Júniusban jelent meg a legújabb lemeze a csíkszeredai KVAB együttesnek. A duó tagjai, a mindennapokban is egy párt alkotó Balázs-Bécsi Eszter és Lőrincz Árpád zenei karrierjüket és a civil életüket is tudatosan építgetik, miközben a színház világa felé kacsintgatnak. A Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál nyitókoncertjét adó zenekarral fellépésüket követően beszélgettünk. – Hogyan kerültetek kapcsolatba a zenével, és hogyan kerültetek kapcsolatba egymással? Lőrincz Árpád: A szüleim engem és a testvéremet is beírattak sportolni és zenélni. Taekwondóra jártunk, a tesóm gitározott, én szintetizátorozni kezdtem a csíkszeredai Művészeti Népiskolában. Öt év után jöttem rá, hogy szeretnék dobolni. Ezután a dobolás mellé már zenekart is szerveztem, és megalakult az első, feldolgozásokat játszó együttesünk. Hargitafürdőn van a családnak egy hétvégi háza, ahol minden évben szerveztünk egy zenetábort. Ilyenkor egy héten át zenéltünk, és a hét utolsó napján bemutattuk a családnak, barátoknak a „zenei termést”. Itt találkoztam Eszterrel. Balázs-Bécsi Eszter: Én is egy feldolgozászenekarban kezdtem, a Márton Áron Gimnáziumban. De kezdem az elején. Pici koromtól énekeltem népdalokat, aztán úgy negyedikes koromban mondtam, hogy szeretnék zongoraórákra járni. Négy évig csináltam, de nem kötött le annyira, a kézilabda akkor még érdekesebb volt. Tizedikes koromban jött ez a feldolgozászenekar, és egy év múlva megjött annyira az eszem, hogy beiratkoztam a népiskolába dzsessz-blues zongora szakra. Szabó Zsolttól megtanultam az alapokat, harmóniákat építeni, akkordokat és egyáltalán azt, hogyan működik mindez a zenében. Egy év alatt felszedtem az alapokat, és utána találkoztam Árpival ebben a zenetáborban. A szerelem is ott kezdődött, és a zenei együttműködés is. Árpi írt nekem egy dalt, arra én ugyancsak dalban válaszoltam, és elindult egy ilyen dalírogatás. A következő nyáron, amikor ültünk a Sziget Fesztiválon a függőágyban, azt mondtuk: van már pár saját dalunk, kezdjünk ezekkel valamit. A találkozásunk után egy évvel megtartottuk a zenetáborban az első koncertünket. Az első igazi értékű fellépésünk pedig Kolozsváron volt, 2019 decemberében. – Mit jelent a KVAB? B. B. E.: Semmit, de van erre egy jó válaszunk: azt jelenti, hogy Ketten Vagyunk A Bandában. Egy barátunk fejtette meg ily módon a nevet, de nem így találtuk ki, hanem az történt, hogy sokat gondolkodtunk a néven. Olyat szerettünk volna, amit könnyen ki lehet mondani, egy szótagú legyen. L. Á.: Beírtuk a keresőbe, hogy egy szótagú angol szavak, és találtunk egy olyat, hogy QUAB, ami fiókát jelent, vagy valami nem teljesen kifejlett dolgot. Azt magyarosítottuk, hogy ne legyen gond a kiolvasásával, így lett KVAB. – Koncerten nem hiányoznak a kísérőzenészek? L. Á.: De, nagyon hiányoznak. Nem zárkózunk el ettől, viszont szeretnénk először kiépíteni egy brandet. Ha valaki eljön KVAB-koncertre, akkor az legyen, hogy ott vagyunk a színpadon ketten. Ettől függetlenül a színpadon ott lehet még három ember, de mi legyünk elöl. A stúdiófelvételeket is ezért merjük bátran kidolgozni, mert eljön az ideje annak, hogy ott legyen a zenekar a hátunk mögött. – A ti fellépésetek nyitotta a Csíkszeredai Jazzfesztivált, de a szó szoros értelmében nem játszotok dzsesszt. L. Á.: Ha nagyon bele akarjuk erőltetni, akkor van két bossa nova, ami latin zene, és sokaknak már dzsessznek számít. Erre az alkalomra átraktunk néhány dalt szvinges alapra. Amit játszunk, nem dzsessz, de hogy pontosan micsoda, azt mi magunk sem tudjuk. Manapság azért nagyon nehéz besorolni egy zenekart. B. B. E.: Nem is szeretnénk kategorizálni magunkat. Ha nagyon kell válaszolni erre a kérdésre, akkor vagy azt mondjuk, hogy alternatív, vagy azt, hogy indie pop. Nem szeretjük megkötni a saját kezünket, mindenki döntse el, hova szeretne minket besorolni. – Eszter népdalénekléses múltja a lemezen is visszaköszön, például az Emlékeső című dal refrénjében. L. Á.: Ez teljesen szándékos és tudatos. B. B. E.: Igen. Az Emlékeső teljesen így készült, szótagszámban és mindenben talál, de az Álomban és az Ágyban kávéban is vannak hasonló részek. – Megjelent az új lemezetek Nyár címmel. Mit lehet tudni az albumról? L. Á.: Röviden: van rajta tíz dal, amelynek a stílusát nem tudjuk sehova besorolni. Ami nagy különlegessége szerintünk, hogy két oldalból áll, esős és napos oldalra osztottuk a lemezt, és a dalok hangulatát is eszerint alakítottuk. B. B. E.: Az album- és a CD-verzió érdekessége, hogy a dalok össze vannak kötve a nyár