Játszva tanultak a természetben

HN-információ
A homoródfürdői Kuvik erdei iskolát lakták be öt napon keresztül a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola által szervezett tábor lakói, akik három művészeti ágban is kipróbálhatták magukat. Hargita megye minden szegletéből – Nyikómalomfalvától Ajnádig – érkezett az a huszonegy 5–8. osztályos diák, aki a természetben tanulva több művészeti műhelyben próbálhatta ki magát. Ezúttal a tábor tematikája a Hol a határ? címszó köré csoportosult, a foglalkozásokon szó esett a gyerekek saját határairól, az egymás közötti határok lebontásáról, illetve a műhelyek között is próbálták eltörölni a határokat. A táborban jelen lévő három művészeti ágat – zene, színház és képzőművészet – összekapcsolták, így születtek meg a közös produkciók. Pénteken az előadás előtt író-olvasó találkozóra is sor került, Nagyálmos Ildikó írói műhelytitkokat árult el a kíváncsi gyerekeknek, akik rengeteg kérdéssel bombázták az udvarhelyi alkotót. A zárónapon a zenei műhely vezetője, Ferenczi Tihamér irányításával a gyerekek egy része hangszeren játszva, a többiek énekelve adták elő a szülőknek a táborindulót, a Proof Of Life Hol a határ című számát. Ezt követően Nagyálmos Ildikó költő Papírtáj című kötetének több verséből készült kisebb jeleneteket mutattak be a gyerekek Sipos Tünde irányításával. A miniprodukciókhoz a díszletet a táborlakók saját maguk készítették, Keresztes Evelin tanárnő segítségével.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!