Hasznos szakok, 90 ingyenes hely

HN-információ
Meghirdette felvételi kínálatát a mindeddig MÜTF Oktatási Központ néven ismert Szé­kely­ud­varhelyi Egyetemi Központ. A felsőoktatási intéz­mény idén is több magyarországi egyetem képzéseit teszi elérhetővé a székelyföldi fiatalok számára, többek között 90 tandíjmentes hellyel csábítják a hallgatókat. [caption id="attachment_85911" align="aligncenter" width="1000"] Ilyés Ferenc és Szabó Attila továbbtanulásra csábít. Új MÜTF[/caption] A korábbi évek jelentkezési arányszámait, valamint a vonzáskörzetben jelenleg zajló gazdasági-társadalmi elvárások trendjeit figyelembe véve állították össze a 2019-es képzési ajánlatukat is – ismertette a terveket hétfőn az egyetemi központ székhelyén dr. Ilyés Ferenc ügyvezető igazgató és Szabó Attila kommunikációs és tanulmányi osztályvezető. A központ anyaországi és helyi oktatókkal dolgozik. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a képzéseket a magyar állam is fontosnak tartja, ezért finanszírozást biztosít az itt tanuló hallgatók számára – így idén is számos ingyenes helyet, összesen 90-et hirdethettek meg. Nem elhanyagolható az a tény sem – hangsúlyozták a központ vezetői –, hogy a székelyudvarhelyi gyakorlatorientált képzések nagy előnye, hogy az oktatás magyar nyelven, tömbösített formában, hétvégén történik, tehát akár munkahely, család mellett is választható a továbbtanulás. Az Edutus Egyetem kereskedelem- és marketing képzésén (e-business specializáció) 40 önköltséges hely várja a jelentkezőket, a Pannon Egyetem vidékfejlesztési agrármérnök szakán pedig 50 tandíjmentes helyet hirdettek meg. Érdekes specializációval indít Székelyudvarhelyen könnyűipari mérnök szakot az Óbudai Egyetem: ezúttal divattermék-technológia, illetve nyomtatottmédia-, csomagolástervezés és technológia szakokra lehet irakozni, 40 tandíjmentes helyet írtak ki. Van helyünk! – ez a Székely­udvarhelyi Egyetemi Központ idei jelmondata, célcsoportja pedig az egész család, hiszen az egyetemi képzések mellett a LangSPOT nyelviskola, a ProMAG felnőttképzés, illetve a VitaMAG gyerekeknek szóló készségfejlesztés is szerepel a kézpési kínálatában. Az újdonságokról további információkat a www.szek.ro címen elérhető oldalról szerezhetnek az érdeklődők. Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!