A székelyudvarhelyi Human Reform Alapítvány (HUREF) volt a házigazdája annak a műhelymunkaszerű tanácskozásnak, amelyen magyarországi, felvidéki és vajdasági partnerekkel, illetve helyi érdeklődőkkel, frissen bekapcsolódó civilekkel és magánszemélyekkel közösen, az Erasmus+ program támogatásával futó projekthez illeszkedve, az Innovatív jó gyakorlatok cseréje a szépkorúak digitális készségeinek fejlesztéséhez keretében, a 6. találkozón osztották meg tapasztalataikat. A jó gyakorlat különböző szempontú megközelítését célzó kerekasztalnak a székelyudvarhelyi Gondűző Szálloda konferenciaterme biztosította a helyszínt. Dr. Nagyháziné Sza­bó Ber­na­dette projektmenedzser elmondta, hogy a tatai Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaságon belül készítették elő a projektet, amely 2020 januárja és 2023 szeptembere között fut. Az elnyert támogatás feltétele volt, hogy Magyarországon és a szomszédos országokban keresve együttműködőket, dolgozzák ki e sajátos felnőttképzés módszertanát. Erdélyben, Romániában a HUREF csatlakozott Székelyudvarhelyről, Vajdaságban, Szerbiában Magyarkanizsán, Felvidéken, Szlovákiában Martoson találtak partnereket. A 6. Jógyakorlat a Pár lépés London nevet viseli. A jelenség mindenütt általános, de különböző aspektusai vannak. Elsősorban azt vizsgálták a tapasztalatok mentén, hogy mekkora csoportokban érdemes oktatni, és hány önkéntes segítőre van szükség helyenként és alkalmanként. A nyugdíjaskorúak számára – akik lehetnek akár frissen nyugállományba vonult, akár idősebb emberek, adott esetben akár 70 vagy 80 év fölöttiek – a biztonságos internet- és az okostelefon-használat arra jó, hogy ismerőseikkel, távolba szakadt rokonaikkal tarthassák a kapcsolatot. A világháló bevezeti a felhasználót egy közösségbe, új közösséget hoz létre, amelyben a szépkorúak jól érezhetik magukat. De ugyanakkor elszigetelhet. Lelkészek mondják, hogy a koronavírus-járvány lejárta után is kérik a hívek a szertartások online közvetítését. A gyülekezet, az egyházközség azonban jelenlevő csoportot feltételez. Bár a közvetítés azokon segít, akiknek nehezére esik a mozgás, vagy egyéb gátló tényezők jelentkeznek. Kiváló pedagógusi érzék kell ahhoz, hogy megtanítsák az idős hallgatókat – mert az oktatók szeretik tiszteletből így nevezni ezt a korosztályt – arra, hogyan hárítsák el, hogyan iktassák ki a rájuk leselkedő veszélyeket a kiberszférában. Mivel az önkéntes segítők általában 17-18 éves középiskolások, a „könnyed tanulás” által közelebb kerülnek a nagyszülők generációjához, képessé válnak velük együtt örülni a sikereknek. Ami még fontos – hangzott el több hozzászólásban is –, hogy egy idő után tartó sikerélmények érik a 40–50 órás tanfolyamok „végzőseit”, akik immár más országokban élő családtagjaikkal értekeznek, valóságosan „kommunikálnak” az internet segítségével, megtanulnak fényképet készíteni, e-mail és Facebook-fiókot kezelni, illetve kiszűrik és eltávolítják a kéretlen levélszemetet és a sütiket. Időt takarítanak meg, és egy idő után talán arra is képesek, hogy másokat is segítsenek a virtuális útkeresésben.

Simó Márton