A szakirodalom egy vegyülékszóval, az angol „share” (megoszt) és „parenting” (gyermeknevelés) szavakból alkotott „sharenting” terminussal nevezi meg azt a jelenséget, amikor a hozzátartozók tucatszám osztanak meg az interneten olyan képeket, amelyeken kiskorú gyermekük vagy gyermekeik szerepelnek. Az, hogy az ilyen tevékenység külön címszót kapott, nemcsak tömeges elterjedésének tudható be, hanem esetleges súlyos következményeinek is – és éppen ez az, amivel a „túlposztoló” szülők nem számolnak. 

Magzati ultrahangképpel induló végtelen sorozat

Sokan tovább görgetnek, különösebb reakció nélkül. Mások reagálnak a fényképet megosztó anyuka számára, hogy érezze, valóban az ő gyermeke a legaranyosabb a világon. De vannak olyan esetek is, amikor a fénykép által hordozott információ rossz kezekbe kerül. A szülők tudatosságáról, a túlmegosztásról mint jelenségről és a gyermekekről való posztolás problémáiról dr. Gergely Orsolya szociológus beszélt lapunknak.

– Felmérések egyértelműen kimutatták: a szülők nem gondolják, hogy azokkal a képekkel, amelyeket ők osztanak meg, probléma lenne – viszont amit valaki más tesz közzé, abban felismerik a problémát

– mutatott rá a szakember, kiemelve, hogy egy olyan szülői generációról beszélünk, akik felnőttként találkoztak a digitalizációval. – Az online térben való viselkedés nem közös tudás, amit mindenki gyermekként megtanult. A szülőknél, akik behatóbban foglalkoznak a „sharenting” ügyével, utánaolvasnak, van önreflexió, viszont akiktől ez távol álló téma, azoknál még nem jellemző ez a fajta felismerés. Sokan még csak ezután találkoznak először a ténnyel, hogy a megosztásnak vannak veszélyei. Ez azzal is magyarázható, hogy amikor ezek a szülők gyermekek voltak, nem volt kérdés, hogy közszemlére kerülnek-e az ilyen jellegű képeik, mert nem volt internet és nem volt ilyen színtű digitális lét. A mi szüleink nem kellett ezzel foglalkozzanak, így nem tanultuk meg ezt a mintát, és hogy hogyan kell ezt kezelni. Ezért is tartom fontosnak, hogy a szülők találkozzanak azzal az impulzussal, hogy a gyermekek magánéletének túlzott megosztása káros következményekkel járhat – mondta. 

Egyedi médiajelenlét-koreográfiák

– A fiatalabb szülők ma már tudatosabbak, viszont ez nemcsak a kortól, hanem az egyéni környezettől is függ. A kisebb közösségekben élők jobban rálátnak a másik életére, hajlamosabbak utánozni egymást, és így könnyebb egy mintát, divatot követniük. Nagyvárosokban az emberek zárkózottabbak, és nagyobb figyelmet szentelnek annak, hogy mit mutatnak meg a világnak. Igaz, hogy az urbánusabb környezetben élők és a fiatalabbak tudatosabban használják a médiát, de a digitális térben nincsenek olyan abszolút evidenciák, amelyeket mindenki tud és elfogad. Médiajelenlétünk tudatosságát számos tényező határozza meg, például a foglalkozásunk vagy társadalmi helyzetünk. Ugyanakkor vannak negatív társadalmi ösztönzők is, mint a megosztással történő közönségszavazat-gyűjtő versenyek, amelyeket iskolák és gyermekvetélkedők is használnak. Ez sem feltétlen tesz jót, hiszen a megosztások számán van a hangsúly, és nem azon, hogy minden megosztással terjed a gyermekünk képe az interneten – emelte ki Gergely Orsolya.

Ha már nemcsak cuki, hanem ciki is

Na de miért lehet veszélyes a jelenség? Az már önmagában némi etikai dilemmát jelent, hogy egy kisgyermekről úgy teszünk közzé személyes pillanatképeket, hogy erről ő nem képes dönteni – miközben adott esetben jogai vagy biztonsága sérülhet, mutat rá a gyerekaneten.hu szakportál. Az intim hangulatú képek – például a bilizésről, fürdetésről készült vagy az erős érzelmeket mutató felvételek – az emberi méltósághoz és a magánélethez való jogot sérthetik, ugyanis nem tudhatjuk, később ki milyen kontextusban használhatja fel, és lehet, hogy cuki egy pelenkázós kép a kicsiről, de ha az alanya később szakszervezeti vezető vagy honvédelmi miniszter lesz, kínos is lehet. Az is gond, ha személyes adatok válnak nyilvánossá, ez alapján a gyermek könnyen azonosítható és megkörnyékezhető – neve, születésnapja, arcképe, iskolájának neve, hobbija, edzései mind ilyen információk. Kiemelten érzékenyek azok a fotók, amelyen a gyermek meztelenül vagy félmeztelenül szerepel – miközben normális esetben ezeket ártatlannak gondoljuk, a neten vadászó szexuális ragadozók lehetőséget látnak a képben.

Az elsózásra nincs recept…

A szakemberrel körüljártuk, hogy mi minősül már nem megfelelő mennyiségű megosztásnak. 

– A hátárt, hogy mi számít egészséges mennyiségű és minőségű posztolásnak, nehéz meghatározni. Változik a gyermek életkorának, a család médiához való viszonyának, a szülők munkájának és más tényezők függfényében

– fejtette ki a szociológus, kiemelve, hogy egy bizonyos kor után a gyermekeket meg kell kérdezni, hogy a róluk készült képet megoszthatjuk-e. Valamint beszélgetni kell velük arról is, hogy az online világ más, mint a való élet, ezért más veszélyeket rejt. – Én azt szoktam mondani a gyermekeimnek, hogy amit az utcán sétálva nem tennénk meg, azt az online térben sem tesszük meg – fogalmazott. 

Ökölszabály-ötösfogat

Kérdésünkre dr. Gergely Orsolya elárulta azt az öt kérdést, amit szerinte érdemes feltegyen minden szülő, mielőtt a gyermekéről bármilyen fényképet megosztana az interneten. A szakember szerint ha a kérdésekből akár egyre is nem a válasz, akkor érdemes alaposabban megfontolni, hogy mit cselekszünk. Az öt kérdés így hangzik: – Tényleg van jó okom, amiért szeretném ezt a fényképet megosztani?; – Örülnék, ha ezt valaki rólam osztaná meg?;  – Biztosan nem fog emiatt szégyent érezni a gyermekem?; – Tényleg a világon bárki láthatja ezt a felvételt?; – Szeretném, hogy ez a fotó örökre a gyermekem digitális lábnyomának a része legyen?