk is volt korábban, most mindegyiknek szerető gazdija van, aki büszkén vezette fel kedvencét. Az Ebremény Állatvédő Egyesület rendezvénye a felelős állattartásra kívánta felhívni a figyelmet, és népszerűsíteni az elhagyott állatok örökbefogadását. [caption id="attachment_29414" align="aligncenter" width="743"]Készülődés a versenyre. Mert fontos a jól ápolt külső Készülődés a versenyre. Mert fontos a jól ápolt külső[/caption] Első alkalommal szervezett az elhagyott házi kedvencek védelmével foglalkozó civilszervezet keverék kutya szépségversenyt. Szombaton reggel, a városi strand előtti téren gyülekeztek a résztvevők. A versenyre várakozva, a gazdik – kicsik és nagyok egyaránt – kicserélhették tapasztalataikat, elmesélhették kedvencük történetét, miközben az ebek is ismerkedtek egymással. Az Ebremény Egyesület bemutatta azokat a kutyusokat, amelyek jelenleg az ő gondozásukban vannak, és örökbefogadó gazdira várnak. Két kis kölyök pedig többnyire megadóan tűrte, hogy a legkisebb látogatók simogassák, ölbe vegyék őket. A keverékek is megérdemlik a figyelmet Volt idő elbeszélgetni néhány résztvevővel is. Ismeretlen fajú felmenőktől származó keverék kutyával jött a versenyre Péter Szerénke. Bambit – aki eléggé félős, mégis jól viselkedett a sok gyerek, felnőtt és más eb társaságában – az utcán találták. Nagyon jó ötletnek tartotta a rendezvényt, például azért, mert végre van valami, ami a keverék kutyákról szól. – Ezek általában megmentett kutyák, és megérdemlik, hogy rájuk is figyeljünk – vélekedett Szerénke. Bekő Fóri Zenkő is nagyon örült ennek a rendezvénynek, hiszen – mint mondta – fajkutyáknak mindig is voltak versenyeik, de a keverék kutyákat soha senki nem dicséri meg, nem mutatják be őket, sokan mintha szégyellnék. – Pedig semmi szégyellnivaló nincs egy „korcs” kutyán, ugyanolyan szép tud lenni, akár szebb is, mint egy fajkutya – jelentette ki Zenkő, aki az eléggé nagy méretű Galuskával érkezett az eseményre. Az eb 4 és 6 év között van, nem tudják pontosan megállapítani az életkorát, kóbor kutya volt, az utcáról vitték haza. – Kell egy kutya a ház köré, és Galuska a mi kutyánk. Hozzánk tartozik, teljesen beleillik a családunkba – fogalmazott a büszke gazdi. Jó lehetőség az eszmecserére, ismerkedésre ez a program Balogh Judit szerint. Kedvence, a kuvasz és mioritic juhászkutya keverék volt az egyik legszebb kutya a versenyen. A gazdi szerint sokszor jobb természetűek lesznek ezek az állatok, az ő Jedyjük esetében határozottan így van, hiszen a kuvasz felmenők önfejűsége, makacssága finomodott a szép fehér kutyában, és gazdája szerint sokkal jobban idomítható. A felelős állattartás hangsúlyozása A verseny három kategóriában zajlott: a kistestű, közepes és nagytestű ebeket külön pontozta a zsűri, a gazda és kedvence közötti kapcsolat, az állat ápoltsága és „sármja” szerint. Nem volt könnyű a döntés, hiszen majdnem 25 kutya „vetélkedett”, többségük a városból és a környékről érkezett, de marosvásárhelyi „versenyzők” is voltak. Végül az állatorvosból, a szervezők képviselőjéből, újságíróból, fotós-filmes szakemberből és a közönség egy tagjából álló zsűri a Zénó nevű kutyust kiáltotta ki a legszebbnek a kistestűek között, Szeplő lett a legtetszetősebb közepes eb, a nagytestűeknél pedig a pálmát Bambi vitte el. Minden résztvevő kapott emléklapot és ajándékot (ételtartó dobozt és pórázt), a „dobogósok” gazdái pórázt vagy takarót, tápot, kutyakozmetikában beváltható utalványt nyertek. Oklevelet kapott és ajándékot a verseny legidősebb, 15 éves „résztvevője”, a legfiatalabb felvezető is, a Bella nevű, igencsak jól idomított eb és gazdája különdíjban részesült. Király Krisztina főszervező nagyon elégedett volt a résztvevők számával. – A fő célunk az volt, hogy bebizonyítsuk: a keverék kutyák is lehetnek olyan szépek, mint a fajtiszta ebek, ugyanakkor népszerűsíteni szeretnénk az elhagyott, menhelyen tengődő vagy éppen nálunk gondozásban lévő állatok örökbefogadását. És azért volt fontos, hogy minél több gyerek jöjjön el, mert szeretnénk állatszeretetre nevelni őket, és megtanítani, hogy felelősséggel tartozunk a házi kedvencek iránt – sorolta a főszervező. Éppen ezért rajzversenyt is szerveztek a gyerekeknek (ennek a díjazását is megtartották), a verseny szünetében pedig kutyákkal kapcsolatos kvízjátékon mérhették össze tudásukat a kisebbek. Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!