– Régóta szívügye a Szej­ke­für­dő sorsa, és az UTCA-nak hála, tiszta és rendezett lett a környék. Hová vezethető vissza ez a környezetápoló és -őrző küldetés?

– Nagyszüleimmel rengeteget jártunk ide a strandra. Már csak azért is, mert itt a közelben, az erdő alatt volt egy telkünk. Itt nőttem fel. Mikor borvízért vagy fürödni jöttünk, az egész környék feltárult előttem. Épp mintha az enyém, a sajátom lett volna. A tőzegláp hatalmas érték, vigyázni kell rá és meg kell őrizni. És úgy kell nevelni a gyerekeket, hogy majd ők is ezt tegyék. Nem beszélve a milliárdokról, amik hasznosítatlan folynak el ebben a percben is lehetséges munkahelyekkel együtt. Itt van a székelyek folyékony aranya, a borvíz, és végig kell néznünk, ahogy kifolyik a kezünk közül. Az UTCA csapatával együtt legutóbb sikerült rehabilitálnunk egy több tíz éve elfeledett borvízforrást, igaz, két vízszivattyúnk is csődöt mondott, de kitakarítottuk, és sikerült. Meg is lehet kóstolni, milyen finom. Balázs Árpi bácsi az UTCA kútja nevet adta neki.

– Tényleg mennyei! Létrehoztak egy kis rehabilitációs tavat is az állatvilág visszatelepítéséhez, hogyan fejlődik benne az élet?

– Hála istennek, rengeteg kis halivadékkal gyarapodott a rezervátum. Naponta többször kijövök nézegetni, figyelgetni őket. Szerencsénkre, a patak épülő növényflórája is kedvező, és kényelmes nekik, így a több ezer apróság vígan tud fejlődni. Ami fontos, hogy az apró halak, be tudnak ülni a meder növényzetébe, ezt a folyamatot a Küküllőben a zeteváraljai víztározó megszakítja. A gátból kiáramló hideg víz a folyó alján halad, ezzel megölve azokat a planktonokat, amikkel a kicsik táplálkoznak. Amellett ráadásul, hogy a kis halak nincs mit megegyenek, több községben nincs rendesen megoldva a szennyvíz problémája, így néhány háztartásból egyenes út vezet a Küküllőig. Nagyon jó hír a Szejke-patakról, hogy a növény- és állatvilág legalább harminc éve nem volt ennyire jó, fejlődő állapotban. A rehabilitációs tóba ha nem jönne össze az őshonos fajok visszatelepítése, pontyot és kárászokat is telepítettünk, viszont a patakban már kövi csík, fejes domolykó, egri, keszeg, szélhajtó küsz és márna is van. Néhány helyről már folyami rákokra is kaptunk ígéretet, így azokat is fogunk telepíteni. Az egész rehabilitálást azzal kellett kezdeni, hogy a szennyvízből lerakódott szutykot ki kellett takarítani az egész mederből. A strand, ha működhetne, sem tudna így működni, mert nem hagynánk. Az egész strand szennyvize ide ömlött be. El lehet képzelni, hogy pompázhatott itt az élővilág.

– Nem okoz gondot, hogy alacsony a patak vízhozama?

– Nem ezzel volt gond elsősorban. Ezelőtt is volt szárazság. Többféle probléma okozza az alacsony vízhozamot. Az egyik, hogy nem takarítják ki rendesen a medreket. Régebb az emberek rá voltak szorulva arra, hogy az állataikat a patakból itassák, ezért óvták is a folyóvizeket. Csináltak egy vagy több gödröt és onnan itatták a jószágokat, ezzel egyben mélyítve is a medret. Muszáj volt foglalkozniuk vele, mára köszönik szépen, a csapon folyik, és nem törődik vele senki. Akkor még a vízért is meg kellett dolgozni. Másrészt az is gondot okozott, hogy kiszárították, lecsapolták dréncsövekkel a lápot, elvezették a vizet. Ahogy látni lehet a meder mentén, több forrás vize jut el a patakhoz, ám ahogy feltöltötték a lápon kívül létesített utat, és elvezették a vizet, elvágták a források ereit, ezzel kiszárítva a lápot és lecsökkentve a patakba befolyó víz mennyiségét.

