Elek úr mindig eljött január első napjaiban, új ballonkabátjá­ban tiszteletteljesen megállt a konyhában „beszedni” a tévé- és rá­dióadót.
– Nem fizessük ki, mert minket az a sok hülyeség a tévéből nem érdekel, állandó jelleggel csak populár s a curáj! Szeriált azóta nem nézünk, amióta Boby meghalt a Dállászból.
– Hát akkor ne fizesse ki, Lajika! – válaszolt érzelemmentesen Elek úr. – Nekem mindegy, akkor majd kifizeti az ámendát, ha elkapják, hogy mégis nézi.
– Én nem nézem, az biztos!

– Akkor be kell tenni a készüléket egy faládába, amit le kell szidzsiláltatni. De akkor majd inflágránt kell jöjjek kontrollba.
– Te többet a lábadot bé nem teszed a lakásba!
– Akkor béteszi az adzsent kon­sz­tátátor. Nekem mindegy, Lajika. Jövőre úgyis az adót beléintegrálják a villanyszámlába, s akkor majd úgyis ki kell fizesse.
Lajika előbb elfehéredett, majd utána vörösre izzott a dühtől. Annyira valószerűtlennek tűnt az, hogy jövőre az „igazságtalanságot” átcsempészik egy alapszükségletbe, és így teszik kikerülhetetlenné! 
Hang szólt, de olyan, ami kipattin­totta nyugalmából a szingularitást, és teremteni kényszerítette. A konyha Elek úr felőli oldala megemelkedett, és középen meghajolva elkezdett a Lajika oldalára közelíteni, majd derékszögben megállt. Ezalatt Elek úr látványosan öregedni kezdett, koromfekete bajsza seszínűvé vált, majd fakó fehérré, új ballonkabátja nyűttebb lett, mint Columbo nyomozóé. A konyha azon oldalán a falfestés rolnis mintásból téglamintássá változott, majd furcsa kavicsos-tapétás lett, és gyorsan le­pe­regve átadta helyét a fehér disz­perzitnek. Aztán hangos robajjal ki­egyenesedett a világ, a fehér falon megjelent egy kerámiatál, amelyen cikornyás betűk hirdették a falu­napi eseményt kétezerakárhányból. A pad­­ló felpúposodva maradt ott, ahol meg­hajlott a világ, és a jövő átszotyogott a múltba.

– Mit csináltak ezek?!
– Megtűrték a teret! Nem volt pén­zük hazamenni, s inkább eztet csinálták! Nézmeg, pont a konyhába lett nálam a tűrés! Megcsináltattuk az új konyhabútrot, háromezer euró volt, s most minden essze lett tűrve s törve! Tiszta egy minden!
– Az! Az Alszeg rejaborult Fel­szegre! Ki nem állhassuk őköt, mert bezzeg nekik az utcájukot pontra tették, de a mijénket nem! Pedig az adót pont ugyanúgy fizessük mü es! De így legalább az új aszfaltyik essze lett törve!
– S mikor újra kinyitották a teret, lett ide egy nagy sánc! Mit tegyek belé? Pityókát?!
– Inkább fokhagymát, met annak harminc lej kilaja.
– Így legalább végre bévezetik a gázt, met most már a csőnek a helyit nem kell kiásni.
– Hallod-e, ott, ahol a tér essze lett tűrve, ott mán mindegy! Heába simittod, megmarad a helye.

A postaládában hatalmas boríték. Látszott, hogy csak nagy harcok révén sikerült belegyömöszölni. Szétnyitom, rajta figyelmeztetés a postásnak: „Vă rugăm, nu îndoiți!”