Két hónap kényszerpihenő után kinyitottak a teraszok

HN-információ
Június 1-jétől kinyitottak országszerte a teraszok, ám az érvényben lévő intézkedések megnehezítik a vendéglátósok munkáját, az egységek működését. Mégis örülnek, hogy valamennyire elindult az élet a városban.

Lassan beindul az élet a teraszokon                                 Fotó: Csomor Rita

Vonatkozó intézkedéseket a gazdasági és az egészségügyi minisztérium 1809-es, illetve a gazdasági, az egészségügyi és a környezetvédelmi minisztérium 1810-es számú, május 29-én kiadott közös rendelete tartalmazza. A rendelkezéseket nemcsak a vállalkozóknak, hanem a vendégeknek is be kell tartaniuk. Nagy Levente, az Udvarhelyszéki Vendéglátó Szövetség elnöke elmondta, Székelyudvarhelyen a 127, engedéllyel rendelkező vendéglátóegységből nagyjából 45–50 százalékuknak van terasza. A teraszok esetében a bejáratnál szemrevételes vizsgálatot kell tartani, a légzőszervi fertőzés látható tüneteivel rendelkező vendégeknek tilos a belépés. A vendéglátóipari cégeknek biztosítaniuk kell, hogy a bejáratnál és a mosdóknál használati utasítással ellátott kézfertőtlenítők legyenek, ugyanakkor ajánlatos egyirányú folyosók kijelölése, hogy az ügyfelek a lehető legkevesebb helyen találkozzanak. A mellékhelyiségbe csak maszkkal léphetnek be a vendégek. Az új szabályok szerint tilos az étlapok, a fűszerek és egyéb tárgyak áthelyezése az egyik asztalról a másikra. Ezeket minden esetben fertőtlenítik, miután a vendégek elhagyták az asztalt. A pincéreknek maszkot és kesztyűt kell viselniük, a tálaláshoz használt kesztyű nem használható az étel elkészítésekor. Tilos a termékeket állva fogyasztani. Egy asztalnál legtöbb négy vendég foglalhat helyet, egymástól legkevesebb másfél méter távolságra (kivéve, ha egyazon család tagjairól van szó, akik ugyanabban a lakásban laknak). A szomszédos asztaloknál ülők között legalább két méter távolságnak kell lennie, asztalt csak előzetes bejelentkezéssel lehet foglalni, hogy elkerüljék a tömörülést a bejáratnál. Az asztalt foglaló vendégeket regisztrálják annak érdekében, hogy megkönnyítsék az epidemiológiai vizsgálatot egy esetleges fertőzés esetén. Az asztalokat a vendégek távozása után fertőtlenítik. – Remélhetőleg még nem lépnek fel annyira drasztikusan az első napokban, nem fogják centissel lemérni a távolságot, viszont az első nap tapasztalata szerint már voltak kellemetlenségek, hiszen a vendégek adatait el kell kérnünk (ki kell tölteniük egy formanyomtatványt a személyes adatokkal, illetve, hogy mikor érkeztek, mennyit tartózkodnak stb.), ezt nem nézi mindenki jó szemmel. A szabályszegések feljelentések alapján juthatnak el a helyi rendőrséghez, amelyet ők ellenőriznek – mondta a vendéglátósok képviselője. Nagy Levente úgy véli, ugyan nagyon nehéz ilyen körülmények között dolgozni, mégis jobb a semminél, viszont, ha ilyen paraméterekkel kénytelenek tovább folytatni a munkát, nagyon sok cég nem tudja hosszú távon fenntartani vállalkozását. Ugyanis ilyen körülmények között jóval kevesebb vendéget tudnak fogadni, ezért, ha nem enyhítenek a szigorításokon, valószínűleg további személyzetelbocsátásra kerül sor. A cégeket arra is kötelezik, hogy munkába menet és jövet is megmérjék az alkalmazottak lázát, és erről nyilvántartást kell vezetniük. Az udvarhelyi vendéglők nyitvatartása a január–februárban kiváltott működési engedélyek szerint működik, a helyi önkormányzat nyitási rendje szerint a vendéglők 24 óráig tarthatnak nyitva, míg a bároknak 23 óráig engedélyezett a nyitvatartás. Azok a vendéglátóegységek, akik hosszabbítani szeretnék a nyitvatartást, pluszköltség kifizetése ellenében megtehetik.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!