Az udvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében mutatta be olvasóközönségének legújabb kötetét Visky András. A csütörtök délutáni könyvbemutatón a szerzőt Katona Zoltán újságíró kérdezte, aki mindenekelőtt gratulált a szerzőnek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által néhány napja odaítélt Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjhoz.

Ezt követően ismertette Visky első regényének háttértörténetét. A kötet 822 versszerű szakaszból áll össze, melyekből egy osztrák–magyar család megrendítő, az ’56-os forradalom utáni története rajzolódik ki az olvasó előtt. A cselekmény a kisfiú nézőpontjából követhető végig az oldalakon. A családapát, Visky Ferencet huszonkét év börtönre ítélik, az édesanya, Visky Júlia pedig két lányával és öt fiával együtt a Duna-deltával határos Bărăgan egyik lágerébe kerül.

A szerző könyvében saját sorsát fogalmazta meg – azt a személyes történetet, amely a túlélésről, az otthontalanságról szól, s melyet átitat a kitelepítés és a lágerélet keserűsége.

Egyértelmű válaszok nincsenek a kötetben, a szerző inkább a kitelepítés és a szabadság jelentésének keresését kísérli meg.

A bevezető gondolatok után Katona arról kérdezte a szerzőt, hogy hogyan jutott el a regény rendhagyó formájához. Visky András elmondta, hogy a vers és a dráma útján közelítette meg a regényt. A vers és a színház tanította arra, hogy pillanatában ragadja meg a gondolatok feltartóztathatatlan áradását. Olykor nagy terek maradnak a szövegben, de ezek az üres terek hívják az olvasót, hogy helyezze bele magát a történetbe, részletezte az író, aki közel két évtizeden át dolgozott a könyvön. Korábbi interjúi során elmondta, hogy a családregény szerkezeti felépítése szándékosan hasonlít a Biblia passzusaira. Ennek okán nincsenek benne mondatkezdések, se mondatvégek, csak számozott gondolatok halmaza rakódik egymásra. Nem az írásjelek, hanem a gondolatmenetek tagolják a cselekményt, a számozott passzusok pedig a bibliai részleteket idézik.

Mint mondta, megváltoztak az olvasási szokások, a fiatalok más olvasási dinamikával lapozzák a könyveket, s szerzőként kötelességének érzi igazodni a digitális olvasási módhoz. Meglátása szerint a mai olvasó rövid szövegeket igényel. A regénye lineárisan beszél el egy iszonyatos tapasztalatra épülő történetet, de a formája annyira mai, hogy bárhol és bármikor lehet olvasni. A Kitelepítés megírásakor Visky a titkosszolgálati iratok birtokában volt, mégis többnyire a családi legendáriumot vette alapul, terelte a fikció és a valóság irányába a beszélgetést Katona. Visky András erre reagálva kifejtette, hogy a hivatalos dossziékból egy teljesen más könyvet szeretne írni. A Kitelepítés megírása során a testvéreit faggatta az emlékeikről, mert fontosabb volt azt felkutatni, ahogyan a lágerlét lenyomata bennük megmaradt.

Elmondta azt is, hogy sok embernek tartozik hálával azért a szolidaritásért, melyet a lágerben tanúsítottak a családja, legfőképp az egészségi gondokkal küzdő édesanyja iránt. Korábbi kritikák szerint a regényben ábrázolt családtagokat különleges erők tartják össze egy különlegesen erőszakos rendszerben.

A szövegben rengeteg személyes emlékfonal szövi át az 50-es és 60-as évek kegyetlennek bizonyult, romániai történelmi helyzetét. Felidézte annak a gyermeknek a felnőtté válását, aki a láger kegyetlen berkeiben érik identitássá. – Édesapám azt mondta: ha szerencsénk lesz, börtönbe kerülünk, mert rabnak lenni még mindig jobb, mint árulónak –mondta Visky. Regényében felteszi az alapvető kérdést, hogy mit is jelent szabadnak lenni. Kiegészítette azzal, hogy van a léleknek egy olyan része, amelyet senki nem tud elvenni. Ha az ember meggyőződése vagy hite miatt kerül börtönbe, akkor szabad marad, mert nem ismer megalkuvást. A családját sújtó büntetésért és a létbizonytalanságért nem gyűlölettel felel, hanem minden megmaradt erejét a belső szabadság átélésére fordítja.

A családregény képviseli a szeretet és a szolidaritás értékét, hisz a legmélyebb bizonytalanságban is jut a kitelepítetteknek egy kevés a családi, illetve az anyai gondoskodásból, az Istenben való hitből, az otthonosság érzését keltő illúzióból.

A könyvbemutató alkalmából felmerült a hit kérdése is, amely a regény egy másik alapvető összetevője. Visky prózája párbeszédet folytat a Biblia szent szövegével, keresi a kapcsolódási pontot Istennel, egyben felvázolja azt a megtartó, gondviselő erőt, amely a legnagyobb létbizonytalanságban is megtalálható.

A témák között cikázva a szerző beszélgetőtársa szóba hozta a gyűlölet kérdését.

– Harag nélkül beszélni arról a szenvedésről, amelyen a család keresztülment, az örökség legnehezebb része. Egyszerre van az, hogy tilos a bosszú, de egyszerre kötelességem az igazságtétel is. Egy író számára a bosszú a múlt teljes valóságában való feltárása. Már elindult egy beszélgetés a könyv körül, már sokan jelezték, hogy saját történetüknek érzik a Kitelepítést, mert ők is hasonló múltat cipelnek – összegezte a szerző. A rendhagyó irodalmi találkozó befejezéseként elmondta, hogy a történet folytatódik, hisz a téma kapcsán nem kevesebb, mint egy trilógia megalkotását tervezi.