hangeffektjeivel. Természeti hangokat használtunk a dalok között, előtt, bennük. – A két oldal a kazetták, a bakelitlemezek világát idézi fel. Ez csupán játék a szavakkal? L. Á.: Újra divat, vagy még nem is ment ki divatból a bakelit. Mi is gyűjtők vagyunk. Abból indultunk ki, hogy ha a lemezek esetében volt A és B oldal, akkor legyen nekünk is, csak kicsit variáljuk meg. Szeretnénk bakelitlemezt kiadni ebből az anyagból. Azért is ragaszkodtunk a kétoldalas dologhoz, mert hogyha lesz lemez, milyen jól fog kinézni. Azért is szeretnénk lemezt, mert annak csak a fél oldalát is meg lehet hallgatni, hangulathoz igazítva. B. B. E.: Egy kicsit old school dolog is ez, és kizökkent valamennyire abból, ami most van. – Az, hogy a magánéletben is egy pár vagytok, mennyire segíti vagy mennyire hátráltatja a zenei együttműködéseteket? L. Á.: Is-is, oda-vissza. Az élőzenei kémia működik az elejétől. A másik az, hogy próbán bátran megmondjuk egymásnak, mi nem jó. Lehet, hogy más zenekarokban ez nem működik, mert nincs meg ez a fajta nyitottság. Legalább mindig van közös program, ha koncert van, akkor kell próbálni. Viszont lehet, hogy néha éppen a próbák miatt nem tudunk például közös vacsorát szervezni. B. B. E.: Hideg is, meleg is. Mindenképpen segít azért, mert nagyon könnyen ráérzünk egymásra, könnyen tudunk reagálni, ha koncerten valami baj van. A nyílt megmondás azért visszaköszönhet a kapcsolatban „Miért bántasz?”-kérdések formájában. – Csíkszeredaiak vagytok, Kolozsváron tanultatok, közben Magyarország is bejött a képbe. Hogyan tudjátok mindezt összehangolni, és mik a terveitek? L. Á.: Igen, csavartunk egyet a helyzeten. Két új helyszín is képbe jött, Miskolc és Debrecen. Eszter még mindig Kolozsváron egyetemista, de kapott most nyárra és jövő tavaszra is Debrecenben színházi szerepet. Én pedig elvégeztem az állatorvosi egyetemet, és megyek Miskolcra Erasmus programban szerencsét próbálni. Ez egyelőre három hónapra szól, de ki tudja, ha megszeretem, talán maradok hosszabb időre is. Van tervben budapesti fellépés is. Ha augusztus 20-án megszervezik a nagy központi ünnepséget, akkor ott lesz koncertünk. B. B. E.: Visszük a hangszereinket magunkkal Magyarországra, és bár kevés a szabadidőnk, hátha augusztus végén vagy szeptember elején valaki azt mondja, gyertek és lépjetek fel! – Mennyire cél számotokra a magyarországi közönséget megszólítani? Ismernek már benneteket? L. Á.: Nem tudjuk, milyen odakint a helyzet. Tavaly jelentkeztünk több utcazenei fesztiválra, azok mind elmaradtak, most pedig a veszprémi utcazenei fesztivál szervezőcsapatától jött meghívás, amely a budapesti helyszínére szervezett be minket. Eddig kétszer voltunk Budapesten a zenekarral, és kerestek már meg szervezők például az énekelt versekkel kapcsolatban is. B. B. E.: Eljutottunk volna az Öröm a zene döntőjébe. Azaz el is jutottunk, megtartották a döntőt, de a határon túli zenekarok online videóval versenyeztek, szóval meg sem tudtuk igazán mutatni magunkat. A többiek pedig az A38 hajón játszottak, ami jelenleg a magyar zenei underground legjobb helyszíne. – Említettétek a verseket. Az albumon három versmegzenésítés is szerepel két klasszikus, illetve egy kortárs költőtől. Hogyan jöttek a repertoárba a versek? L. Á.: Úgy jöttek be, hogy volt egy korábbi albumunk, amelyen angol nyelvű dalok voltak, de az valahogy eltűnt a süllyesztőben. Akkor úgy gondoltunk, hogy az angol nyelvű után majd lesz saját dalos meg verses lemez, de a Nyár és a Róka két olyan erős dal volt, hogy nem hagyhattuk le erről az albumról. Van még hat-hét versfeldolgozásunk, szeretném, ha jövőre, április 11-én megjelenne egy külön verses album. B. B. E.: A Babits-vers meg annyira elütött mindentől, hogy azt mondtuk: ennek mennie kell! Nagyon magunkénak éreztük. De a KVAB előtt is voltak már mindkettőnknek versfeldolgozásai. – Milyen terveitek, álmaitok, céljaitok vannak a KVAB-bal? L. Á.: A színház felé kacsintgatunk. Talán azért, mert az a kultúra egy másik rétege, másképp viszonyulnak hozzá az emberek, és talán nagyobb kihívást is jelent. A könnyűzenei piac nagyon nagy, és talán a könnyűzenei trendek nem arra alakulnak, amerre mi szeretnénk. Nem feltétlenül előadáshoz szeretnénk zenét szerezni, hanem a színházba bevitt koncertszerűben gondolkodunk. Legyen egy keret, egy sztori, ha valaki bejön arra az ötven percre, kapjon egy egész történetet. B. B. E.: Saját történetre gondolunk, amiben mi vagyunk a zenészek és a színészek is, és egy koncepcióra építve a dalokon keresztül meséljük el a történetet.

Farkas Endre