Az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület a sorban immár negyedik tanácskozása fő munkarendi pontjaként a hagyományos gazdálkodási formák megszűnése utáni munkamódszeri változásokat és az életvitel által felmutatott új építészeti hatásokat kívánta bemutatni. [caption id="attachment_88548" align="aligncenter" width="1000"] Fejtágító. A 21. században sem szégyen parasztnak lenni Fotó: Szabó Károly[/caption] Köztudott, hogy a rendszerváltozást követően egy ideig még a tehetetlenség vitte tovább a visszaszolgáltatott mezőgazdasági területeken a hagyományos gazdálkodást. Akkor még éltek és tevékenyek voltak azok a nemzedékek, amelyek családjától korábban elvették a birtokokat, csakhogy ezek az idős gazdák időközben kiöregedtek, fokozatosan átadták a helyüket leszármazottaiknak, illetve azoknak a fiataloknak, akik vállalták a földműveléssel és az állattartással járó feladatokat, és életvitelszerűen is vidéki környezetben kívántak élni és dolgozni. Mivel a konferenciasorozat kezdeményezője, lapunk munkatársa, az Élő Székelyföld Egyesület elnöke, Simó Márton író, újságíró műhelymunkaként értelmezte a Zetavár Panzió és Kemping előadótermében tegnap megtartott „interdiszciplináris” összejövetelt, elsősorban olyan előadókat hívott, akiknek tevékenysége szervesen kapcsolódik ehhez a témakörhöz. Mindenekelőtt azt tartotta fontosnak, hogy gyakorló gazdák is legyenek jelen, önkormányzati és civil szférában tevékenykedő szakemberek, akik bemutathatták a jó gyakorlati példákat és a legfrissebb kutatási eredményeket is. Egyik fontos témakör – a faluképváltozás – Köllő Miklós Mesélem a házam című kötete kapcsán vetődött fel, „az otthon és a megtartó táj” felelősségtudatos fenntartása és alakítása által. Bár maga az építészi vonal nem bontakozhatott ki a maga teljességében, az előadások témái szervesen kapcsolódtak egymáshoz, valóságosan nyitották és „fejlesztették” az alapgondolatot – többek között – Szentes Antal erdőmérnök, a Bogát Önkormányzati Társulás projektmenedzsere, megyei tanácsos, Bányász József szarvasmarhatartó gazda és dr. Ferenczy Ferenc nyugalmazott megyei főállatorvos gondolatai által. Szentes Antal dél-tiroli példákat hozott, hiszen hosszú évek óta tanulmányozza az ottani viszonyokat, és rájött arra, hogy az igazi autonómiát a tudatos fogyasztás, a szövetkezeti eszme és a helyi piac biztosítja, amely visszahat a politikumra. Legutóbbi utazásáról olyan információkat hozott magával, amelyek az ottani tájhoz illeszkedő mezőgazdasági és vidéki építészeti kultúrát, az anyaghasználatot szemléltetik. Bányász József a környezettudatos gazdálkodásra, a fejőstehenek munkatársként való kezelésére hívta fel a figyelmet, hitelesen mutatva be saját életútján keresztül azt a folyamatot, amelyben elméleti szintről „gyakorló paraszttá” változott, és olyan tehenészetet, kis sajtműhelyt hozhatott létre, amely tisztes megélhetést biztosít saját maga és családja számára. Ferenczy Ferenc a székelyföldi tejszövetkezetek összefogásának fontosságáról és újonnan létrehozandó termékek struktúrájáról beszélt, amelyek végső soron a közösségbe tömörült egyéni termelőket segítik majd. Előadásában ő is a tudatos vásárlást, a termőföldtől az asztalig tartó közös érdekeket ecsetelte. A szervező elmondta, hogy A hagyományos székelyföldi népi építészet esélyei a 21. században című konferencia idei első kiadása nagyban segíti azt a riportsorozatot, azt a gondolati keretet, amely mentén folytatja Udvarhelyszéken a falukép és életmód változásai ábrázolását, illetve a helyzetfelmérést. A konferencia részletes kiértékelését lapunk pénteki számában olvashatják. Nagyálmos Ildikó