Hirdetés

Hat tervből választják ki a legjobbat

Sok évtizedes csend után pár éve Székelyudvarhely rendre újra megemlékezik egykori polgárairól, akik a holokauszt áldozataivá váltak. Hosszú távon köztéri alkotással is tisztelegni kíván a város emlékük előtt, ennek megvalósítására hirdetett pályázatot a polgármesteri hivatal ősz elején. A határidő lejártára hat pályamunka érkezett be.

Asztalos Ágnes
Hat tervből választják ki a legjobbat
Az egykori tanítóképző bejárata. Emléket állítanak Fotó: Hodgyai István

Először a 18–50 év közötti férfiakat vitték el munkaszolgálatra a második világháború idején, nagy részük valahol Ukrajnában fejezte be életét. A városban és a környékbeli településeken maradt 305 zsidót 1944. május 3-án gyűjtötték össze a magyar polgári és katonai hatóságok a Tanítóképző udvarára, majd május 5-én a marosvásárhelyi téglagyárban felállított gettóba vitték őket. Innen a székelyudvarhelyi zsidókat május végén deportálták Auschwitzba, közülük csupán 38-an tértek haza. Zsidó lakói jelentősen hozzájárultak Székelyudvarhely polgárosodásához és ipari, gazdasági, kulturális fejlődéséhez. Első ízben 2019 májusában, elhurcolásuk 75. évfordulójára szervezett a város meghitt hangulatú megemlékezést, majd idén, a 80. évfordulóra a Nevek. Sorsok. Holokauszt című eseménnyel irányították a figyelmet a település történetének sokáig elhallgatott fejezetére. Szeptemberben pedig az önkormányzat pályázatot írt ki egy köztéri alkotás elkészítésére, amely méltó módon állít emléket az elhurcoltaknak, és emlékezteti a jövő nemzedékeit a holokauszt borzalmaira. A december 10-i határidőre hat pályamunka érkezett a polgármesteri hivatalhoz, kettő székelyudvarhelyi alkotó terve, továbbá a magyarországi Bajáról, Kolozsvárról, Szászrégenből és Gyergyószentmiklósról jelentkeztek művészek a kiírásra – közölte Zörgő Noémi sajtószóvivő. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A kiírás szerint a kortárs értelmezésű műalkotás helyszíne a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium boltíves kapualja lesz, és mint a szóvivő elmondta, a pályamunkák között van olyan is, amely ezt a teret is bevonta az elképzelésébe. A pályázatot elbíráló bizottságot elismert szakemberek alkotják, tagjai, Farkas Ádám budapesti szobrászművész, Bocskai Vince, Sántha Csaba és Vetró András hazai szobrászművészek, valamint Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész a jövő esztendő első felére hozzák meg a döntést. Az önkormányzat szeretné, ha már 2025-ben elkészülne a köztéri alkotás, a 80 ezer lejre becsült szükséges összeg szerepel a költségvetés tervezetében. 
A pályázat első helyezettjének díja, vagyis a műalkotás megvalósításának megrendelése külön szerződésben foglalt feltételek szerint történik, amely kiterjed a szerzői jogosultságokra és kötelmekre is – tudtuk meg. Ugyanakkor a második és harmadik helyezett­nek is pályadíjat fizet a kiíró, 2500, illetve 1000 lej értékben.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!