Hirdetés

Helyzetképet adtak a kora gyermekkori intervencióról

Kockáról kockára címmel szervezett szakmai konferenciát a Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ működését segítő Prosperitas Vitae Egyesület szombaton a Sapientia – EMTE Csíkszeredai Karán, amelyen mintegy száz érdeklődő hallgatta meg közel harminc szakember előadását. A rendezvény célja volt, hogy átfogó képet nyújtson a kora gyermekkori intervenció jelenlegi helyzetéről, és a szervezők szerint ez sikerült is.

Péter Ágnes
Helyzetképet adtak a kora gyermekkori intervencióról
Előadást hallgató közönség a Sapientia nagyaulájában. Lehetőség az együtt gondolkodásra Fotó: Comprosperitasvitae

Nagy érdeklődés övezte a kora gyermekkori intervencióról szervezett szakmai konferenciát, amelyet a Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ működését segítő Prosperitas Vitae Egyesület rendezett meg szombaton a Sapientia – EMTE Csíkszeredai Karán: mintegy száz érdeklődő követte figyelemmel az előadásokat, többnyire a tanügyben dolgozó pedagógusok és segítő szakemberek.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



Mint a szervezők közölték, a konferenciát azzal a céllal rendezték meg, hogy átfogó képet nyújtson a korai intervenció országos helyzetéről: ebben az előadó orvosok, pedagógusok, civil szervezetek és állami intézmények képviselői, illetve döntéshozók segítettek. Többnyire helyi szakemberek tartottak előadást: többek között Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere, a Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ és a Prosperitas Vitae Egyesület alapítója, illetve Molnár Annamária, a Prosperitas Vitae Egyesület elnöke az elmúlt tizenöt év tapasztalatairól; Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője a sérült gyermekek ellátásáról a gyermekvédelmi rendszerben; Molnár Szilvia speciális oktatásért felelős tanfelügyelő a korai intervenció helyzetéről az oktatási rendszerben; Urus Erika, a csíkszeredai Szociális Igazgatóság szülésznője a szűrés és korai felismerés fontosságáról a közösségi egészségügyi rendszerben; Fülöp Orsolya, a Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás Ágazatának aligazgatója, valamint Mezei Borbála gyógypedagógus, a marosvásárhelyi Szent Ágnes Rehabilitációs Központnak a vezetője a civil szervezetek szerepét ismertette a korai intervenciót illetően. A felsorolás nem teljes, hiszen közel harminc előadó osztotta meg tapasztalatait a hallgatókkal.

– A konferencián próbáltunk nem a hiányosságokra koncentrálni, hanem a meglévő ellátó rendszerre. Ez alapján kimondhatjuk, hogy habár államilag nem sok előrelépés van a korai intervenciót illetően, azt látnunk kell, hogy sok más, jól járható út van. Az utakat összekötő hidakat kell felépíteni vagy megerősíteni. A különböző ágazatok – egészségügy, tanügy, civil szféra – közötti kommunikáció, kapcsolat megerősítése fontos lenne, jelenleg ez hiányos. Az is láthatóvá vált, hogy a kora gyermekkori intervenciót még mindig inkább a civil szféra födi le, állami ellátás hiányában – részletezte érdeklődésünkre Molnár Annamária pszichológus, szervező.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!