– A patakmeder helye is megváltozott?

– A patakmeder és a víz folyása fenyegette a Mini Erdély Park biztonságát, mivel alámosta a támfalakat ezzel erodálva a domboldalt. A vízügyi hatóság a segítségünkre sietett, és egy másik medret ásott a pataknak nagyjából egy százméteres szakaszon. Itt olyan tömött, bebokrosodott állomány volt, hogy lehetetlen volt a patakmedret megközelíteni. Ide ember harminc éve nem rakta be a lábát. Csak ezen a szakaszon kilenc medve volt a bokrok közé beköltözve. A minap is hajkurásztunk egyet egész este. A patakmederre visszatérve, az eredeti meder folyását sem szüntettük meg teljesen. Jó, hogyha itt is szivárog a víz, mert a pocsolyákban nevelkedhetnek a békák és a szúnyoglárvák egyaránt. Szándékosan nem tömtük vissza a munkagépek keréknyomait, mert az agyagos talaj jól megtartja a vizet, ha fogy és párolog, hozunk vizet és visszatöltjük azokat. De vannak vízisiklóink is, és még viperával is találkoztunk. Az egykori gáttal is van tervünk, szeretnénk visszaadni egykori formáját. 

– A tőzegláp sorsát is rendesen a kezükbe vették, mi lesz a következő lépés?

– Először szándékosan csak egy csíkot vágtunk a nádban, hogy lássuk, mi a helyzet a növényzettel, hogyan nő vissza. Ahogy megláttuk, hogy feléled a növényzet, levágjuk az egész nádat. Most megint vágni kellene, rendszeresen vissza kell vágni, ehhez pedig nádvágó gépre lenne szükségünk. Valami úton-módon megkeressük a megoldást rá. Jelenleg azért nem vágjuk egyelőre le, mert a térségben több koslató kutya is akad, ami a vadállományt – őzet, rókát, nyulat – kergeti, ezek az állatok pedig oda menekülnek be.

– Hogyan segített ebben a kör­nyezetmentő munkában a polgármesteri hivatal?

– Én a polgármestert, mióta ide járok, itt nem láttam. Az alpolgármester egyszer kijött, mikor kergetőztünk a medvével, de ezzel le volt zárva a történet. Ide egyetlenegy politikus jött ki, az a szenátor. Tavasszal volt egy beszélgetésünk, amikor azt mondta, amiben tud és amennyit tud, segít. Nyújtott egy segítő kezet. A hivatal is segíteni segített, de nem az én, és nem a mi dolgunk lett volna ezt a területet rendbe rakni. Az ő feladatuk lett volna, és nem jöttek oda, hogy „tessék, itt egy liter benzin”. Ha felhívtuk, elvitték a szemetet, s ha kint volt a markológépjük, egy kalap alatt segítettek egy szűrőrendszert telepíteni. De ez kevés. Csak a nád kipucolásán másfél hónapot dolgoztam reggeltől estig, a bozótosból kitakarított ágakat is egy idegen, zetelaki céggel kellett elszállíttatni, ebben nem vállalt részt a hivatal. 

– Más ügyben is volt irányukban tartózkodó a városháza?

– A csillagvizsgálót is, és az Attila-forrást, a strandot is kértük, hogy adják ide, majd mi rendbe rakjuk. Nem adták. Hagyják, hogy inkább a szú egye meg. Jönnek olyan emberek, akik nem tudják, mi a tőzegláp, nem tudják, hogy melyik borvízkút hol van, hogy honnan jön a borvíz, és ilyenek készítik a tervrajzokat, kapkodják egymás alól a talajt. Egyszer kijöttünk a szakemberrel beszélgetni, s azt hitte, hogy a múzeumban van a borvíz, meg kellett mutassuk, hogy nem. Ezek itt vannak a vezetőségben. Szokták mondani, hogy a hal a fejétől büdösödik, és a farkától pucolják. Ez nagyjából így van.