Fazakas Barna csíkszeredai grafikusművész 1976-ban született, a Nagy István Művészeti Líceumban érettségizett. Tanára volt Márton Árpád, Gaál András, Ercsei Ferenc, Koszti István. Az egyetemet Temesváron végezte el, majd Szegeden élt egy ideig, onnan pedig Belgiumba került. Jelenleg Csíkszentkirályon él, és a Vámszer Géza Művészeti Népiskolában oktat festészetet és grafikát. Élete legjobb döntéseiről, illetve festészetéről beszélgettünk. – Az alkotás alakította az életedet, vagy az életed alakított az alkotásodon? – Már első osztályban a kockás füzeteim utolsó oldalai tele voltak rajzokkal. A szüleim úgy gondolták, hogy tehetséges vagyok, ezért rajziskolában tanultam tovább. Tizenévesen azt hittem, hogy számítógépes grafikával fogok foglalkozni. Egy ideig alkalmazott grafikusként dolgoztam, aztán rájöttem, hogy ez mégsem jó így. Aztán Belgiumban úgy gondoltam, hogy valami mást is kipróbálnék. Jelenleg az a fontos, hogy kész legyen a házam és legyen műtermem. – Belgiumban is festettél, ott látta a nagyközönség az alkotásaid? – A városban, ahol éltem, próbálkoztam a helyi galériákban, de visszajelzés hiányában később lemondtam erről. Az ott töltött időszak alatt azonban részt vettem pár csoportos kiállításon. – Itthon a Hargitai Szalonban és a Grafikai Biennálén is láthatók az alkotásaid. – A Hargitai Szalon 8. kiállítására beneveztem két képpel, és meglepődtem, amikor megtudtam, hogy én leszek az egyik díjazott. Az pedig, hogy a Grafikai Biennáléra is bekerült a képem, számomra még egy pozitív visszajelzés. Egyébként a biennáléra beválogatott kollázst látva sokan gondolták, hogy ez festmény. Mondtam, hogy nem, ez kollázs a festményeimből összevágva. Amikor nekifogok festeni, akkor nem tudom így összerakni a formákat, számítógépen ez sokkal gyorsabb. A festmények repróit összevágom, és újra összerakom az elemeket. Ez olyan játék, amellyel napokig lehet foglalkozni. – Hogyan találtad meg a helyed itthon a hosszú távollét után? – Nem gondoltam, hogy könnyű lesz, de lassan kialakulnak a dolgaim. Jó, hogy tudok tanítani, emellett van időm festeni is, és egyéb grafikai munkákat is el tudok vállalni. Tanulok tanítani, mert soha nem tanultam pedagógiát, és próbálom megkedveltetni a tanítványokkal a festészetet és a grafikát. – Hogyan, mennyi idő alatt készülsz el egy festménnyel? – Jó esetben négy-öt nap alatt sikerül, de gyakran eltart jó pár hónapig. Több réteg festék kerül a vászonra, egészen addig, amíg a festéknek súlya lesz, a felület megérik. Belgiumban kis szobában éltem, állandóan láttam a festményeimet, és addig festettem újra őket, amíg jók lettek. Akrillal könnyű festeni, mert gyorsan szárad. Nekem ez a legkényelmesebb. Előfordul az is, hogy újra elkészítek egy képet, ami már nincs a tulajdonomban. Több időm van rá, és úgy érzem, hogy jobb lesz az újrafestett változat, mint az első. Erre páran rácsodálkoznak, de nekem nincs problémám vele, mert eleve adott az alap, nem kell sokat gondolkodnom rajta. Egyébként minden képemen van olyasmi, amelyet még nem próbáltam, lehet ez szín vagy téma. Ezenkívül pedig próbálok kis apróságokat elrejteni, olyan részleteket, amelyek nem tűnnek fel első látásra. Így az is, aki sokszor látta már az adott képet, még talál rajta újdonságot. Majdnem mindegyik festményen van egy időszak, amikor elakadok. Állandó vacillálás van bennem, hogy valamit egyszerűen vagy összetettebben oldjak meg. A kedvenceim azok, amelyek esetében akadálymentes volt az alkotási folyamat. – Itthon tudod értékesíteni a festményeidet? Hogyan tudod népszerűsíteni a munkáidat? – Az érdeklődők többnyire közösségi oldalakon láthatják a képeim, ezek hasznomra válnak a képek értékesítésében. Természetesen szeretnék megélni a képeimből, de nem akarok azért festeni, hogy megéljek. Ez az egyetlen része az életemnek, ahol senkinek sincs beleszólása abba, amit teszek, ez az én világom. [caption id="attachment_120284" align="aligncenter" width="2560"] Akrilfestmény. Geometrikus formák, élénk színek
Fotók: László F. Csaba[/caption] – Sokan megjegyezték már, hogy feltűnően élénk színeket használsz… – Az élénk színek és az, ahogyan festek, lehet, hogy másféle irányt követ, mint amilyen az itteni képzőművészeti hangulat. Az én képeim talán kissé különbözőek, mert tizenhat évig változatos környezetben éltem. Befolyásolt az is, hogy régóta DJ-zek, ezért nem annyira képzőművészekkel, hanem inkább zenészekkel, DJ-kkel barátkoztam. Emellett egy-két horvátországi alkotótelep is nagy hatással volt rám, mivel addig még nem voltam mediterrán vidéken. Az is befolyásolja a munkám, hogy reklámgrafikus vagyok, hiszen a mai grafikában a visszafogott és geometrikus formák, valamint élénk színek uralkodnak. Az emberek többsége szereti a színes dolgokat, és ezzel én sem vagyok másképp. Ezek után kihívás lesz fekete-fehér munkát készíteni. – Fényképezni is szoktál, a Székelyföld folyóirat galériájában kiállított festményeid mellett a fotók is megjelentek, amelyek alapján készültek a képek. – Nem akarom újrarajzolni a fotót, hanem azt akarom megragadni, ami mögötte van. A fényképek adják a kompozíciós alapot. A keret segít komponálni, és már egy ideje azért festek négyzetes alapokra, mert az ötletet adó és jegyzetnek számító fotók is hasonló formátumban készültek. Az alapkompozíciót megtartom, de általában eltávolodok a fénykép témájától, ebben segítenek a plusz, tetszőleges fényforrások is. – Követed más itthoni, külföldi képzőművészek tevékenységét? – Sokáig nem jártam túl gyakran kiállításokra, úgy éreztem, befolyásolna az, amit látnék. Azóta ez változott, főleg mostanában, hogy itthon vagyok. Persze vannak kedvenceim, nagyon sok művész munkásságát kedvelem, és majdnem minden korszakból, de nem tudnék egyet kiemelni. – Hogyan értékeled a saját munkádat? – Bizonyos idő eltelte után már úgy érzem, hogy egyes régebbi képeim nem elég jók, nem vagyok megelégedve velük. Talán azért is van, mert minél többet foglalkozok az alkotással, annál jobban fejlődök és haladok egy újabb irányba. – Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Mit gondolsz, jó döntés volt hazajönni? – Elsősorban egy biztonságos megélhetést és kapcsolatrendszert szeretnék kialakítani. Eddig úgy voltam vele, hogy az életem legjobb döntése az volt, hogy kimentem Belgiumba, pedig nem is volt tervben. Most pedig az, hogy hazajöttem, ezt viszont már tudatosan tettem.

Péter Ágnes