Tőkés László: Számunkra Erdély az első

A román–magyar párbeszéd újraindítását sürgette Tőkés László református püspök Tusnádfürdőn, a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott szombati beszédében. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke ugyanakkor az autonómiaküzdelem mellett is kiállt, hangsúlyozva: „Az elvesztett erdélyi területekért jogokat, éspedig autonómiát követelünk.”

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 4 perc
Tőkés László: Számunkra Erdély az első
Fotó: Veres Nándor

Tőkés László beszédében örömmel nyugtázta, hogy immár hagyománnyá vált, hogy a tusványosi tábor ideje alatt találkozik a magyar és a román miniszterelnök. Idén Orbán Viktor és Ilie Bolojan találkozóját említette, ami a politikai párbeszédnek egy szimbolikus jele. „A román–magyar párbeszéd a közös jövőnk tekintetében nélkülözhetetlen” – hangsúlyozta az EMNT elnöke.

A nagyváradi premontrei rend ügyét is szóba hozta, amelyet az önkormányzat ki akar lakoltatni rendházából. Tőkés felszólította az RMDSZ-t, hogy kormányzati pozícióját felhasználva lépjen közbe az ügy rendezése érdekében.

Beszéde elején két tragédiát is felelevenített. A parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán felelősségre vonást sürgetett. Székelyföld, Sóvidék „gyöngyszeme” hirtelen gyorsasággal, a szemünk előtt vált már-már semmivé, mentsük hát, ami menthető hazai és nemzeti összefogással – hangsúlyozta Tőkés.
A kárpátaljai Sebestyén József meggyilkolását pedig „égbe kiáltó” bűntettnek nevezte. „Adózzunk emlékének néma főhajtással! Nemzetünk részvéte övezi tragikus halálát. Számíthattok reánk” – idézte a nyári szabadegyetem idei vezérgondolatát.

Tőkés megjegyezte: bízik benne, hogy jövőre Kapu Tibor is ellátogat a tusványosi szabadegyetemre. Tizenötmillió magyar elkötelezett képviselőjeként eget ostromló sikert aratott, mindnyájunk büszkeségére – mondta a szónok. Egyúttal üdvözölte a Csíkszeredai Futball Klub csapatát, amely Sepsiszentgyörgy nyomdokába lépve, idén feljutott az I. osztályú román labdarúgóligába.

A temesvári forradalom hőse kritikával illette a román politikai elitet a Tusványostól való látványos távolmaradása miatt. „A zsigerileg magyarellenes román politikum valóságos karantén alá helyezte Tusványost. Márpedig a román–magyar párbeszéd közös jövőnk tekintetében nélkülözhetetlen” – fogalmazott, hozzátéve: a párbeszéd elengedhetetlen Erdély jövője szempontjából. „Erdély s benne az erdélyi magyarság ügye román partnereink – és barátaink – nélkül megoldhatatlan” – hangsúlyozta.

Tőkés László arról is beszélt, hogy továbbra is időszerű az erdélyi magyarok autonómiájának elérése. Ebből nem szabad engedni, és az elvesztett erdélyi területekért jogokat követelünk – mondta Tőkés. Ez a román politikum számára vörös posztó, de ebből a követelésből nem lehet engedni – tette hozzá. „A román–magyar párbeszéd első és legfőbb tétele, melyből nem szabad engednünk, melynek lényegét úgy foglalhatjuk össze, hogy az elvesztett erdélyi területekért jogokat, éspedig autonómiát követelünk. Tudatában vagyunk annak, hogy ez a román politikum szemében vörös posztó, ellenben azt is tudjuk, hogy ebből a követelésből, ha élni akarunk, nem engedhetünk. Ezzel együtt változatlanul ki kell tartanunk egy romániai kisebbségi törvény elfogadása mellett, melyet a román diplomácia immáron 105 éve mesteri »szakértelemmel« elszabotál” – fogalmazott Tőkés. Hozzátette: a decentralizáció és a regionális átszervezés a fejlődés kulcsa, de figyelmeztetett: „A magyar többségű régiókat nem taszíthatják kisebbségi helyzetbe.”

A püspök Jókai Mór gondolataival zárta felszólalását: „Van egy vallás, melyben minden felekezet, minden kultusz igaz hívei egyesülnek, mely oltárát mindenki magával hordja, templomát soha el nem hagyja. Ez az emberszeretet és a honszeretet vallása. Ez a »vallás«, az ember- és honszeretet egyesítsen ma bennünket szavainkban és tetteinkben!” – zárta gondolatait Tőkés László.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!