Befejezték az alsó födémet
A nyolc hét esőzést nem számolták bele, ezt leszámítva azonban a terv szerint halad a farkaslaki napközi építése. A hatodik éve pozitív természetes szaporulatnak örvendő nagyközség kisgyermekei számára négy csoport befogadására alkalmas intézmény létesül európai uniós vidékfejlesztési alapokból. A masszív alapozást befejezték, és jó esetben akár már a 2019–2020-as tanévkezdésre is megnyithatják.
[caption id="attachment_75903" align="aligncenter" width="1000"] Elkészült az épület alapja. Jövőalapozás Fotók: Kovács Hont Imre[/caption]
Jelenleg 11 projekt tart a megvalósítás előrehaladott állapotában az éppen a hétvégi Szenes Napokra készülő Farkaslaka községben – vagy kivitelezés alatt, vagy közvetlenül kivitelezés előtt –, ezek egyike az áfa nélkül 500 ezer euróból, európai vidékfejlesztési programból (PNDR) épülő napközi.
– A kivitelezés júniusban kezdődött, a nyolchetes folyamatos esőzés csak tovább nehezítette az egyébként is nehéz terepen végzett munkát. Most már sikerült a nagyon kemény alapozással végezni, és a legalsó födémet is befejezték – közölte Kovács Lehel polgármester. – A szerződés értelmében 18 hónap áll a kivitelező rendelkezésére. Nem készülünk arra, hogy a jövőre kezdődő tanév elejére már megnyithatjuk, de ez sem elképzelhetetlen.
A napközi négy csoport befogadására lesz alkalmas, játszószobák, fektetők, ebédlő, konyha, mosdók mellett helyet kap az épületben orvosi rendelőszoba is. Ezt főként az indokolja, hogy a szomszédos iskola- és óvodaépületben nincs állandó iskolai rendelő, ezért itt lesz a tanintézmények közös egészségügyi munkapontja a jövőben.
– Amikor a község fejlesztési stratégiáját kidolgoztuk, részletes felméréseket végeztünk. A szülői igény egyértelmű, ezért kiemelten kezeljük a napközi építését. Vannak olyan farkaslaki családok is, akik jelenleg Székelyudvarhelyre viszik napközibe a gyermekeiket. Az intézmény természetesen nem a falué, hanem a teljes községé lesz – nyilatkozta Kovács Lehel. Mint elmondta, a községben immár hatodik éve pozitív a természetes szaporulat. A következő tanévre 576 gyermeket írattak be óvodába és általános iskolába.
Kezdődik az aszfaltozás
Farkaslakán egyébként látványos felújításon esett át a községháza udvara is. Ennél azonban sokkal nagyobb léptékű projekt kivitelezésére készülnek: 1,34 millió eurós, ugyancsak PNDR-s pénzből finanszírozott projekt jóvoltából újabb 7 km községi utat aszfaltoznak le a község három legnépesebb falujában. Farkaslakán, Székelyszentléleken és Nyikómalomfalván szerdán adják át a terepet a kivitelezőnek.
Kovács Hont Imre